Kygo és Martin Garrix is ott lesz a 2020-as Balaton Soundon

Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és Kygo is ott lesz a 2020-as Balaton Soundon a fesztivál keddi, a fellépőkről szóló bejelentése szerint. Rajtuk kívül érkezik még Robin Schulz, Sigala és Salvatore Ganacci, visszatér Don Diablo, az underground szcéna ikonikus alakjai közül pedig Hernan Cattaneo és Nick Warren érkeznek, akik közösen állnak majd színpadra.

A legnagyobb név egyértelműen Martin Garrix, akiről egyszerűen nem tudnak leszakadni a magyar fesztiválozók, a 2015-ös Sziget óta nem telt el úgy év, hogy ne lett volna ott valamelyik nagy fesztiválon. A Soundon utoljára 2018-ban járt, jövőre megint visszatérhet. Lényegében Dimitri Vegas & Like Mike is hazajár már ide, Kygo pedig tavaly a Szigeten lépett fel. A Dreher Arénában egy fokkal izgalmasabbnak tűnik a lineup, itt Zhu és a Modestep mellett az idei SZIN-en fellépő Salvatore Ganaccit lehet majd megnézni, akit főleg az alábbihoz hasonló bizarr klipjei miatt lehet ismerni.

A jövő évi Balaton Soundra december 11-től, vagyis szerdától lehet jegyeket venni.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59