Ozzy Osbourne teljesen leállt mindennel

2019.03.09. 22:50

70 éves korára teljesen leszokott az alkoholról, a drogokról és a cigiről is Ozzy Osbourne, derül ki a Metal Hammernek adott interjújából.

Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer megérem azt a napot, hogy Ozzy Osbourne egyszer azt mondja, hogy inkább tisztán és józanul élvezi az életet, de eddig egész jól megy!

- nyilatkozta a Black Sabbath legendás frontembere, aki azt is hozzátette, hogy a tisztaságának köszönhetően sokkal jobban is énekel.

Osbourne absztinenciája abból a szempontból érthető, hogy már 70 éves, február elején kórházba is került annak ellenére, hogy a genetikusok szerint a biológia is arra teremtette a szervezetét, hogy károsítsa.

Az interjúban arról is beszélt, hogy ugyan 2016-ban már a magyaroktól is elbúcsúzott a Black Sabbath-tal, de egyáltalán nem tervezi a visszavonulást, legfeljebb nagy világkörüli turnékra nem vállalkozik többet.

Idézett egy beszélgetést Lemmyvel is, a Motörhead négy éve elhunyt frontemberével, aki nem sokkal a halála előtt azt mondta neki, hogy akár még 10 évet megérhetett volna, ha rendesen csinálja a dolgait, de ő a saját útját választotta. Ozzy saját bevallása szerint egyébként azt tippelte, hogy jó, ha majd egyszer megéri a 40-et, de saját bevallása szerint egész életében szerencséje volt.

Rövid időn belül Ozzy a második idős rocklegenda, aki arról vallott, hogy öreg korára leállt az önpusztítással. Legutóbb Keith Richards beszélt erről egy interjúban, bár azt hozzátette, hogy a dohányzásról még most sem tud teljesen leszokni.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!