Hiába telefonált Trump, A$AP Rocky svéd őrizetben marad

000 1IX9KP
2019.07.25. 10:37 Módosítva: 2019.07.25. 11:31

Hiába telefonált pár nappal ezelőtt személyesen az amerikai elnök a svéd miniszterelnöknek, hogy mielőbb kiszabadítsa a hiphopsztárt, A$AP Rockyt. A svéd hatóságok csütörtökön közölték, hogy súlyos testi sértés miatt emelnek ellene vádat, és a rapper őrizetben marad a tárgyalásig. A$AP Rocky és társaságának három tagja még június 30-án verekedett össze két fiatallal (vagy inkább verte össze őket) Stockholmban. Pár nappal később letartóztatták a rappert, és a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva úgy döntöttek, két hétig őrizetben tartják. Ezt most meghosszabbították a tárgyalásig.

Az USA külügyminisztériuma korábban már az aggodalmát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. Közleményükben  azt írták, hogy Mike Pompeo külügyminiszter is tud az ügyről, és Robert O'Brien, Donald Trump túszejtési ügyekkel foglalkozó különmegbízottja is nyomon követi az eseményeket. Később pedig maga Donald Trump vette kezébe a dolgokat, de csak miután konzultált A$AP Rocky barátjával, a rapper-divattervező Kanye Westtel. Egyelőre úgy tűnik, hogy hiábavalóak az erőfeszítéseik A$AP Rocky szabadon bocsátásáért. (A svéd miniszterelnök már a telefonbeszélgetésük alkalmával jelezte Trumpnak, hogy Svédországban a kormánynak nincs befolyása az igazságszolgáltatás működésére.)

A sztár menedzsere, John Ehmann nemrég úgy nyilatkozott, hogy A$AP Rockyt rossz körülmények között tartják fogva, a napjait magánzárkában tölti, nem kap megfelelő mennyiségű és minőségű ételt, a higiénia is kifogásolható. Ehmann emellett azt állította, hogy a svédek először nem engedték, hogy az amerikai nagykövetség munkatársa meglátogassa a sztárt, majd meggondolták magukat. Közben a rapper rajongói petíciót indítottak a szabadon bocsátásáért, amit már több mint 600 ezren írtak alá.

(Borítókép: A$AP Rocky. Fotó: David Mcnew / AFP)

Ne maradjon le semmiről!