Ha mondanád, akkor mondjad!

2018.10.31. 15:07

Az utolsó hangig egyedül játszotta fel a szólóalbumát Szesztay Dávid, a Kiscsillag zenekar billentyűse/gitárosa. A Dalok bentre november 21-én jelenik meg, az első dalt, a Szólj címűt először a Stenken lehet meghallgatni. Lovasi András a kiadó, két dalszöveget is írt a lemezre.  

De kezdjük az elején! Ki is az a Szesztay Dávid és miért érdekes? „Tizenhét évesen a grunge érában kezdtem, volt is alternatív rock zenekarom, ahol gitároztam és énekeltem, de huszonegy évesen már egyre több jazzt hallgattam, zongoráztam is. Évekig »kamu jazzt« játszottam a Kamu zenekarban, aztán Kézdy Luca jazzhegedűs elhívott basszusgitározni egy tánc performance-hoz, ezt követően megalakítottuk a Santa Divert, amit tizenegy éve működtetünk. Közben összeházasodtunk, született két gyermekünk. Egyre többet zenéltem színházakban, legtöbbet a Pont(y) Műhely tagjaként, írtam zenét Pater Sparrow 1 című filmjéhez, majd még több színházi előadáshoz, aztán reklámfilmhez, rövidfilmhez, dokumentum-, animációs- és játékfilmhez. 2005 és 2012 között három lemezt jelentettünk meg art-rock-jazz zenekarommal (Dav), voltam billentyűs a Budbudas nevű all star zenekarban, és gitáros a Rutkai Bori és a Specko Jednóban. 2016-ban írt rám Leskovics Gábor, a Kiscsillag gitárosa, hogy nincs-e kedvem beszállni a Kiscsillagba. Naná, hogy volt! Közben elég sok dalt írtam, mígnem a stúdiómban egyedül feljátszottam és megkevertem az első szólóalbumomat, így született meg a Dalok bentre.”

Minderről a folyamatról egy kicsit személyesebben is vall az albumhoz készült videóban, amiben arról is beszél, hogy egy különleges doboz is készült a megjelenéshez, amiben a számokhoz készült képeslapok is lesznek (a cédé mellett nyilván). 

A videóban beszél a Szólj című dal keletkezéséről is: "Ez egy áldott állapot, így alkotni és így egyedül lenni beburkolózva és kísérletezni. (...) Ilyenkor hajlamos az ember megijedni, meg tele lenni félelemmel, meg kétségekkel. Valahol nekem ez a szám erről szól, hogy nem kell. Meg kell szólalni, ha van mondanivalód, nem véletlenül töltötted el azt a sok időt ezzel. Azért mert mondanád. Akkor mondjad."

A dalt először a Stenken lehet meghallgatni, íme: 

A Dalok bentre pedig november 21-én jelenik majd meg, akkor is itt a Stenken kell majd keresni az első lehetőséget. 

Ne maradjon le semmiről!