Befagyasztották a Wellhello jogdíjait

2018.10.26. 09:13

Jelenleg senki nem kap jogdíjakat a Wellhello néhány slágere után, számolt be róla a Blikk. Ez az újabb következménye a bandán belüli konfliktusnak, amiről korábban már beszámoltunk. A zenekar ügyvédi segítséget kért, hogy rendezni tudják a kialakult helyzetet.

A jelenlegi és a volt tagok között abban van félreértés, hogy kinek milyen százalékban járnak az előadói jogdíjak a Wellhello dalok után. A kilépést előidéző konfliktusban is szerepe volt annak, hogy Bartók Máté teljes jogú előadóként jelentette be magát a Rakpart című dalon. Fluor szerint ez nem korrekt, a számot Diazzal közösen írták és bár Bartók szépen szaxofonozik a dal végén, de Fluor szerint ő egy meglévő dalt tett jobbá, vagyis nem tekinthető teljes jogú előadónak a dalon.

Arról is beszélt, hogy több másik dal esetében is előfordult, hogy a zenekar tagjai rosszul jelentették be magukat a Jogvédő Irodánál, amiről ők sokáig nem is tudtak. Miután kiderült a hiba, többen javították azt, viszont volt, akivel nem sikerült ezt megbeszélni.

Amíg nem rendeződik az ügy az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) befagyasztotta a Wellhello néhány dala után járó jogdíjakat. Fluor azt nyilatkozta, hogy szeretné ha sikerülne rendezni az ügyet és elkerülni azt, hogy évekig kelljen a tagoknak pereskedniük egymással.

A Wellhellóból Diazon és Fluron kívül a teljes zenekar, továbbá a főtechnikus és a monitorkeverős is kiszállt. Őket azóta sikerült pótolni, vagyis a zenekar megy tovább a jövőben.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?