8 millió forinttal támogatja Kásler Miklós az Eddát

2020.02.06. 14:37

Az emberi erőforrások minisztere 8 millió forint közpénzt ítélt meg az P. Management Szolgáltató Kft.-nek az Edda koncertjének megvalósítására, írja a 24.hu. Kásler Miklós saját támogatási keretéből is támogathat kulturális szereplőket, egyesületeket, művészeket. Az így megítélt összegeket havonta közlik, legutóbb a 2020. januári adatok kerültek fel a Nemzeti Kulturális Alap honlapjára.

Eszerint Kásler úgy ítélte meg, hogy nyolcmillió forint közpénzzel járul hozzá ahhoz, hogy a Pataky Attila vezette zenekar március 7-én a Papp László Sportarénában megünnepelje, hogy első albumuk negyven éve jelent meg.

Nem ez az első alkalom, hogy az Eddát miniszteri keretből támogatják, az előző humánminiszter, Balog Zoltán saját keretéből 6 milliót forintot adott egy másik Edda-koncertre, amelyet szintén Papp László Sportarénában tartottak meg, valamint egy dupla album kiadására. 2014-ben pedig 800 ezer forint közpénzt kapott Pataky, hogy megírja az Edda 32. lemezét.