Minden, amit tudni kell az idei Kolorádóról

5K8A5962
2019.06.20. 09:59 Módosítva: 2019.06.21. 09:39

Szerdán elkezdődött a 2019-es Kolorádó, mi pedig kimentünk megnézni, mire lehet számítani az idén három éves fesztiválon. Úgy tűnik, hogy az elázást most sem fogjuk tudni elkerülni, viszont egyre szebben kiépül a helyszín és profibbá válik a szervezés, miközben még mindig nem ipari vagy pofátlanul drága a fesztivál.

Odajutás

A helyszínre (Nagykovácsi Julianna-major) úgy a legolcsóbb kijutás, ha az 56A és a 61-es villamossal megyünk Hűvösvölgyig, ahonnan a 63-as busz elvisz az Adyliget megállóig. Innen kb. negyed óra séta a parkoló, ahol vagy felszállsz a 10 percenként közlekedő shuttlebuszra (400 forint csak oda), vagy sétálsz még 1,7 kilométert a kijelölt úton, amit kényelmes tempóban nagyjából 20 perc alatt meg lehet tenni.

Ketten-hárman összeállva a taxi sem egy rossz opció, árban nagyságrendileg hasonló fejenként, mint pár BKV-jegy és a shuttlebusz. A Blaha Lujza térről 5000-5500 forint körüli összegért ki lehet jutni, de érdemes elkerülni a csúcsidőt, mert a Hűvösvölgyi úton elég komoly dugókba bele lehet szaladni. Aki autóval megy, az készüljön egy ezer forintos parkolási díjra, biciklivel pedig 12 km a budai hegyeken át a Széll Kálmán térről.

A bejutás egyébként zökkenőmentes volt a nyitónapon, 15 méteresnél hosszabb sort nem lehetett látni a jegypénztáraknál, bár ez valószínűleg péntek-szombaton súlyosbodhat a sok napijegyes miatt. Csikkgyűjtőt a tavalyi tapasztaltunkkal ellentétben idén nem kaptunk a bérletünk mellé, de ez simán lehet egyedi figyelmetlenség is.

Idén sem ússzuk meg az esőt

Tavaly egy kicsit elmosta az eső a Kolorádót, az időjárás-előrejelzés szerint erre idén is komoly esély kínálkozik, ezért erősen ajánlott minimum egy esőkabátot vinni, de talán a gumicsizma sem túlzás. Csütörtöktől vasárnapig erős zivatarokat mutat az Időkép, összesen napi 4-6 mm esővel naponta, de legalább különösebben hideg nem lesz: a minimumhőmérséklet egyszer sem kúszik 17 fok alá. Legalábbis a városban, a nagykovácsi susnyásban ennél azért jóval hidegebb lehet érzetre, szóval mindenki anyukájával szólva:

réteges öltözködés!

Eső- és szélvédett, jól bemelegíthető helyekben idén sincs túlkínálat, talán a legjobb helyszín a Csűr rossz idő esetére, már ha valaki bírja a döngölős zenét. Néhány hivatalos tűzrakóhely is van melegedéshez (pl. a Taka-Tukánál és a nagyszínpadnál), ezeken kívül viszont nem szabad random helyekre tábortüzet rakni.

Ami a legfontosabb, és nem lehet elégszer hangsúlyozni: vigyünk magunkkal szúnyogriasztót, mert a hiánya megkeserítheti az életünket.

Ennyibe kerül

A napijegy 11500, a négynapos bérlet pedig 19990 forint. Utóbbi tavaly is hasonló szinten mozgott, a napijegy viszont egész jelentősen megugrott a 2018-as 7500 forinthoz képest. 

A legalapabb csapolt sör korsóval (4 dl) 650 forint, de lehet búzasört is inni 950 forintért és mexikói tequilás sört dobozával 1100-ért. A folyó bor decije 400 forint, egy majdnem sportfröccs (1 deci bor, 3 deci szóda) pedig 500 forint. A fesztiválozók szerencséje, hogy nincs kánikula, ezért lassabban fogynak az italok, mint egy hőhullám idején. A repohár 300 forint, nem lehet visszaváltani, de intenzív használat mellett otthon egy évig még simán elketyeg anélkül, hogy vállalhatatlanul elszíneződne/kirojtosodna. Aki cigizik, az jobban jár, ha előre betáraz, mert a helyszínen dohánytermékeket továbbra sem lehet venni.

A fesztiválon paypassos bankkártyával és festipay-jel is lehet fizetni, utóbbi kártya 500 forintba kerül, de ezt a végén visszakapod, ha leadod a kártyát. Nagy derültséget keltett, hogy a festipay kiváltásánál (valamint minden rátöltésnél) felszámolnak 250 forintot, amit úgy hívnak, hogy "kényelmi díj". Megmosolyogtató, hogy az egyszerű tranzakciós díjat is igyekeznek úgy csomagolni, hogy az valami pozitív, "mindent a fogyasztóért" dolognak tűnjön; a kifejezés valószínűleg arra utal, hogy kényelmesebb, ha ezzel a kártyával fizetsz, és veszíted el esetleg, mintha véletlenül a bankkártyáddal történne meg ugyanez. (Cikkünk megjelenése után a Festipay jelezte, hogy ezt nem ők számolják fel, hanem a fesztivál szervezői.)

Ételfronton a Székelykapu színpad mögött felállított elsődleges büfészekcióban viszonylag szerény a választék: itt összesen három egységben (de mivel a szerdai volt a nulladik nap, elképzelhető, hogy több vendéglátóegység lesz csütörtökön) lehet kajához jutni, de ezek legalább megbízható minőséget hoznak. Van egy balkán grill (Pola Pola), egy hamburgeres (Zing), és az egyedüliként épületben helyt kapó, többféle fesztiválkaját (lepények, sütik, reggelik, stb.) árusító Hokedli.

Egy kicsit arrébb található a Kolo Kitchen, ahol egész izgalmas fogásokat árulnak, nagyon sokféle vega/vegán egytálétel is van. Pizzázó illetve édességes idén sajnos nem telepedett ki, van viszont Vitaminszalon mindenféle facsart levekkel. Fesztiválviszonylatban egyáltalán nem drága a Kolorádón a kaja, de arra azért készüljünk, hogy 1500 forint alatt nem fogunk tudni venni semmilyen főételre emlékeztető dolgot, cserébe viszont azok is tudnak jót enni, akik nem fogyasztanak húst.

Helyszínek

Fiatal fesztiválként a Kolorádónál még évről-évre számítani lehet rá, hogy a szervezők variálnak a helyszínekkel, idén van is némi változás ezen a fronton. Érzetre eggyel profibb lett az egész, mint eddig volt, de furcsamód mintha egy kicsit ozorásabb benyomást is keltene (dekor, chillezős részek, bizonyos programok), bár a zene és a célközönség teljesen más. 

Újdonság, hogy kijött például a Bookline kávézós-könyvolvasós busza, a főút melletti, házibuli-hangulatú helyszínt pedig idén nem a Vittula, hanem a Keret blog szervezi. A nyitónapon még javában ácsolták, de elég érdekes új helyszínnek tűnik a csütörtökön nyitó Erdei Iskola, ahol mindenféle workshopokon és hippiskedéseken lehet részt venni, lesz például közös jóga, filmplakátokból kollázskészítés, hímzősarok, nőjogi és zöld témájú beszélgetések.

A tavalyihoz hasonlóan némi kortárs művészet is akad a fesztiválon, az utak mentén elszórt installációkon kívül kint van a Trafó felfújható bálnasátra, és ott van a szuper hangulatú Árok nevű helyszín, amit a patakmederben helyeztek el, fölötte átível egy kis fahíd, a meder oldalába pedig beülőket vájtak. További örömhír, hogy idén a színpadjuk mögötti tisztáson egy nagyon korrekt, Hello Wood fabútorokkal és függőágyakkal felszerelt chill-szekciót rendeztek be a Gólyások, így a Taka-Tukán kívül lett még egy hely, ahol hosszasan lehet fetrengeni. 

Térerő?

A hálózat nagyjából a fesztivál egész területén edge-en van, fészbukozni, emailezgetni nem nagyon van lehetőség, de ne lepődjünk meg azon sem, ha egy-egy bizonyos pontot érintve kapunk egy-két push értesítést. A szerda esti tapasztalat, hogy simán lehet telefonálni és SMS-ezni; messenger helyett ezekkel a jól bevált, 90-es évekbeli módszerekkel érdemes próbálkozni, ami egyébként is passzol a fesztiválozók öltözködési stílusához.

Mint ahogyan az egyik legérdekesebb idei újítás is: van kb. tíz kétfős hibrid sátor (hivatalos nevén kunyhó), amiben úgy aludhatunk matracon, hogy az alatta kialakított miniszekrénybe be tudjuk pakolni a cuccainkat, és közben vastag, beázásmentesnek tűnő ponyva vesz minket körül. A hamisítatlan Wes Anderson-hangulat és a jó értelemben vett Ikea-praktikusság násza ez. Az ára két embernek négy estére 45 ezer forint.