Magyar zenekar a világ legnagyobb Beatles-fesztiválján

2019.08.22. 15:58

Magyarország egyik legismertebb tribute-zenekara, a Beatles-dalokat játszó The Bits képviseli 2019-ben a magyar Beatles-közösséget a világ legnagyobb Beatles-fesztiválján, a liverpooli International Beatle Weeken, vagyis a Nemzetközi Beatles Héten.

A zenekar közleménye szerint a felkérés egyenesen a legendás Cavern Clubtól érkezett, ahol a Beatles 292 koncertet adott 1961 és 1963 között. A Bits augusztus 23. és 26. között a fesztivál keretében 9 koncertet ad különféle helyszíneken, így a Cavern Clubban is.

Célunk, hogy a fesztiválon kitűnjünk a nemzetközi mezőnyből. Jó esélyekkel indulunk ezen az úton, hiszen a The Bits multi-instrumentális tagjainak köszönhetően a Beatles egész életművéből képesek vagyunk felvonultatni dalokat eredeti 4 fős felállásban, olyanokat is, amelyeket a Beatles soha nem játszott a koncertjein, így exkluzív műsorokat adunk a világ másik feléről, az USÁ-ból és Japánból is érkező Beatles rajongóknak

– mondta Derecskei Zsolt, a Bits zenekarvezetője.

A liverpooli International Beatle Weeket a nyolcvanas évek óta rendezik meg: a baráti összejövetelből kialakult fesztivál mára már turisták és Beatles-rajongók ezreit vonzza. Közel 80, a világ minden tájáról érkező előadó egy héten keresztül ad majd koncerteket augusztus végén.

Ne maradjon le semmiről!

(Címlapkép: The Bits facebook)