Magyar énekes a Grammy-jelöltek között

2019.11.21. 14:51

Szerdán jelentették be a Grammy-díj idei jelöltjeit, Lizzo, Billie Eilish és Lil Nas X örülhettek a legjobban, ők kapták a legtöbb jelölést. Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a jelöltek között akad egy magyar is, méghozzá Orendt Gyula operaénekes. A legjobb operafelvétel kategóriájában jelölték George Benjamin: Lessons In Love & Violence című művének a The Royal Opera House társulata által előadott verzióját. Ebben az előadásban énekel Orendt Gyula is.

Orendt Gyula 1985-ben született, zenei tanulmányait szülővárosában, Sepsi­szent­györgyön kezdte, majd Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte énekművész-énektanár diplomáját, majd 2010-ben az operaszakot is befejezte. Ebben az évben lett a bécsi Volksoper magánénekese, 2011-től a berlini Staatsoper énekes szólistája. 2017-ben énekelt a világhírű filmrendező, Wim Wenders első operarendezésében is.

A Grammy-díjakat 2020. január 27-én adják át Los Angelesben. 

Ne maradjon le semmiről!