Mi fizetjük az Edda amerikai koncertjeit is

2020.02.08. 17:58

24 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek, hogy az Edda Amerikában turnézhasson, derül ki a Magyar Hang cikkéből. Pár nappal korábban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adott 8 millió forint közpénzt a saját támogatási keretéből Pataky Attiláéknak.

A kormány egy kanadai alapítványon keresztül támogatja 24 millióval az Edda három amerikai koncertjét, amelyeket az "összetartozás éve" részeként és a magyarságtudat erősítésének céljából tartanak. A "nemzetpolitikai célú támogatást" az Edda "Egy ez a tábor" elnevezésű turnéjára adják, a zenekar Daytona Beachen, Los Angelesben és San Franciscóban koncertezik majd.

Magyar viszonyokhoz képest nem túl olcsón, 35-45 dollárért árulják a jegyeket, vagyis 11-14 ezer forintba kerül a helyieknek, hogy Amerikában láthassák Pataky Attilát. Hasonló turnét csinált már az Edda tavaly is, akkor Kanadai Magyarok Országos Szövetsége szervezte le Amerikába és Kanadába a zenekart, és ennek a szervezetnek ugyanaz a Vaski Gábor az elnöke, aki a mostani turnét támogató Extra Hungariam Alapítványnak is. A Magyar Hang úgy tudja, hogy akkor is a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül támogatták közpénzből az Eddát, ahogy most is.