Végre most már turulrap is van kis hazánkban

2018.12.04. 14:54

Dé:Nasht eddig maximum azok ismerhették, akik valamennyire figyelemmel követik az utóbbi időszakban berobbanó Krúbi pályafutását, például a Schmuck Andorról szóló rapdal közreműködőjeként. Most szólóban elkészítette a legelső videóklipjét, ami gyakorlatilag az ősmagyar eredettörténet kifordítása Dé:Nash karakterének megszületéséről, ahogy ő fogalmaz

Genezis, önnönmagam és népem eredetmondája.

A mélymagyarságot újhullámos hiphoppal keverő Turul klip gyakorlatilag a rapperek kivagyiságát és önmeghatározását vegyíti az őstörténeti elmeséléssel, de nyilvánvalóan közben görbe tükröt is tart a szélsőségesebb nacionalisták felé, miközben a szöveg rovásírással van feliratkozva.

Dé:Nash saját bevallása szerint egy végtelenül korrekt középosztálybeli keresztény családban, Budakeszi favellái között cseperedett fel, hébe-hóba cigányfalvakban önkénteskedik, és szociológiát hallgat az ELTE-n, de érdeklik őt – ahogy ő fogalmaz – az alt-right és egyéb perverz mozgalmak is.

A Turul a saját EP-jének az előfutára, amiről mindössze annyit írt, hogy Mr. Busta és a Kárpátia inspirálta. Innentől pláne nehéz elvonatkoztatni a Bëlga 2002-es Nemzeti hip-hop című számától, ami alapvetően társadalomkritikának és paródiának indult, hogy aztán mai szemmel nézve kiderüljön, évekkel korábban megjósolta a hungarista hiphop létrejöttét. Ilyen tekintetben Dé:Nash Turul című számát akár poszthungarista hiphopnak is lehetne nevezni, bár lehet, hogy ehhez még kicsit korán van.

Ne maradjon le semmiről!