Amikor annyira szomorú vagy, hogy már a szex sem boldogít

Kritika az Ugye boldog vagy? című filmről

2019.08.15. 05:00
A legtöbb filmes összetenné a két kezét, ha csak fele annyit tudna a mai huszonévesekről, mint az elsőfilmes Susanne Heinrich, akinek bemutatkozó filmje, az Ugye boldog vagy? a fiatal nők egzisztenciális válságának és depressziójának hangja lett.

"Utálom a melankolikus lányokat" – szögezi le A Melankolikus Lány mindjárt a legelején Susanne Heinrich első rendezésében. Mert a melankolikus lányok a német rendező filmjében már csak ilyenek: utálják egymást, utálják magukat, nem tartanak sehová, az életük sem tart sehová, nem mennek keresztül semmilyen jellemfejlődésen, lényegében csak a kort tükrözik vissza, amelyben élnek – legalábbis ő, a főszereplő így gondolja.

A Melankolikus Lány lényegében lényegében minden poént lelő az Ugye boldog vagy? (eredeti nyelven: Das melancholische Mädchen) nyitójelenetében, amelyben magát modoros pózba vágva, meztelen testét a műszőrméje alól megvillantva, kezében cigarettát tartva értekezik a modern nagyvárosi nők életválságáról. A férfi, akinek előadja magát, persze rá sem bagózik. Pedig odafigyelhetne:

az a lényeg, hogy nincsen lényeg, semminek semmi értelme.

Susanne Heinrich filmje olyan, mint a főszereplője: intelligens, de elveszett, nem tart sehova, csak céltalanul bolyong, így lényegében esélye sincs arra, hogy A-ból B-be, majd onnan akár C-be, neadjisten D-be jusson. Nem mozdulunk sehová: minden A marad. Amikor felvesszük a fonalat a wannabe-írónő éppen élete első regényén dolgozna, ha nem akadt volna meg vele. De megakadt, méghozzá tartósan: egészen pontosan a remekműnek ígérkező mű második fejezetének legelső mondatánál.

Ennyit ér

MV5BNGNjMDY0MTItMmRjMy00ODZkLWIwYWMtN2RkY2MyZGMyMWMwXkEyXkFqcGde

Index.hu: 5/10

IMDb: 6,5/10

A Melankolikus Lány helyzetét tovább bonyolítja, hogy állítása szerint nincs hol laknia, ezért lényegében minden estéjét egy-egy vadidegen férfi lakásán tölti. Nem derül ki, hogy miért alakult így, vagy hogy egyáltalán tényleg így van-e, csak magányosan, cél nélkül rója a várost, és unalmában szóba elegyedik bármilyen idióta ismeretlennel – bevallom, nekem az azért némileg gyanús, hogy miközben lakhatásra nincs pénze, pszichológusra és kiállításbelépőkre viszont igen.

b
Fotó: Vertigo Media

Az Ugye boldog vagy? főszereplője annyira rohadtul szabad (vagy csak annyira nem becsüli önmagát?), hogy lényegében bárkivel lefekszik, de még a promiszkuitás sem okoz neki örömet. Sőt, Marie Rathscheck sokszor bicskanyitogató karakterének

a szex már inkább nyűg, mint valódi élvezet.

Az egyik jelenetben például A Melankolikus Lány a testét egy háborús övezethez hasonlítja, ahol mindenféle nagy ütközetek folynak, majd amikor hozzáteszi, hogy úgy érzi, a teste sokkal inkább tartozik mindenki máshoz, mint saját magához, ezért bocsátja rendelkezésre mások számára, az tényleg mellbevágó erejű.

A szexelések után vagy a meleg fürdővíztől elernyedve csüngő péniszek között értekezve A Melankolikus Lány néha döbbenetesen jó és éleslátó megállapításokat tesz, még annak ellenére is, hogy a film tulajdonképpen szellemesnek szánt, álintellektuális társalgások nyomasztó folyama. A harmincas évei első felében járó Susanne Heinrich iszonyatosan jól rá tudott harapni a zeitgeistre, rengeteg hiteles mondandója van a fiatal felnőtt nők megpróbáltatásairól, mégsem tudta történetté vagy filmmé gyúrni ezt a sok-sok autentikus tudást.

Az Ugye boldog vagy? valójában 15 jelenet egy nemcsak a könyvében, hanem az életében is elakadt lány mindennapjaiból, ezeket az epizódokat pedig lényegében csak a főszereplő személye és egzisztenciális válsága kapcsolja egymáshoz.

Közben a film olyan, mintha Instagram-filtereken keresztül néznénk Wes Anderson-mániás videókliprendezők munkáit,

tele túlkomponált, görcsösen jól kinézni akaró képekkel, és az egészet nyakon öntenénk a Twin Peaks vörös szobájának abszurditásával (visszafelé beszélés nélkül), meg mondjuk az Annie Hall zsibbasztó okoskodásaival. Még akár működhetne is, de nem működik: én például (aki nem gyűlöltem, csak rohadt fárasztónak találtam a filmet) már a második epizódnál arról fantáziáltam, hogy bárcsak a tizennegyediknél tartanánk már.

Aztán mire elérünk a tizennegyedikhez, már valószínűleg úgy érezzük magunkat, mint a férfiak, akikkel A Melankolikus Lánynak dolga akad: nem értjük, mit akar tőlünk, magától, egyáltalán az élettől. Az Ugye boldog vagy? remek példája annak, hogy attól, hogy valami érdekes, még nem feltétlenül jó is. Susanne Heinrich első filmje simán lehet egy kiábrándult nemzedék és a női depresszió hangja, feminista hitvallás, vagy egy évtizedek múlva is érdekes lenyomata a korszellemnek, de szerethető, élvezetes film, amiért szívesen ülünk be a moziba, sajnos nem.

Ne maradjon le semmiről!