Madonna megsérült, el kellett halasztania egy koncertjét

2019.10.08. 10:31

Nem szoktam feladni. Jobban fáj ez nekem, mint el tudjátok képzelni

- üzente Madonna a rajongóinak hétfő este, miután egy térdsérülés miatt el kellett halasztania a fellépését New Yorkban, írja az NME.

Az énekesnő Madame X című lemezével turnézik éppen (az albumról itt írtunk), de a koncertezéssel most az orvosai tanácsára három napra le kell állnia.

"Sajnos el kell halasztanunk Madonna Madame X koncertjét ma este a Brooklyn Academy of Musicben. Madonna jelenleg egy térdsérüléssel küzd, és azt tanácsolták neki, hogy a következő három napot töltse pihenéssel a felépülése érdekében. A rajongóknak azt tanácsoljuk, hogy tartsák meg a koncertjegyeiket, amíg ki nem derül, hogyan ütemezzük át a turnét. Sajnáljuk az okozott kellemetlenségeket, és köszönjük a megértést" - közölte a sztár menedzsmentje egy közleményben.

Madonna mindehhez azt tette hozzá az Instagramon:

Nehéz ezt Madame X-nek beismernie, de ő is egy hús-vér emberi lény, akinek a következő három napban pihennie kell, hogy biztosítsa a térde gyógyulását. Nem szoktam feladni. Jobban fáj ez nekem, mint el tudjátok képzelni. De itt az ideje levenni a magassarkút és a neccharisnyát egy pár napra. Köszönöm a megértést!

Ne maradjon le semmiről!