Michael Bublé az utolsó interjújában bejelentette visszavonulását

November 16-án jelenik meg Michael Bublé legújabb, Love című albuma, az énekes aDaily Mailnek adott interjúban pedig azt nyilatkozta, hogy ez lesz az utolsó lemez, amit kiad és visszavonul. A hosszú és érzelmes interjúban az énekes kifejti a döntése hátterét, főleg az elmúlt két évről beszél, amit kisfia betegsége határozott meg.

Bublé Noah nevű fiánál 2016-ban diagnosztizáltak rákot, az énekes erről azt mondta, hogy az ezt követő bizonytalanság teljesen megváltoztatta az életét, új megvilágításba helyezett mindent, ami vele történt. Azt is mondja, hogy nem szívesen mesél a történtekről, mert ez valójában Noah története és nem az övé.

Miután kiderült a fia betegsége, azt gondolta, hogy soha többé nem tér vissza a zenéléshez, most úgy látja, hogy valójában egy hosszabb szünetre volt szüksége. Igyekezett annyi időt a fiával tölteni, amennyit csak tudott és a legjobbat kihozni a helyzetből, például sátrat épített a fia kórházi szobájában. Közben pedig rájött, hogy el kell fordulnia bizonyos dolgoktól, például többé ne olvassa el, hogy mit írnak róla az újságok és egyetlen személyes képet sem osztott meg a közösségi médiában 2016, vagyis Noah diagnózisa óta.

A hamarosan megjelenő új albumon egy éve kezdett el dolgozni és közben rá kellett jönnie, hogy hiányzott neki a zenélés. A Daily Mailnek adott interjút mégis azzal zárja, hogy ez volt az utolsó interjú, amit adott, mert visszavonul a zenétől és az egész ipartól.

Megcsináltam a tökéletes albumot, úgyhogy a csúcson fejezhetem be.

- zárta az interjúját Bublé. A Daily Mail újságírója viszont azzal zárja a cikkét, hogy szerinte az énekes valójában nem gondolja ezt komolyan.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17