Megint elárultál: a 30Y új klipje az Indexen
További Stenk cikkek
Tavasszal jelenik meg a 30Y új albuma – az online lemezpremier a tervek szerint az Indexen lesz –, ennek egyik dalához forgattak nem is videoklipet, hanem ahogy az alkotók mondják, filmetűdöt. A megnevezés nem véletlen, a Megint elárultál zenéjét ugyanis egy kép ihlette, és aztán e kép köré fűzték fel a filmet is, amelynek egyetlen szereplője van, Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész.
„Évekkel ezelőtt kezdődött ennek a dalnak a története. Amikor Sárközy Papával zenét írtunk A kis herceg baletthez, egyszer megfogalmazódott bennem egy kép: Dóra áll egy tükör előtt. Olyan erős, olyan eleven volt ez a kép, hogy tudtam, kell vele valamit kezdeni. Hogy biztos lesz egy dal, aminek a képe ez a kép lesz. És amikor megírtuk a Megint elárultált, tudtam, hogy ez az. Mobilra vettem fel, úgy mutattam meg Dórának, amikor megkértem, hogy ezt a dalt ő táncolja el” – mesélte a keletkezés történetét Beck Zoltán, a zenekar frontembere.
A Megint elárultál a 30Y március végén megjelenő új lemezén szerepel majd. Arról, hogy miért ehhez készítettek klipet, reprezentálja-e ez az új lemezt, Beck azt mondta: „mindig az emberi egzisztencia köré fűztük a történeteinket, de a lemezre kevésbé lesz jellemző az a lassabb középtempó, ami erre a dalra.” Úgy érzi, sokkal gyorsabb lemezt írtak, „talán sokkal indulatosabbat is, mint ahogy gondoltam”.
A klip szerinte egyébként sem egy zenekar vagy egy lemez általános képének hordozója, hanem egy különálló kulturális produktum, egy önálló film, „egy állítás a világról, ami közöl valamit azon túl is, hogy van.” A Megint elárultálhoz készített kisfilm emellett annak demonstrálása, hogy a művészeti ágak képesek együttműködni egymással, nagy értéknek tartja és büszke arra, hogy a „kortárs balett egyik alapító nagyasszonya” partnerük volt ebben a munkában.
"Ez egy felém forduló szám, ami nagyon megérintett, főképp azért, mert Zoli azzal keresett meg, hogy ezt nekem írta" – mondta a 75 éves Uhrik Teodóra. „Ez a dal az idő múlásáról szól, arról, hogy tudni kell szépen megöregedni.”
Bár a stábbal nagyon jól lehetett együtt dolgozni, nehéz dolga volt a kétnapos forgatáson. Egyrészt azért, mert számos jelenetet vettek fel újra és újra, „ezerszer kellett ismételni a mozdulatokat, összehasonlíthatatlanul más ez, mint a színházi munka”. Másrészt, mert „egyszerre voltam a tárgya valaminek, és közben alkotó résztvevője is. Csinálnom is kellett és ellenőrizni is a folyamatokat, ráadásul odafigyelni arra, hogy a dalhoz olyan mozgásformát dolgozzak ki, ami hiteles”.
A klip rendezője Seres Tamás, operatőre Pamuki Krisztián. „Uhrik Teodora a barátom mamája, régebben ismerem, mint a legkisebb fiamat. Hogy elfogult vagyok vele, nem kifejezés, hiszen a művészetét még megközelíteni se volt merészségem eddig. Van egy kupac díja, meg amúgy is, valahogy A DÓRA volt mindig a női Isten kicsit, etalon a táncban” – idézte fel Seres, hogyan fogadta a megkeresést.
„Aztán jött Beck Zoli, és összesorsolt bennünket. Azt hittem viccel, de aztán egyszer csak jött ez a zene egy emailben, ez a ballada, talán az egyik legintuitívabb Zoli-szöveggel, csenddel, gondolati szövettel és persze képi párhuzamok sokaságának lehetőségével. És még tudta is, hogy mit akar. Ez a legkönnyebb és legnehezebb: megfelelni. És utána Dóra is tudta, mit akar, és kérdezett, én meg erőt vettem magamon, és elkezdtem rendezni. Vagyis inkább segíteni megvalósulni, látni magát kívülről. Nehezebb, mintha egyedül lettem volna, mint máskor” – idézte fel a rendező az alkotás folyamatát.
Ez egy gyönyörű Dóra–Zoli-etűd. „Etűd egy székre, egy színre, egy kortalan szerelemre, egy megcsalatásra, törésre és a bizalomra. Minden szót ismerünk, közhelyek persze, csak épp itt összeállnak egy esztétikai valósággá, egy organikus vizuális szövetté” – mondta Seres. Pamukinak az volt a legemlékezetesebb a munkából, hogy „három elképesztő alkotótárssal közös víziót lehetett megvalósítani. Különösen örülök a Dórával való találkozásnak, és tök büszke vagyok rá, hogy megörökíthettem a mozdulatait.”
A Megint elárultál a második dal a tavasszal megjelenő lemezről, amihez filmet forgattak (az első, a korábban szintén az Indexen bemutatott Szeretni akart volt), a videóklip az NKA Könnyűzene Kollégiumának támogatásával valósult meg. Az együttesnek április 5-én lesz lemezbemutató koncertje az Akváriumban (erre már minden jegy elkelt), majd június 25-én a MüPában a Hey, June! rendezvénysorozat részeként kocsmakoncerten lépnek fel, amelyen Mucsi Zoltán lesz a vendégük. A kettő között, áprilisban és májusban „lemezmegmutatónak” nevezett vidéki koncertsorozatuk lesz, többek között Veszprémben, Nyíregyházán, Gyulán, Szombathelyen és Tiszafüreden.
(Borítókép: 30Y / YouTube)
Rovataink a Facebookon