Magyarországra jön Dido

A jövő nyári VeszprémFest egyik fellépője Dido Florian Cloud de Bounevialle O'Malley Armstrong, azaz Dido, lesz. A brit énekesnő július 15-én ad majd koncertet a veszprémi História Kertben felállított nagyszínpadon, jelentették be a szervezők kedden.

Dido a több mint 20 éves pályafutása során még sosem járt önálló műsorral Magyarországon, a veszprémi koncert lesz az első, ahol a hazai közönség egy teljes koncerten át élvezheti élőben az énekesnő hangját.

Művészneve Karthágó királynőjére utal, zenei karrierjét pedig bátyja, a Faithless-alapítótag Rollo Armstrong segítségével kezdte el. Első nagylemeze, a No Angel 1999-ben jelent meg, ezen szerepelt a Thank You, amelynek első verzéje aztán az Eminemmel közös Stan című számban is visszaköszönt.

Dido mostanáig összesen öt nagylemezt jelentetett meg, amelyek közül a legutóbbi, a Still on My Mind idén márciusban jelent meg.

Ne maradjon le semmiről!

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34