Áthelyeznék a B.my Lake-et, a Balaton Soundot pedig előrehozná júniusra Zamárdi polgármestere

VT Balaton Sound-7
2019.10.31. 22:21

Se a veretés, se a csapatás, nem lesz olyan, mint régen. Csákovics Gyula polgármester ugyanis búcsút intene a B.my Lake fesztiválnak, és a Balaton Soundot pedig áttenné júniusra. 

Az előbbi fesztivál áttelepítését azzal kommentálta, hogy van így is Zamárdiban elég elektronikus zenei fesztivál, míg a Balaton Soundot azért tennék korábbra, mert állítása szerint az ingatlantulajdonosok szeretnék, ha a főszezonban nem lenne korlátozva a strand használata az érintett partszakaszon.

Fülöp Zoltán fesztiváligazgató a 24.hu kérdésére a Balaton Sounddal kapcsolatban így nyilatkozott:

Már a választások előtt is, és azóta is folyamatosan tárgyalunk Zamárdi önkormányzatával, hiszen tudjuk, hogy Zamárdinak kiemelten fontos eseménye a Balaton Sound. Amint ezeknek az egyeztetéseknek bármilyen eredménye lesz, tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

Zamárdiban nem meglepő módon a fesztiválok jövője volt a kampány központi témája. Az újraválasztott Csákovics Gyula ígérete szerint szeretné jelentősen növelni a bérleti díjat, és a fesztiválok területeinek visszaállítását is jobban számon akarja kérni.