Grammy 2020: Újra együtt zenél az Aerosmith és a Run DMC

2020.01.15. 12:04

A Run DMC együtt lép fel az Aerosmith-szel január 26-án a Grammy-gálán, írja a Variety a díjkiosztóhoz közeli forrásra hivatkozva. Arra kicsi az esély, hogy  a rapcsapat az Aerosmith egész szettje alatt együtt fog játszani a rockzenekarral, sokkal valószínűbb, hogy Steven Tylerék fellépésén az Aerosmith legjobb számaiból adnak majd elő egy zenei válogatást, és ebbe szerkesztik a legendás rap-rock produkció, a Walk This Way közös előadását.

A Walk This Way eredetileg az Aerosmith harmadik albumán, az 1975-ben megjelent Toys in the Attic című lemezen jelent meg, és a Billboard Hot 100, vagyis az amerikai slágerlista 10-ik helyéig jutott 1977-ben. De ahogy a Variety cikke is kiemeli, a szám egy évtizeddel később egy egészen másfajta közönséghez is eljutott, amikor Rick Rubin producer összehozta az Aerosmitht és a Run DMC-t, hogy dolgozzák fel közösen a dalt. Az együttműködésből megszületett az a mára legendásnak számító rap-rock szám, amely a Billboardon az eredeti verziót is túlszárnyalva a 4. helyre került 1986-ban. 

Bár általában mindenki azt hiszi, hogy a világon ez volt az első olyan dal, amelyben rapperek és rockerek fuzionáltak, a Variety cikke szerint a Run DMC már korábban is kacérkodott ilyen együttműködéssel, a gitáros Eddie Martinezzel készített Rock Box című számuk már 1984-ben megjelent.

A 2020-as Grammy-gálán az Aerosmith és a Run DMC  mellett fellép majd a legújabb James Bond film főcímdalát szerző Billie Eilish, Gwen Stefani Blake Sheltonnal, Ariana Grande és Demi Lovato is.