Eddig nem hallott Freddie Mercury-felvétel került elő

2019.06.20. 11:37

A Universal Music közzétett egy eddig kiadatlan videót, amin Freddie Mercury énekli a Time Waits for No One című számot, írja a Variety. A dalt 1986 áprilisában vették fel a Time című musical albumhoz, amelyen Mercury mellett olyan sztárok énekeltek, mint Cliff Richard vagy Dionne Warwick. A lemez a producer-dalszerző Dave Clark munkája volt, aki a hatvanas években a Dave Clark Five nevű zenekar frontembereként lett ismert. Barátsága Mercuryval még a hetvenes években kezdődött, és egészen az énekes haláláig tartott. 

Dave Clark elmesélte, hogy amikor Mercury Mike Moran zongorakíséretével felénekelte a dalt, ő szabályosan libabőrös lett, annyira megérintette az előadás. A lemezre viszont nem ez a lecsupaszított változat került fel, hanem egy háttérvokálokkal felturbózott verzió. Ezt az előadást nagyközönség eddig még nem hallhatta, már csak azért sem, mert sokáig nem került elő. De Clark emlékezett erre az Abby Road Stúdióban rögzített változatra, és a kétezres évektől mindent elkövetett, hogy megtalálja. Végül több mint tíz év kutatás után, 2018-ban került elő a felvétel. A dalt négy kamerával videóra is vették.

A Freddie Mercury és a Queen iránt újra óriási az érdeklődés mióta a mozikba került a Bohém rapszódia című életrajzi film. A vártnál jóval nagyobb sikert arató mozi már 900 millió dolláros bevételnél jár. 

Ne maradjon le semmiről!