A Judas Priest szinte már hazajár Magyarországra

2019.11.08. 10:46

2020. július 13-án a Papp László Budapest Sportarénában adja elő legnagyobb slágereit a félévszázados évfordulóját egy  jubileumi turnéval ünneplő Judas Priest.  Rob Halford és zenekara legutoljára 2018. júliusában lépett fel a fővárosban.

A Judas Priest Birminghamben alakult 1969-ben, több mint 50 millió albumot adott el világszerte, és megkapta a legjobb metál előadónak járó Grammy-díjat. A 2011-2012-es búcsúturnén (amely a Sziget fesztivált is érintette) a klasszikus felállás négy tagja, Rob Halford (ének), Glenn Tipton (gitár), Ian Hill (basszusgitár) és Scott Travis (dob) szerepelt, a koncertsorozat előtt visszavonult K.K. Downing helyett már Richie Faulkner gitározott. Ahogyan olyan sok másik zenekarnál, a búcsúturné Judas Priestnél sem jelentette a dal végét, 2013 végén újra összeálltak, és azóta sem hagytak fel a zenéléssel. Tavaly például megjelent a sorrendben tizennyolcadik stúdióalbumuk, a Firepower, amely valamennyi addigi lemezüknél sikeresebben szerepelt a slágerlistákon.

A Judas Priest több anyagával is szerepel az amerikai Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb metál albumának listáján, a zenekart 2017-ben jelölték a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

(MTI)