Öngyilkos lett Keith Flint, a Prodigy frontembere

GettyImages-896944672
2019.03.04. 12:35 Módosítva: 2019.03.04. 12:38

49 éves korában meghalt Keith Flint, a Prodigy arca. Az együttes extrém külsejéről ismert frontemberét hétfőn reggel holtan találták essexi otthonában.

Flint halálát a Sun írta meg először az essexi rendőrség információira hivatkozva, majd a Prodigy a hivatalos Instagram-oldalán erősítette meg a halálhírt. A poszt szövege szerint Keith Flint a hétvége során öngyilkos lett.

"A hír igaz, el sem tudom hinni, amit mondok, de tesónk, Keith a hétvégén véget vetett a saját életének" – írta zenésztársa, Liam Howlett, aki a poszt szövege alapján egyszerre érzi magát kib*ott dühösnek és lesújtva.

Az essexi rendőrség szóvivőjének közlése szerint hétfő reggel, 8 óra 10 perc körül egy 49 éves férfihoz érkeztek ki egy Brook Hill-i címre, miután egy telefonáló aggódott az ott élő férfi miatt, ám a rendőrök már csak a személy halálát tudták megállapítani. A közlemény szerint gyanús körülmény nem merült fel.

Keith Flint 1969 szeptemberében született, Kelet-Londonban nőtt fel, majd a hetvenes évek közepén szüleivel az essexi Springfieldbe költözött. Később Chelmsfordban járt iskolába, a tanulmányai végeztével pedig  Braintree-be költözött.

Prodigy tagjai 1991-ben, Londonban. Balról-jobbra: Liam Howlett, Leroy Thornhill, Maxim Thornhill és Keith Flint
Prodigy tagjai 1991-ben, Londonban. Balról-jobbra: Liam Howlett, Leroy Thornhill, Maxim Thornhill és Keith Flint
Fotó: Martyn Goodacre

Itt, egy helyi rave klubban, ismerkedett meg a Prodigy alapítójával, a DJ-ként tevékenykedő Liam Howlett-tel. Howlett 1990-ben alapította a Prodigyt, amihez Flint előbb táncosként csatlakozott, idővel azonban a csapat arca és frontembere lett.

A brit zenekar a kilencvenes évek során az Egyesült Királyság egyik legnagyobb, legikonikusabb együttesévé vált. Népszerűségüket nagyrészt a Firestarter és Breathe című daloknak köszönhették. Mindkettőben az extrém frizurájáról és piercingjeiről ismert Flint énekelt.

Miután a Firestarter fekete-fehér klipje lement a Top of the Popsban, a BBC letiltotta, mert állítólag több szülő is arra panaszkodott, hogy a tévében látott videó megrémítette a gyerekeiket. A dal szövegét Flint írta a színpadon átélt élményeitől ihletve.

Keith Flint megszállott motoros is volt, Team Traction Control néven saját motorcsapatot alapított, egy alkalommal pedig közel 2500 kilométert utazott Angliából Dél-Spanyolországba, hogy részt vegyen egy 2007-es versenyen. A frontember az utóbbi időkben kocsmát is üzemeltetett Pleshey-ben. A pubot 2014-ben vette meg és újította fel, de három év után kiszállt belőle.

A Prodigy 2018 novemberében adott ki utoljára nagylemezt, amelyen Keith Flint is szerepelt. A No Tourists az együttes hetedik albuma volt, még a megjelenés hónapjában világkörüli turnéra indultak vele. Keith Flint így idén már több koncertet is adott Ausztráliában, nemrég pedig Új-Zélandon koncertezett.

A Prodigy állandó szereplője volt a magyar fesztiváloknak is, idén nyáron a SZIN-en léptek volna fel, ez lett volna a csapat 15. magyarországi koncertje. Az első magyarországi fellépésük1995 júniusában volt a Petőfi Csarnokban, később többször játszottak a Sziget és a Volt fesztiválokon, de az utóbbi években eljutottak a Campusra és a Fezenre is.

A Szegedi Ifjúsági Napok később a Facebookon reagált az idei programot érintő halálhírre. "RIP Keith Flint nincsenek szavaink... A koncert részleteivel kapcsolatban várjuk a zenekar hivatalos közleményét, hamarosan jelentkezünk!" – írták a posztban.

Keith Flint hosszú ideje küzdött a depressziójával, amit alkohollal és kábítószerekkel próbált elviselhetőbbé tenni. A drogok és az alkohol miatt a saját bevallása szerint visszahúzódóvá és unalmassá vált, valamint egyre többet gondolt az öngyilkosságra is, amit a nyilvánosság  előtt is vállalt. "De tökösnek kell lenned ahhoz, hogy megöld magad. Én gyáva voltam" – nyilatkozta egy 2009-es, tíz évvel ezelőtti interjúban.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Borítókép: Keith Flint, a Prodigy koncertjén Brixtonban 2017. december 21-én. Fotó: Simone Joyner / Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport