Nevet változtatott egy amerikai countryzenekar a rasszizmus miatt

2020.06.26. 13:53

Nevet változtatott a Dixie Chicks amerikai női countryzenei trió az ország rasszista múltjával való leszámolás jegyében. A népszerű, sőt hajdan az egyik legsikeresebb countryegyüttes általános meglepetést okozva csütörtökön bejelentette, hogy elhagyja nevéből a rabszolgatartó déli államokra utaló Dixie kifejezést, és azonnal hatállyal The Chicks néven fog szerepelni a továbbiakban – írja az MTI.

A lánybanda honlapja csütörtökön már The Chicks néven futott. A portálról ráadásul lehívható egy March, March (Vonulj fel!) című új dal, amelyet a klímavédelemért, a háborúk és a faji megkülönböztetés elleni tüntetésekről készült felvételek kísérnek. A videó a rasszista erőszak áldozatául esett afroamerikaiak, köztük George Floyd nevének felsorolásával zárul.

Az 1989-ben Texasban megalakult trió már korábban is ismert volt arról, hogy társadalmi problémákat (fegyvertartás, szexuális kisebbségek jogai) dolgozott fel. A zenekar a műfaj egyik vezető bandájának számított, ám 2003-ban kegyvesztetté vált a konzervatív gondolkodásmódú countryrajongók körében, mivel szembefordult az ugyancsak texasi származású amerikai elnök, George W. Bush iraki hadjáratával.

A countryzenei rádióadók bojkottja miatt a trió akkor több év szünetet tartott, majd a Not Ready to Make Nice című Grammy-díjas kislemezzel „vágott vissza” 2006-ban.

A trió azzal indokolta a váratlan névváltoztatást, hogy lépést akar tartani a korral.

Nem sokkal ezelőtt Lady A-ra változtatta nevét a Lady Antebellum countryegyüttes is, mivel nevének második tagja ugyancsak a rabszolgaság intézményével kapcsolatos asszociációkat enged meg.

Ne maradjon le semmiről!