Phil Collins már nem bír dobolni, de mégis összeáll a Genesis

2020.03.04. 11:38

Újra összeáll a Genesis főleg a nyolcvanas évekből ismerhető felállása, ezt a zenekar jelentette be a BBC Radio 2 reggeli műsorában, írja az Independent.

Phil Collins, Tony Banks és Mike Rutherford triója legutoljára 13 évvel ezelőtt lépett fel együtt. Peter Gabriel, a Genesis alapítótagja nem fog résztvenni ebben a turnéban.

A legutóbb alkalom, amikor a Genesis három tagja együtt játszott, 2007-ben volt, amikor a zenekar 40. születésnapját ünnepelték. Most egyelőre egy brit turnéra indulnak, fel fognak lépni Dublinban, Londonban, Liverpoolban, Leedsben, Birminghamben, Belfastban, Manchesterben, Newcastle-ben és Glasgowban.

A zenekar két taggal kiegészül, egyrészt beszáll Daryl Stuermer gitáron és basszusgitáron, másrészt pedig a doboknál ott fog ülni Phil Collins 18 éves fia, Nicholas.

Collins a bejelentés során elmondta, hogy az idegsérülése problémát jelentett, amit meg kellett oldani. A turné során nem fog tudni játszani, de elmondta, hogy mindent meg fog tenni, hogy be tudjon néha szállni a dobolásba.

A Genesis 1967-ben alakult, Peter Gabriel 1975-ös távozása után Collins frontemberré lépett elő, és a trió olyan óriási slágereket szerzett, mint a Land Of Confusion, az I Can't Dance vagy az Invisible Touch. Collins 2014-ben jelentette be, hogy a hátidegei tropára mentek, már nem tudja megfogni a dobverőket. Megműtötték, az állapota valamelyest javult, de dobolni már nem tudott.

Ne maradjon le semmiről!