Történt még valami Ed Sheeranen kívül?

A Sziget nyitónapja teljesen Ed Sheeranról szólt, hiszen az tényleg ritkaság, hogy a nyugati popzenében éppen nagyon aktuális világsztár akkor lép fel Budapesten először, amikor még ténylegesen szupersztár státuszban van. Ennek megfelelően az első napra más nagy nevet nem időzítettek, de azért akadt olyan fellépő, akit érdemes volt meghallgatni. Ez volt a Sziget, napi koncertbeszámoló, szerda.

Jain (8/10)

Mielőtt Ed Sheeran egymaga elszórakoztatta volna a Sziget közönségét, a francia Jain kapta meg a lehetőséget, hogy megtáncoltassa a nagyszínpad előtt gyülekező, egyre elcsigázottabb közönséget. Addigra már legalább 50-60 ezren álltak ott, ő viszont nem tartozik abba a kategóriába, hogy mindennap ennyi ember előtt zenéljen, ennek ellenére nem tűnt úgy, mint akit ez kicsit is megroppantana, sőt. Pedig a szerdai nap headlineréhez hasonlóan, ő is egyes-egyedül lépett fel a színpadra, mindenfajta zenekar vagy kíséret nélkül. De így is megvalósított mindent, amit ebből a helyzetből ki lehetett hozni, és nem kellett neki segítség ahhoz, hogy kenyérre kenje a fesztiválozókat. Az ugrálás, a táncolás és az egyre lelkesebbé váló tapsolások alapján úgy tűnt, hogy a koncert felére azokat is sikerült meggyőzni, akiknek fogalmuk sem volt az énekesnőről vagy a dalairól.

Az is a teljes képhez tartozik, hogy a két albumából nem áll össze egy elejétől a végéig erős setlist, de ennek a hiányát színpadi jelenléttel, folyamatos kommunikációval és nagyon bájos hozzáállással tudta pótolni. Egyszer zombiként csoszogott a színpadon oda-vissza, máskor beloopolta a közönség hangját, de mindig volt valami, amire oda kellett figyelni. A Sziget közönsége nagyon lelkes volt szerda este, és jó volt látni egy nem igazán mainstream előadót, aki élni tudott ezzel a lehetőséggel, és szerzett pár új rajongót az Ed Sheeranre érkezett tinilányok és anyukáik közül. (földi g.)

Kodaline (7/10)

Mikor a koncert előtt elkezdtem hallgatni a Kodaline legutóbbi albumát, két dolog  jutott eszembe. Az egyik, hogy a Follow Your Fire konkrétan pontosan ugyanolyan, mint a Lean On, csak MØ helyett egy tipikus ír hang van benne, a másik meg, hogy az írek tényleg mesteri szintre fejlesztették ezt a néha folkos beütésű, közönségénekeltetős, popos rockzenét.

Pont emiatt elég kíváncsi voltam arra, hogy élőben hogy szól a zenekar, és nem meglepő módon pontosan azt kaptam, amit vártam: néha folkos beütésű, közönségénekeltetős, popos rockzenét. Ebben a kategóriában én a szintén ír The Scriptet jobban bírom, de így élőben tök jó bulit csinált a Kodaline is. A zenekar eltolta az összes balladáját, a közönség énekelt és marha jól érezte magát, és a színpad is menőn nézett ki a különféle látványelemek miatt. Emiatt aztán én se gondoltam bele abba, hogy a Kodaline igazából egy nem túl izgalmas zenekar, és az egész új lemezük olyan, mintha direkt a Spotify algoritmusait észben tartva hozták volna létre. 

Az egészet csak az A38 színpad tette tönkre valamelyest: azt már elfogadtam, hogy a hangzás sose lesz jó itt - Steve Garriganből kb. semmit nem lehetett hallani egy csomó ideig -, azt viszont nem tudom megszokni, hogy a hőség és a levegőtlenség mindenen túltett, és ahogy a rengeteg kimenekülő embert elnéztem, nem csak engem zavart a dolog. Ezektől eltekintve viszont tényleg szórakoztató volt a Kodaline koncertje, és ebben az esti idősávban amúgy se volt semmi érdekesebb náluk, szóval abszolút volt értelme megnézni őket. (flachner)

Of Mice & Men (8/10)

A 2010-es évek eleje és az azt megelőző egy-két év eléggé fontos állomás volt a metalcore szempontjából: olyan zenekarok törtek be ekkoriban a műfajba, mint az Asking Alexandria, az Attack Attack!, vagy a Crown the Empire. Ezek közül a legismertebb egyértelműen az Asking Alexandria lett, de azt nehéz megmondani, hogy miért: a többi zenekar kb. pontosan ugyanúgy szólt, köztük például az Of Mice & Men is, aminek az első albumát álmomból felverve gond nélkül összekeverném a Stand Up And Screammel.

Azóta az akkoriban őrületesen népszerű hangzás szinte teljesen eltűnt, az emlegetett zenekarok is mind váltottak, hol több, hol kevesebb sikerrel. Az Asking Alexandriából például egy rém kellemetlen stadionrock-zenekar lett, az Of Mice & Men viszont maradt a metalcore-nál, és tavaly úgy is kiadtak egy tök jó albumot, hogy a zenekar agya és énekese, Austin Carlile már lelépett.

Az számomra viszonylag meglepő volt, hogy a Sziget szervezői pont az Of Mice & Ment hívták meg idén a sok hasonló zenekar közül, ráadásul Ed Sheerannel egy idősávba tették őket. Attól persze nem nagyon kellett tartani, hogy emiatt nem megy el rá senki - a koncert vége előtt egyszer felcsendült a "fuck Ed Sheeran is" a közönségben -, és bár nem sokkal a kezdés előtt röhejesen kevés ember volt az A38 sátorban, végül meglepően sokan nézték meg a zenekart. 

Meg is hálálták a bizalmat, elég király bulit csináltak, és az is kiderült, hogy a Carlile helyét átvevő Aaron Pauley élőben is király énekes, a kezdetek óta a zenekarral levő dobos még mindig igazi showman, a többiek meg mindenféle sallang nélkül simán csak teszik a dolgukat. Az Of Mice & Men persze nem csinált semmi kirívóan érdekeset, de erre nem is volt semmi szükség: a közönség így is jól érezte magát, a koncert pedig így is mérföldekkel jobb volt, mint mondjuk a két héttel ezelőtti Architects-buli. (flachner)

Alyona Alyona (9/10)

A Sziget az elmúlt pár évben többször belenyúlt a jóba, ami az újhullámos rapet illeti, de ezek az arcok azért nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményeket - elég csak a tavalyi gyalázatosan rossz Desiigner koncertre, vagy Kendrick Lamar értelmezhetetlen fellépésére gondolni.

Idén egyértelműen Post Malone-nal vitték tovább ezt a hagyományt (az még ugye nem derült ki, hogy mennyire hatásosan), de szerdán teljesen véletlenül rájöttem, hogy rajta kívül az ukrán Alyona Alyonát is elhozták a fesztiválra. Az óvónőből az ukrán zenei színtér egyik legfényesebb feltörekvő csillagává avanzsáló Alyona Savranenkót nem egészen egy hónapja már láttam a Pohodán, és teljesen lenyűgözött, mert 

• egyrészt élőben nemhogy hozza azt a szintet, amit albumon, hanem simán túl is szárnyalja,
• másrészt meg tényleg hihetetlen, hogy egy éve se foglalkozik a rappeléssel, de olyan profi, mintha egész életében ezt csinálta volna.

Alyona Alyona érdekes módon az Európa színpad helyett a Volt színpadon lépett fel, ahol kiderült, hogy a Szigetre rengeteg ukrán jött, akik érthető módon hatványozottan örültek az ukrán rappercsajnak (és ő is örült nekik, egy idő után már csak ukránul beszélt a közönséghez). 

Minden bizonnyal a sok ukrán is nagy szerepet játszott abban, hogy Alyona Alyona akkora bulit csinált a Szigeten, amekkorát végül csinált, de ezzel együtt is bebizonyította, hogy tényleg megdöbbentően jó rapper, és teljesen megérdemelten kapták fel őt az internet után a népszerű európai fesztiválok is. (flachner)