Itt vannak a múlt év legjobb lemezei

Tudjuk, tudjuk, rendesen elkéstünk a szokásos éves listánkkal, amelyben a szerintünk legjobb, vagy csak szimplán nekünk nagyon tetsző magyar lemezeket gyűjtjük össze. Azonban a szívünk szakadt volna meg, ha 2018-tól a szokásos összeállítás nélkül búcsúzunk, ezért jó hosszú idő alatt, de csak összeraktuk a kedvenc húsz hazai megjelenésünket. Ami érdekes a korábbi évekhez képest (itt a 2017-es, 2016-os, 2015-ös és a 2014-es listánk), hogy minden eddiginél több EP szerepel a listán, láthatóan a változó zenefogyasztási szokások az előadókat egyre jobban a 6-8 számos megjelenések irányába tolják. Viszont minden eddiginél több, összesen kilenc magyar nyelvű lemez van a listánkon, ami rekord a listánk történetében.

20. Berosszulás: Berosszulás

Ha felhúzták az agyam, és emberek közé kellett mennem 2018-ban, akkor mindig gyorsan meghallgattam ezt a nyolc számot, és ezzel túl is estem az egészen. Terápiás célból kiváló. (sajó)

19. Krúbi: Nehézlábérzés

19

Amíg nyugaton már évek óta nyilvánvaló, hogy a rap lett a domináns könnyűzenei műfaj, addig ebből Magyarországon még csak annyit lehet érezni, hogy az interneten éledezik a műfaj újhulláma lelkes Soundcloud- és milliós megtekintéseket hozó Youtube-rapperekkel. Valahol a kettő közé esik Krúbi, a 2018-as Kikeltető nyertese, aki egyértelműen a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, és ma már simán megtölti az Akváriumot is. Inkább polgárpukkasztással, mint mélyen politikai gondolatokkal teli szövegek, a kortárs trendekhez kapcsoló basszusos, trapes alapok és nagyon-nagyon színpadias előadás jellemzi Krúbit, akinek az első nagylemeze tökéletes bemutatkozás azoknak, akik esetleg még nem találkoztak vele. Ja, és neki köszönheti az ország Dé:Nash-t is. (sajó)

18. Hænesy: Katruzsa

A true norvég black metalt sosem tudtam igazán megszeretni, a post-blacket és az atmoblacket viszont annál inkább, ezért is örültem nagyon annak, hogy tavaly egy magyar projekt is jelentkezett ilyen anyaggal. A Katruzsa ráadásul egy remekül felépített, kellően lehengerlő album lett, ami nem kis teljesítmény annak tudatában, hogy amúgy egy mellékprojektként indult egyszemélyes zenekar debütáló lemeze. Nem tökéletes - főleg produkció szempontjából -, annyira nem is csap arcon, mint mondjuk a szintén tavaly megjelent, és elég hasonló Earthcult az orosz Trnától, de a műfaj szerelmeseinek jó eséllyel így is be fog jönni. (flachner)

17. Ben Leavez: Beautiful Machines

17

Absztrakt ritmika, a downtempo idegesítő kliséinek kerülése és egy rakás nagyon kreatív ötlet jellemzi Ben Leavez 2018-as EP-jét, amelynek egyes részei érdekes módon Iglooghost munkásságára emlékeztetnek nagyon erősen. Minden évben van egy magyar elektronikus zenei anyag, ami valamiért beakad nálam, idén a Beautiful Machines volt az. (sajó)

16. Fat & Cute: Fat & Cute

Minden ilyen 200-zal daráló garázspunk zenekarnak az az egyik legnagyobb kihívás, hogy stúdiófelvételen is pont úgy szóljanak, ahogy élőben. Ez a Fat & Cute esetében különösen fontos, hiszen iszonyatosan erősek élőben, és ezt az első EP-jük tökéletesen vissza is tudja adni. Öt rohamtempójú, hangos, üvöltözős garázspunk dal a képzelt Amerika nyugati partjáról. 2018 valamivel halkabb év volt nálunk garázsrockos vonalon, azonban a Fat & Cute lemezére mindenképp érdemes volt figyelni tavaly. (sajó)

15. Devil's Trade: What Happened to the Little Blind Crow

Az erősen a metál vonalból (Stereochrist, Haw) érkező Makó Dávid folkos, bluesos projektje már jó ideje a radarunkon van, és éppen az olyan lemezek miatt, mint ez a mostani. Nyolc elképesztően baljós hangulatú, morózus, sötét dal, amelyek nem a torzítókkal és üvöltéssel igyekeznek minél feketébb hangulatot adni, hanem érzelmektől teli énekkel, egy szál gitárral vagy bendzsóval, és egymáshoz szorosan kapcsolódó dalszövegekkel, amelyekről az énekes-gitáros itt mesélt korábban az Indexnek. (sajó)

14. Zombie Girlfriend: Wind

Mielőtt lett volna a Galaxisok, volt Szabó Benedeknek egy Zombie Girlfriend, amivel 2012 óta nem igazán adott ki semmit, pedig a 2010-es évek elején rövid időre felkapottá váló hazai lo-fi színtér egyik legklasszabb produkciója volt. Tavaly egy nyolcszámos lemezzel tértek vissza, ami csak nyomokban emlékeztet az évekkel korábbi állapotokra. Sokkal tisztább hangzás, lebegős garázspop dalok, és persze jól felzajosított gitárok, ami mindig is a Zombie Girlfriend jellemzője volt. A lemez különlegessége az is, hogy jól mutatja, Szabónak és Sallai Lacinak milyen erős éve volt 2018-ban, mert a Zombie Girlfriend mellett a saját zenekaraikkal (Galaxisok, Felső Tízezer) is szerepelnek a listán egy-egy nagylemezzel. (sajó)

13. Slow Village: Miezmámegin'

A 2017-es dalversenyünk óta külön figyelünk az egyik kedvenc rapcsapatunkra, akik 2018-ban egy nagyon karcos, nagyon boombap, nagyon nagyvárosi EP-t raktak össze. A Slow Village-ben az a legjobb, hogy szövegileg mindig korlenyomatot adnak az aktuális magyar és budapesti állapotokról, közben a három MC egészen zseniálisan egészíti ki egymást. Ők az egyik bizonyíték arra, hogy nem kell izzadságszagúan kapaszkodni mindig valami újba, ha a régiben is lehet mindig valami újdonságot találni.

12. Szabó Benedek és a Galaxisok: Lehet, hogy rólad álmodtam

Szabó Benedek felfedezte magának a zongorát, és gyakorlatilag ez az egy apró tény a Galaxisok egész negyedik albumát meghatározza. Nagyon bátor húzás volt azután kijönni egy ilyen nagylemezzel, hogy a Galaxisok szép stabilan lépdel egyre feljebb a fesztiválok fellépőlistáin, és vált több száma is a mai középiskolások és huszonévesek himnuszává. Az biztos, hogy a Lehet, hogy rólad álmodtam közel sem olyan könnyen befogadható album a laikus fülnek, mint a korábbi három nagylemez, viszont pont ezekről szokták évekkel később megfejteni a rajongók, hogy a maga idejében nem értették meg, és sokkal több idő kell ahhoz, hogy az ember igazán lelásson az igazi mélységéig. (sajó)

11. Padkarosda: Visszatérő rémálom

Már egy ideje figyeljük a Padkarosda munkásságát, és örömmel jelentjük, a Visszatérő rémálom simán 2018 egyik legjobb magyar punklemeze. A dark punk elég találó elnevezés a Visszatérő rémálomra, mert az összes számnak van egy nagyon vészjósló, posztpunkos hangulata, amire csak rátesz egy lapáttal a kifejezetten karakteres, sajátos vokál. Nálunk simán ez volt 2018 egyik legnagyobb meglepetése. (sajó)

10. The Southern Oracle: Hiraeth

10

Négy év telt el azóta, hogy kijött a (HTH/LTH), ami ugyan nem volt egy rossz album, de én személy szerint annyira nem rajongtam érte, aztán szép lassan elkönyveltem magamban, hogy valószínűleg már csak a Hellwakeninget fogom néha elővenni a TSO-tól. Ehhez képest a múlt decemberben kijött Hiraethet szó szerint nem tudom megunni, és hol az jut eszembe, hogy ennyire közel még semmi sem volt a Converge-hez, hol meg az, hogy ezektől a blastbeatektől pillanatokon belül tombolva fogok dolgokat összetörni magam körül. A lemez amúgy egy képregénnyel megtámogatva jelent meg, és a számok is egy koncepció köré épültek, valószínűleg ezért van az, hogy szokatlanul jól összeáll albumként. Éppen emiatt érdemes egyben hallgatni, de egyébként szerintem bárhogy érdemes adni neki egy esélyt. (flachner)

9. Felső Tízezer: Majd lesz valahogy

A tökéletes bezzeg lemez olyan vitákhoz, amikor valaki amellett próbál érvelni, hogy angolszász gitárlemezt csak angol nyelven érdemes írni. Sallai Lacinak ez már a két évvel ezelőtt debütáló albumon is nagyon ment, a tavalyi folytatással meg csak ismét alátámasztotta, hogy ha az embernek egyszerre van ízlése és mondanivalója, akkor azt az anyanyelven is képes izgalmasan átadni, és nem kell nyugati trendek koppintása mögé bújni. De a legjobb az egész lemezben, hogy van valami indokolatlan optimista hangulat a zenében, viszont ha az ember kicsit odafigyel a szövegre, akkor a tipikus sírva vigadunk magyar érzése lesz, aminél csak még zseniálisabb az egész. "Kávét iszom, szemetet eszem, és szemetet nézek az interneten, és csodálkozom, hogy véget ér a nap" - ennél jobb dalszöveg kevés volt 2018-ban. (sajó)

8. Zanzinger: Seasonal Winds

A Lone Waltz kiadóval a hazai indie folk egyik vezető arcává nőtte ki magát Misota Dani az elmúlt években, és 2018-ban végre kiadta hivatalosan az első nagylemezét. A Seasonal Winds c. lemezen vannak már korábban hallott számok újrahangszerelt verziói, pár új dal, és már szó sincs egygitáros előadásról. Eleinte azt gondoltuk volna, hogy a rendes zenekari, több hangszeres háttér kicsit elvesz majd a dalok varázsából, helyette töredelmesen be kell vallanunk, hogy ez a sokkal vidámabb, teltebb hangzás ezerszer jobban áll, mint gondoltuk. Sőt, 2018-ban kitüntetést kell mindenkinek adni, aki ennyire szórakoztatóan tudja beépíteni a fuvolát a zenéibe. (sajó)

7. Perrin: Lay Down

Az idei Kikeltető mezőnyéből szerintem magasan Perrin emelkedik ki legjobban zeneileg, és ezt nagyon jól bizonyítja a legutóbbi EP-jén. Az Indexen Michael Jackson jutott eszünkbe, de valamivel pontosabb lenne alternatív Justin Timberlake-ként hivatkozni Perrinre, aki a klasszikusabb R&B éneket kombinálja dögös, elektronikus témákkal. Nagyon szükség van olyan arcokra itthon is, akik képesek vagánnyá tenni a popzenét, és Perrinben ehhez minden megvan.

6. Thy Catafalque: Geometria

Fogalmam sincs mi szállta meg az elmúlt három évben Kátai Tamást, de remélhetőleg sosem fogja elhagyni, mert a 2015 óta kiadott három album mindegyike egészen fantasztikus lett. Ezzel együtt ha valaki megkérne, hogy válasszam ki a legjobbat, gondolkodás nélkül vágnám rá a Geometriát, mert ez a lemez túlzás nélkül Kátai eddigi összes munkájának tökéletes fúziója. A Geometria még tovább távolodott a klasszikus black metal sémáktól, de így is simán hozza a Thy Catafalque lemezek hangzásvilágát, ráadásul éppen emiatt még a sokadik hallgatás után is meg tud lepni, annyira sok réteg rakódik egymásra. Ha ezt még megfejeljük a Kátaitól megszokott, verseknek is beillő dalszövegekkel, akkor egy olyan anyagot kapunk, amire csak azért nem lehet rámondani, hogy már most a műfaj örök klasszikusa, mert ehhez először meg kéne fejteni, hogy melyik műfajé. (flachner)

5. Sex Riders: Sex Riders

Gyakorlatilag a semmiből megjelent nyáron az év talán legegyértelműbb lemeze, ami pontosan annyi, amennyinek lennie kell. Mintha egy szétgyorsozott punkzenekar a buli hatodik napján kitalálná, milyen jó lenne korai Metallicát játszani. És bumm, kész a Sex Riders, olyan sokatmondó számokkal, mint a Spurizsaru, Lejövetel, vagy a Hé faszfej!  Nem is kell ennél többet írni. (sajó)

4. Nóvé Soma: Népdalok

04

Ha nekem valaki azt mondja, hogy 2018-ban az egyik kedvenc dolgom a Morphine és a Muzsikás találkozása lesz, annak biztosan nem hiszek el semmit később sem. Ehhez képest a Middlemist Red énekesének népzenés kiadványa még hetekkel a megjelenés után is megborzongat. A Muzsikás interpretációi elektromos gitárral, rockdobolással, szaxofonnal újragondolva, Nóvé Soma karakteresebb előadásmódjával, és egyedül az benne a rossz, hogy csak három dalból áll az egész. Bővebben a lemezről itt. (sajó)

3. Gege: Csapda

03

Olyan szinten ömlik minden nap az emberre az új hiphop, hogy egyre nehezebb kiszűrni a tényleg értékes cuccokat. Egyedül a Csapda volt olyan, hogy tényleg hetekig elvoltam a szöveg meg a zene sokrétűségével és metahumorával. Az Amerikába mentem a mai tucatrapperek kritikája, a Televagyok egy kifacsart keménykedős rap elképesztően sok áthallásos poénnal, a Csapda meg lehangolóan görbe tükör a mindennapjainkról, a Kicsiben meg gyakorlatilag a Gucci Gang magyar paródiája. Amikor az újsulis hiphopból itthon is túl sok a jellegtelen kópia, akkor baromi jó egy olyan eredeti és szövegében kifejezetten kreatív lemezt hallani, mint a Csapda. Itt Gege is kicsit beszélt a lemezről. (sajó)

2. Berriloom and the Doom: No Human No Cry

A legeslegjobb olyan magyar lemez tavalyról, ami sehogyan sem kapcsolható az elmúlt évek hazai garázs/psych/indie trendjéhez. Ordibálós matekrock, emo, shoegaze, hardcore és még annyi minden van hat egészen zseniális dalba sűrítve, hogy nem is tudom mennyire tudott ilyen durván meglepni egy magyar rocklemez. A lehető legjobb dolog, ami történhetett az az, hogy a Berriloom and the Doom ezzel az EP-vel hivatalosan is rockzenekarrá nevezte ki magát. (sajó)

1. The Qualitons: Echoes Calling

Baromi jót tett a Qualitonsnak, hogy végre elkezdtek többen figyelni rájuk itthon és külföldön is, és az Echoes Calling egy tökéletes folytatása ennek a szériának. Az eddig jellemzőbb vintage hangzású beatrock helyét átvette kicsit a progrock, a '70-es évek pszichedéliája, némi funk, és a 9 percnél is hosszabb számok. Kicsit olyan az egész, mintha az elmúlt években megszaporodott, fiatal magyar psych és garázsrock zenekaroknak megmutatná az előző korosztály, hogyan is kell technikás elszállós zenét csinálni pózerkedés nélkül.  Éppen ezért egy olyan lemez, amit bárhol bárkinek meg lehet mutatni, ki lehet tenni a polcra, elővenni az unokáinknak évtizedekkel később, hogy na, voltak valaha Magyarországon olyan zenekarok is a 2000-es évek után, akik minden figyelmet megérdemeltek. (sajó)