A karácsonyt is börtönben töltheti Pásztor Anna zaklatója
Az ügyészség kérvényezésére január elejéig rács mögött maradhat az a dunaszerdahelyi férfi, aki a nyáron egy késsel a cipőjében próbált meg az Anna & the Barbies énekesnőjének közelébe férkőzni a zenekar Budapest Parkban adott koncertjén, írja a keddi Blikk.
"Az illetékes ügyészség megállapította, hogy a kényszerintézkedés okai továbbra is fennállnak, ezért annak meghosszabbítása szükséges és indokolt. Ennek megfelelően a kerületi ügyészség a gyanúsított letartóztatásának további két hónappal, 2019. január 06. napjáig történő meghosszabbítására tett indítványt" – közölte a lappal az ügyészség.
A bíróság arról tájékoztatta a lapot, hogy a zaklató ügyében egyelőre még nem született döntés. Pásztor Anna a hírrel kapcsolatban azt nyilatkozta: "Minden reményemet visszaadta a hatóságok intézkedése. Biztonságban érzem magam így itthon, és remélem, mire véget ér az ügy, addigra mind a két oldalon lenyugszanak a kedélyek. Azt gondolom, sokak számára intő példa lehet ez az eset."
A férfi nemrég a börtönből üzente az énekesnőnek, hogy ha kiszabadul, nem keresi őt többé, elfogadja, hogy nem lehetnek egy pár. "Ha bűn az, hogy piszkáltam, zaklattam Annát, akkor vállalom a következményeket, és leülöm, amit kell. Bár már voltam házas, szeretnék újra megnősülni, gyerekeket, családot akarok. Ha Annával nem lehet, akkor majd mással" – mondta.
A zaklató ugyanebben az interjúban beszélt arról is, hogy nem azért csempészett kést a koncertre, hogy kárt tegyen bárkiben, hanem mert nincsenek fogai, az étkezéshez volt szüksége rá, hogy apró darabokra vágja az elemózsiát. Pásztor Anna minderre azzal reagált: "Határozottan és egyértelműen mondhatom, sosem voltam nyitott az üzeneteire. Eleinte csak azért válaszoltam neki, mert nem akartam megbántani."
Rovataink a Facebookon