Tízmillió dollárral segíti a Live Nation az elmaradó turnék miatt nehéz helyzetbe került dolgozókat

2020.04.01. 08:50

Egyáltalán nem csak a zenészek kerültek nehéz helyzetbe a járvány miatt, az elmaradó turnék és koncertek ugyanúgy érintik a színpadmunkásokat és más háttérdolgozókat is az iparágban, mint mondjuk a roadokat, világosítókat, hangmérnököket vagy a technikusokat. A nemzetközi élő zenei piacon abszolút piacvezetőnek számító Live Nation most 10 millió dolláros segélycsomaggal próbál segíteni azokon, akikről megfeledkeztek ebben az időben.

A cég létrehozta a Crew Nation nevű segélyalapot, ebben 10 millió dollárral támogatják majd azokat, akik a zenészek mellett szintén nagyon megérzik az élő zene hiányát ezekben az időkben. A cég mellett bárki adományozhat PayPalon keresztül is. A Live Nation vezérigazgatója a Twitteren jelentette be, hogy 250 ezer dollárt adományoz az alapnak.

A pénzt először azoknak utalják el, akiket legrosszabbul érintett anyagilag a turnék lemondása vagy elmaradása, de hamarosan kiadnak egy formanyomtatványt, amellyel jelentkezni is lehet a segélyre.  Az a Variety cikkéből nem derül ki, hogy a segély kizárólag az amerikai dolgozókra érvényes, vagy minden országra, ahol a Live Nation koncerteket szervez, köztük Magyarországra is.

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!