Életünk kínos apróságaiból is könnyen születhet egy jó flashmob

2019.11.18. 17:39 Módosítva: 2019.11.18. 20:33

Biztos mindenkinek megvan az az érzés, amikor szembekerülve egy másik emberrel megpróbálják kikerülni egymást, de aztán valahogy mindig egyfelé lépnek – és a kikerülés helyett csak egy szerencsétlenkedő állatok párzótáncára emlékeztető valami sül ki a dologból. A normális ember ilyenkor kínos mosollyal odébb áll, a Mayberian Sanskülotts legújabb klipjében viszont nem: itt inkább kávét borít a másikra és utána egy jót táncol.

A Mayberian Sanskülotts 2016-ban adta ki harmadik lemezét, a nagy adag poszttinédzserkori szenvedés pedig az év legjobb magyar albumai közé is felkerült nálunk. Három évre rá, idén megjelent a negyedik Neverending Sorry című nagylemezük is, amelyről az Unreal című szám klipje 2018 legjobbja is lett az Indexen, az ezt követő Empty Room után pedig most elkészült az album harmadik klipes dala is, a Magic Brown Sheets. 

A Magic Brown Sheets klipje látszólag egyszerű képből indul ki: idegenek egymásba botlanak a zebrán. Aztán viszont ahelyett, hogy tovább mennének, inkább lépkedni kezdenek, hogy az egészen táncszerű mozdulatokból végül kibontakozzon egy egészen hihetetlen flashmob. A klipet egyébként az Unreal rendezője, Pajor Kristóf rendezte, a káposztásmegyeri zebrán táncoló zenekari tagok és a civilek mellett pedig hivatásos bábszínészek is feltűnnek. A különös táncmozdulatokat Kovács Domokos koreográfus ötletei alapján dolgozták ki.

A klip láthatólag a kampánydömping alatt készült, a háttérben ugyanis azért néha felvillan egy-egy plakát. De még így is kevesebb, mint amennyi lett volna, a rendező szerint ugyanis az egynapos forgatásnak csak egyetlen akadálya volt, mégpedig a rendőrség:

A forgatás hangulatát egyből a kezdés után ránk hívott rendőri intézkedés alapozta meg. Miután tájékoztattuk a rendőröket, hogy a választási plakátokat nem politikai, csupán esztétikai okokból távolítottuk el, mindenki megnyugodott és még inspiráltabban, lendületesebben tudtuk folytatni a forgatást. A plakátokat visszatettük a helyükre a végén.

Ezután aztán minden zavartalanul ment ahhoz, hogy megszülessen az abszurd táncmozdulatok egymásra találása. A klip leforgatása után végül minden szereplő sikeresen ki tudta kerülni egymást, így a zenekar tagjai már biztosan odaérnek a legközelebbi fellépésükre is, ami december 7-én lesz a Trafóban. A Mayberian egyébként jövőre ünnepli majd a zenekar 10. születésnapját, és szerintük az sem kizárt, hogy ebből az alkalomból valami új is kikerül a stúdióból.



  • Hírek
  • Bankszámla