Nem egy jó válogatás CD-től leszel zenei szerkesztő

image from ios (6)
2018.11.16. 20:36

A zenei szerkesztő, avagy music supervisor feladatkörét még úgy is nehéz egy szóval vagy mondattal belőni, ha az ember a szórakoztatóiparban dolgozik, hát még ha egy jószándékú kibic, mint én. Tavaly a Stranger Things retró zeneanyagáért (meg még sok más mindenért) felelős Nora Felderrel beszélgettünk a szakmájáról, idén pedig a The Walking Dead-től a Ray Donovanen át a Breaking Bad-ig 44 sorozat és film zeneanyagán dolgozó, rém lelkes Tomas Golubiccsal, aki a neve ellenére csak származásilag horvát, de már kint született Amerikában. Az apropó pedig, csakúgy, mint tavaly, a Budapest Showcase Hub (BUSH) elnevezésű szakmai rendezvény amit a Filmalap Fast Foward programjával együtt azért rendeznek, hogy a magyar zeneszerzők profiktól tanulhassanak olyan dolgokat, amiket itthon nemigen lehet elsajátítani.

Nem tudom már miért, de felírtam magamnak a Westworldöt. Olvashattam valahol, hogy rajongója?

Azt nemigen. Úgy vagyok én azzal a sorozattal, hogy sokkal többnek, jobbnak látszik, mint amilyen, és az ember hajlamos azt mondani, hogy nagyon jó sorozat, de valójában nem az. Drága, gyönyörűen fényképezett, remek színészek vannak benne, de nem rendkívüli - viszont úgy adják el, hogy annak tűnjön, és már maga ez is egyfajta művészet.

Én mindent megbocsátok neki, pontosabban Jonathan Nolannek a Memento óta. És a zenéje? Az sem jó?

Nolan nagyon okos fickó. Idén Emmy-jelölést kapott a sorozat zenéjéért, amit én meglehetősen problémásnak tartok, mert nem ő a zenei szerkesztője a Westworldnek. Ő a showrunner, és mint ilyen, nagy ráhatással van a zenére, de az engedélyeztetést nem ő végzi, azaz a feladatkörből csak félig veszi ki a részét. A zenei rendezés egyrészt arról szól, hogy történetet írunk a dalválasztással - és ezt Jonathan jól csinálja. A másik része meg az, hogy egy osztályt vezetve mindezt átfuttatjuk a megfelelő szűrőkön, mindent engedélyeztetünk, és jogilag tisztába tesszük a produkciót. A Westworldben nincs egy ember, aki így összefogja a dolgokat, a zeneszerző is belekap, a jogi osztály is és Nolan is. Ez így nem kóser, és maga az a tény, hogy beadta a jelölését a kategóriában elég öntelt húzás - mert ő nem zenei szerkesztők. A zenei szerkesztők céhének elnökeként hivatalból zavar a dolog, de Nolan nincs ezzel egyedül egyre általánosabb gyakorlat, de kivételek mindig akadnak, Quentin Tarantino soha nem tenne ilyet, pedig ha valaki, ő aztán beleszól a zene összeállításába.

Miről szól ez a munka?

A történetírásról. Ugyanúgy, mint a forgatókönyvíró, mi is azon dolgozunk, egy vászonra viszünk fel színeket, hogy egy másik művészi analógiai is legyen. De ez nem annyi, hogy van egy válogatáscédém, amint akad 23 dal, amiből kettőt csak én meg a haverjaim ismernek. Ettől még nem lesz senki zenei szerkesztő. Meg kell találni a hangot, a karakter hangját, a sorozat hangját, és azt a megrendelő (a showrunner vagy alkotó) igényeinek megfeleltetni. Közben zeneszerzőkkel, írókkal, zenészekkel dolgozni, kézben tartva a dolgokat.

Mit tanácsolna valakinek, aki belevágna?

Hogy gyakoroljon. Mint egy zenész. És igenis, az teszi a mestert. Sok zenét kell hallgatni, és ha rám akar hallgatni, akkor a Beatlesszel kezdi, és figyel a nüanszokra. Melyik John nótája? Melyik Paulé? És így tovább. Aztán nézze meg úgy egy kedvenc filmjét, hogy a zenehasználatra figyel oda. Miért pont az a bizonyos szám megy? Mit tesz hozzá a filmhez? Ki a zeneszerző? Milyen projekteken dolgozott? Milyen idős? Csinált már ilyen típusú filmet korábban is? Az IMDb remek eszköz erre. A következő a gyakorlat. Keressen zenéket jelenetekhez. Próbálgassa, milyen hatást ér el vele. Ez egy elég hosszú folyamat, aminek a vége az, hogy megkeres egy zenei szerkesztőt és elmegy gyakornoknak, fizetés nélkül, csak a tudásért cserébe.

Így kezdte ön is?

Nem teljesen. Filmszakos voltam az egyetemen, utána kezdtem el zenével foglalkozni. Megvoltak az alapok, tudtam, hogy kell összerakni egy filmet, és érdekelt, hogy kell a jelenetekhez zenét megfeleltetni. Rengeteg filmet néztem, éveken át csak ezt csináltam szabadidőmben. Mellette rádiózni kezdtem. Az tíz évig tartott, és rengeteget tanultam, a lexikális tudásomat ott szedtem össze. Mondjuk, álommeló volt, azért fizettek, hogy zenét hallgassak A mai napig szoktam DJ-ként fellépni. A soultól a brazil metálig mindent hallgattam, mert muszáj volt, és ekkor kezdtem el a zenét színekkel párosítani. Aztán elmentem egy zenei szerkesztő mellé ingyen dolgozni, éjjelente meg reklámszövegeket írtam. Nagyon sokat tanultam akkoriba a saját és mások hibáiból.

Mi volt a legjobb lecke?

Az, hogy ne figyeljek oda azokra, akik megmondják, pontosan milyen zenét keresnek. ismerek olyan zenei szerkesztőt, aki úgy ül le egy melóhoz, hogy majd ő tudja, hiszen ez az ő dolga, és mindenki menjen a picsába. Ez színtiszta csapatmunka, mindenkinek van elképzelése, ami organikusan alakítja ki a végső dallistát. Én a rendezőktől soha nem azt kérdezem, milyen zenét akar ide vagy oda, hanem azt, hogy mit akar a jelenttől, mire fusson ki. Ha ezt megmondja, akkor tudok hozzá zenét mutatni. Akkor is megszólal bennem a vészcsengő, ha valaki a saját ízlését sokat emlegeti. Ez egy film, amin a rendező csak egy alkotó. Fontos alkotó, de csak egy a sok közül, és a zene nem az ő ízlését kell tükrözze, hanem az adott filmhez a lehető legjobbnak kell lennie. Teszem azt, emlegeti a Dire Straits-et, mert az a kedvence. Örülök neki, de ez nagyon drága mulatság. Olyannyira, hogy egy Dire Straits-dal odavághatja a teljes zenei büdzsémet. Ilyenkor keresek neki gitárközpontú, dallamos AOR-zenét, olcsóbbat, hasonlót. A munkám jelentős részét ez teszi ki egyébként.

Van olyan adatbázis, amiben pontosan címkézve vannak a zenék, és simán kereshetek benne kulcsszavak alapján?

Sok ilyen van, például az allmusic.com ami egy iszonyúan elkúrt weblap, de az ötlet mögötte nemes és jó. Ha rákeresek a Moody Blues-ra, kapok egy rakás "olyan mint..." javaslatot, és ezt imádom. A Moody Blues mellé odarakja a Walker Brotherst is, mert ugyan más jellegű a zene, de a szimfonikus elemek használata közös. Bizonyos tekintetben a Spotify is ezen az alapon működik, beírja az ember, hogy Rolling Stones Sympathy for The Devil, és kapok zenekarokat, számokat, melyek hasonlók.

Az a nóta mennyi lenne?

A Stones őrült drága, különösen az ilyen kiemelt dalok. Amiket, hadd tegyem hozzá, én soha nem használok.

Miért?

Egyrészt, mert elcsépelt, elhasznált ötlet egy ördögi karakterhez betolni, ahogy általában történik, másrészt pedig azért, mert nem használok olyan nótát, amit Scorsese vagy Tarantino már igen. Azért, mert ők már egyszer megcsinálták tökéletesre, és nem akarok másodrendű kópia lenni. A Sympathy for the Devilt ma már nagyon rossz ötlet bárhol is felhasználni, annyian megtették előttünk.

Na jó, de a Téglában Jack Nicholson karakteréhez eléggé passzolt.

Ez igaz, és tessék, egy Scorsese-fimet emleget. Nagymenők - zseniális a zenéje, remek nótákkal. Nem használom egyiket sem. Ponyvaregény - ugyanaz. Ráadásul Tarantino, na ő egy külön téma. Ő úgy dolgozik, hogy a zenére építi fel a jelenetet. Jó, egyszer mégis megszegtem a saját szabályaimat: a Better Call Saul legutóbbi évadában van egy jelenet, amiben az egyre inkább Saullá váló főszereplő, Jimmy, unja magát a telefonboltban, ahol dolgozik, és elkezd nepperkedni a telefonnal. Ehhez a Street Life című számot használtam, ami a Jackie Brownban is szerepel, viszont ott nem volt annyira jellegzetes, mint teszem azt a Kutyaszorítóban a Stuck in The Middle With You, amit máshol egyszerűen nem lehet használni.

A Better Call Saul a negyedik évadra nagyon jó lett, nekem már-már jobban tetszik, mint a Breaking Bad.

Nekem is, de az eleje azért elég csigatempójú volt. Meg kellett szokni, hogy ez a sorozat máshogy működik, és emiatt másfajta zene is kellett hozzá. A Breaking Badben Walt és Heisenberg kettősége, az átalakulás megfestése és a karakter iránti, nézői szimpátia fenntartása volt a legnehezebb. A Better Call Saulban egy karakter három iterációjára kell odafigyelni (Bob Odenkirk zseniális alakításában): van, vagyis főképp lesz majd később Saul, akit már ismerünk, aztán ott van Jimmy, az idealista, testvére és Kim elismerésére kényszeresen vágyó ügyvéd, és persze Gene, aki a Breaking Bad utáni eseményeket mutatja meg. Gene egy picit elszállósabb, modernebb zenét kap, pl. Sugar Town, vagy Ink Spots. Érdekes, de Saul annak idején, a Breaking Badben nem nagyon kapott saját soundtracket, a várójában szólt valami teljesen oda nem illő zene (direkt persze), majd most kitaláljuk. Jimmy, szegén Jimmy, komolyan mondom, ennyire még nem kötődtem egy karakterhez sem, és imádok neki zenéket keresni.

Mennyivel hamarabb kapják meg a következő évad könyveit?

Az első megbeszélés általában 5-6 epizód vázlatának megírása után van, amikor az írók már azt el tudják mondani, merre tart a sztori, és az egyes karakterek hol kötnek ki. Meghallgatjuk az írókat, összerakunk egy rakás dallistát, és elküldjük nekik, ők meg válogatnak. És így alakul ki a végleges soundtrack.

Bizonyos értelemben véve akkor önök is befolyásolják az írókat, hiszen a dalokat még nem kész epizódokhoz rakják le eléjük - lehet, hogy egy-egy jól eltalált zene változtathat az eredeti elképzeléseken.

Ezt így még nem gondoltam át, de van benne valami. A végső szó mindig Vince Gilligané, a sorozat egyik alkotójáé. Ezt jól jellemzi a Breaking Bad utolsó jelenete és az abban elhangzó Baby Blue, amit nem én javasoltam, hanem Vince. Én tiltakoztam ellene, mert ez egy szerelmes nóta, de nem lehetett meggyőzni. És amikor megmutatta a kész jelenetet, megértettem, hogy ez Walter White kémia iránti szeretetét jelképezi, és ennél szebben nem is lehetett volna elbúcsúzni tőle.

Rengeteg sorozaton dolgozott, de nem nem mindegyiken végig. Miért?

Amikor valami változás van egy sorozaton, és kirúgják a showrunnert, az esetek nagy többségében a stábja is megy. Így volt a Ray Donovanen, amit imádtunk, de mennünk kellett. A The Walking Dead-et mi hagytuk ott, mert a harmadik showrunnerrel, Scott Gimple-lel nem nagyon értettük meg egymást, és nem is akartam hörgést hallgatni még vagy öt évig.

Hogy kapta meg a Breaking Bad zene szerkesztésének feladatát?

Vince nagyon sok szerkesztővel tárgyalt, de nem találta meg az igazit. Nem tudtam, milyen sorozatról van szó, csak azért mentem be az AMC-hez, mert a Reklámőrülteken dolgoztam velük és jó fejek voltak. Vince ideadta a pilotot, megnéztem, és padlót fogtam. Ilyen jót még nem láttam, és őszintén szólva azóta sem. Vince bólogatott, láthatóan örült neki. Aztán folytattam: de a zene... az iszonyatos. Ettől lefagyott, mert ők rakták össze a pilothoz Peter Tolannel, a másik alkotóval. Mi a baj vele? - kérdezte. Hogy sok, mondtam neki. Minden pillanatban szólt valami nagyon aktuális, menő szám. Nagyon idegesítő volt, nem lehetett elmerülni a sorozatban, a történetet is elnyomta. "Tudom, hogy egy állásinterjún nem szokás sértegetni a munkaadót, de ez a pilot jobb zenét érdemel, és én az őszinteségben hiszek." Megkaptam a melót.

Tud még úgy tévézni, hogy nem a zenére figyel? Csak szórakozik?

Persze. Nehéz függetleníteni azt az énemet, de igyekszem. A színészek is ezzel a problémával küzdenek szerintem. Vagy egy újságíró, ha cikket olvas. Nem jó érzés kibicnek lenni.

Borítókép: Huszti István / Index.