Magyarországra jön a Five Finger Death Punch

2019.09.09. 11:29

A Five Finger Death Punch az eddigi legnagyobb turnéja keretén belül, 2020. február 20-án lép fel a Budapest Sportarénában. A turnén, így a budapesti koncerten is előzenekarként két másik világhírű metálegyüttes, a Megadeth és a Bad Wolves játszik.

A ma már hárommilliárd online zenelejátszást magáénak tudó zenekar 2005-ben alakult, az induló tagságból ketten maradtak: az énekes Ivan Moody és a magyar születésű gitáros-dalszerző, Zoltan Bathory. Mellettük Jason Hook gitározik, Chris Kael basszusgitáron játszik, Charlie Engen pedig dobol. Eddig hét stúdióalbumot készítettek, már a második, a 2009-es War Is the Answer túllépte az egymillió eladott példányt. A Five Finger Death Punch-ot a 2013 és 2015 között megjelentetett három albuma, a The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1 és Volume 2, illetve a Got Your Six tette az évtized egyik legsikeresebb metálbandájává. Tavaly az amerikai rock rádiók év végi összesítése szerint ők voltak a legjátszottabb előadók – írja az MTI a szervező Live Nation közleménye alapján.

Az előzenekarként jövő februárban velük Budapestre érkező Megadeth-t a Metallica egykori tagja, Dave Mustaine gitáros-énekes 1983-ban alapította. Eddig tizenöt stúdióalbumot készítettek és több mint 40 millió lemezt adtak el világszerte. A csapat tizenkét Grammy-jelölést kapott, és a legutóbbit végre díjra váltotta: a 2016-ben kiadott Dystopia című korong címadó dala a legjobb metálelőadás kategóriában nyert 2017-ben.

Mustaine mellett Dave Ellefson (basszusgitár, vokál), Kiko Loureiro (gitár, vokál) és Dirk Verbeuren (dob) szerepel a jelenlegi felállásban. A Megadeth egymást követő öt albuma lett platina- illetve többszörös platinalemez, ezzel a teljesítménnyel a nyolcvanas és a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb együttesének számított. Olyan hatalmas sikerek fűződnek a zenekarhoz, mint a Symphony of Destruction, a Holy Wars... The Punishment Due, a Trust, az Almost Honest, a Crush 'Em, a Breadline vagy a Peace Sells.

Ne maradjon le semmiről!