Fordított világ: itt az Üllői úti Fuck új albuma

2019.10.02. 16:02
Tizenegy új dal Paizs Miklós Sicratman és Müller Péter Sziámi szövegeivel, a korábbitól eltérő, kevésbé nyers, de szigorúbb hangzásvilággal – ezek a főbb jellemzői az Üllői Úti Fuck új, Fordított világ című albumának. Szánt Fasziéknak új, sorban nyolcadik nagylemeze először az Indexen hallgatható.

Szántó Fasziról és az Üllői Úti Fuckról – az Index tavaszi születésnapi bulijának egyik fellépőjéről – valószínűleg bárkinek az Esküvő című dal ugrik be. A már több mint húszéves szám azért is rögzülhetett a köztudatban olyan erősen, mert a Fuck fennállása első harminc évében mindössze három nagylemezt adott ki. Igaz, az Esküvő mellett más számuk nem is tudta áttörni az underground és a mainstream közötti falat, amikor például pár éve egy alföldi kisvárosban, egy szórakozóhelyen felismertem, hogy egy félig-meddig hobbizenekar az I love you című számukat játssza, a gitárossal örök barátságot fogadtunk, mert pályafutásuk során kábé az első vendég voltam azon a helyen, aki az és vele a massachusetsem sornál felkiáltott, hogy ez a Fuck.

Hogy a mostani új albummal, a nagyjából 40 perc hosszú, tizenegy dalt tartalmazó Fordított világgal, illetve annak bármely dalával sikerül-e az Esküvőhöz hasonló slágert produkálni, arra nem vennék mérget – de még mérgezett autót sem –, viszont az biztos, hogy Szántó Fasziék a korábbinál sokkal nagyobb lendülettel alkotnak: két évvel az előző, közösségi finanszírozásból készült Kössszépeee! után jelent meg az új lemez (közben Szántó Faszi tavaly előbb a Yellow Spots-szal adott ki újraértelmezett Fuck-dalokkal egy lemezt, az év végén pedig a Budapest Vinyl kiadásában jelent meg a „Faszi 50” című exkluzív válogatásbakelit).

uuf forditottvilag cover.png

A Fordított világ lemez többek között a fejlődés leépülésével, az elmagányosodással, a környezetpusztítással foglalkozik. A dalok szövegeinek többségét Paizs Miklós Sickratman írta – a lemez zárószámát, a Nyaralunk címűt ő is énekelte fel –, míg a címadó szám szövegének szerzője Müller Péter Sziámi.

A Kössszépeee lemezzel régóta tartoztunk a hallgatóknak, hiszen négy dal kivételével már játszottuk a rajta szereplő számokat egy jó ideje. Ideje volt tehát valami teljesen újjal előjönni, egyben a megszokottnál mélyebbre is hatolni magunkba. Így született meg a Fordított világ, aminek a társadalomkritikai éle erősebb a tőlünk megszokottnál, de a budapesti odamondogatós hangnem semmit sem változott – mondta a lemezről Szántó Faszi. Annak, hogy Müller Péter Sziámi hogyan került a lemez szerzői közé, meglehetősen egyszerű a története: „megkérdeztem, vállalná-e pár új dal megírását, ő azt mondta, simán. Viszont idén mindketten elég elfoglaltak voltunk, ezért csak ezt az egyet hoztuk össze, de lesz folytatás, ez egészen biztos”.


A lemez felvétele és a keverés Sallai Tibor, a lemezborító pedig Lakatos György grafikus munkája. A lemezbemutató koncertet a Trip hajón tartják október 26-án, szombaton, ahol az Üllői úti Fuck legfrissebb felállásában játszik: Szántó Faszi és Farkas Zoltán Farkasember (dobok) mellett két új tag, Takáts Márton (basszusgitár) és a lemezfelvétel óta csatlakozott Szigeti Máté (gitár) áll majd a színpadon.

Az egyes dalokhoz Faszi az alábbi rövid kommentárokat fűzte:

  1. Belemerültem: A család által elhanyagolt, elmagányosodott, netfüggő gyerekek segélykiáltása.
  2. Fordított világ: Felkavarodott, önmagából kifordult világunk finom megkritizálása vidám képekben – Müller Péter Sziámi dalszövege.
  3. Amit elmondtál: Egy szakítás koreográfiája dalban. Nem is: inkább minden szakítás koreográfiája egy dalban.
  4. Minden szól: Miki zseniálisan ábrázolja ebben a dalban is a fordított világot, azt, hogy mindennek megvan a helye, illetve, megvan-e egyáltalán a helye, hol a helye.
  5. Pár szó a zenéről: Ajánlom minden zenésznek, aki döcögős karriert él meg. Egy kicsit azért én vagyok a főhős, na...
  6. Telve a tököm: Kórtünet a fejlődéses leépülésről.
  7. Holnap: Egy dal a lustaságról, a halogatásról, a felelősséghárításról, az egymásra mutogatásról, a „miért én tennék bármit is” mentalitású emberekről. Ez a lehangoló, rettenetes hozzáállás az egyik fő oka a környezetünk pusztulásának is.
  8. Élvetemető: Hát ez pedig a Holnap utáni nap tökéletes leírása.
  9. Lenőtt hajjal: Ironikus nóta tanácstalan lányoknak.
  10. Még el sem indult: Ez a Fuck-ballada a lelki fejlődésről szól, önismeretre inspirál.
  11. Nyaralunk: Ebben a dalban minden benne van a külföldön nyaraló magyar turistáról, Sickratman szemüvegén – és torkán keresztül.