Magyar Nemzettel a kezében üzent Demjén Ferenc

2019.08.22. 08:58

Napszemüvegben, frissen borotvált arccal és egy Magyar Nemzettel a kezében üzent rajongóinak Demjén Ferenc. A Facebookon megosztott fénykép hosszú ideje az első olyan fotó, amelyen a lábadozó zenész megmutatta magát.

Isten éltessen, Magyarország!🇭🇺😎

Közzétette: Demjén Ferenc – 2019. augusztus 21., szerda

A Demjén kezében tartott kormánylap és a kép alatti szöveg ugyanazt hirdeti: "Isten éltessen, Magyarország!" A Blikk szerint a fotó abban a dunántúli rehabilitációs intézetben készülhetett, ahol májusi agyérgörcse, illetve a kórházi ellátása óta kezelik a zenészt.

Ahogy korábban az Index is beszámolt róla, a 72 éves zenész decemberi Aréna-koncertje kivételével minden idei fellépését lemondta. Zenésztársa, Menyhárt János most a lapnak azt mondta:

Rózsi egyre jobban érzi magát, és alig várja, hogy újra együtt zenéljünk. Már a negyedik fázisnál tart a rehabilitációja, ami nagyon biztató. Ha többet is énekel majd ülve, mint tavaly, a december 30-i koncertet idén is megcsinálhatja.

Májusban az Index is megírta, hogy Demjén Ferenc enyhe lefolyású agyérgörcsöt kapott, ami miatt mentőhelikopter vitte a szigetvári kórházból a pécsi Idegtudományi Centrumba. Állapota az ismerősök szerint fokozatosan javul.

Ne maradjon le semmiről!