Az iskolai lövöldözések miatt mehet nyugdíjba a Pumped Up Kicks

Csaknem tíz évvel ezelőtt, 2010-ben jelent meg a Foster The People együttes Pumped Up Kicks című száma, ami csak évekkel később lett igazán felkapott. Azóta többen is megvádolták már azzal, hogy a szám az iskolai lövöldözőket magasztalja, azonban a frontember, Mark Foster szerint a dalt egy mentálisan sérült tinédzser szempontjából írták, a céljuk pedig pont a fegyveres erőszak elítélése volt.

Mark Fosterrel most a Billboard készített interjút, amiből kiderül, hogy a szám körül kialakult viták miatt a zenekar fontolóra vette, hogy soha többé nem játsszák a Pumped Up Kicks-et. 

Nem kérhetem másoktól, hogy ne játsszák élőben, azonban a közönség tette azzá ezt a számot, amit most jelent sokaknak. Ha a valami más szimbólumává válik, azt nem tudom befolyásolni, azt viszont igen, hogy én ebben mennyire veszek részt

– mondta az interjúban. 

Foster arról is beszélt, hogy mindössze 8 óra alatt írta a dalt, és neki egyáltalán nem volt különlegesebb, mint bármelyik másik számuk, a jelentőségét a közönség adta meg, mivel az emberek különlegesnek gondolták. Ez aztán elindított a Pumped Up Kicksről egy diskurzust, amire büszke volt, bár nem tartja a saját érdemének. 

Korábban fel sem merült komolyan, hogy ne játsszák többet ezt a számot, de az egyre gyakrabban előforduló iskolai mészárlások miatt ezt ma már másképp látják. 

A lövöldözések továbbra is ismétlődtek, és úgy láttam, hogy rengetegen érintettek akár személyesen, akár közvetve az ilyen incidensekben. Számukra fájdalmas sebeket szakíthat fel ez a szám. Én pedig nem ezért készítek zenét. Néhány esetben az a célom a zenével, hogy tudatosítsak valamit, és beszélgetést indítsak a témában, és úgy érzem, hogy ez ebben az esetben teljesült. Eltelt 10 év, és még mindig beszélünk róla

– magyarázta a frontember. 

A döntéshez, hogy ne játsszák többet a számot, konkrét esetek is hozzájárultak. Foster az interjúban egy floridai és egy brazíliai lövöldözést említ, amikor ez elkövetők valamilyen formában említést tettek a számukról. 

Egy olyan fellépést is felidéz, amikor már hasonló szempontok miatt nem játszották el a számot. 

Néhány évvel ezelőtt a Life Is Beautiful fesztiválon játszottunk Las Vegasban. Rengetegen voltak ott, szerintem 50-60 ezer ember lehetett. Nagyon közel voltunk a Route 91 Harvest fesztiválon történt lövöldözés évfordulójához, ezért inkább nem játszottuk el a számot. Úgy éreztem, hogy nem akarom eljátszani, egyszerűen túl sötét, túl sok lenne azon a helyen, ahol ez az egész történt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59