Már sosem tudjuk meg, ki engedte ki a kutyákat

Screen Shot 2020-07-23 at 7.23.21.png
2020.07.27. 16:50 Módosítva: 2020.07.27. 16:53

A popzene egyik legcsodálatosabb jelensége a random nyári sláger, ami valami egzotikus helyről és tök ismeretlen előadóktól jön, és mind a klip, mind a dal már-már az értelmezhetetlenség legfelsőbb csúcsát verdesi. Ilyen volt a Macarena, az Asereje, a Mambo No 5, a Dragostea Din Tei, a Blue az Eiffel 65-tól, de még akár a Despacitót vagy a Gangnam Style-t is ide lehet sorolni. A 2000-es évek kétségtelenül rendkívül erős volt ebben a műfajban, de az évtized talán legértelmezhetetlenebb egyslágeres formációja a Baha Men volt, a 20 éve megjelent Who Let The Dogs Out c. számuknak köszönhetően.

Először is kezdjük a téma legnehezebb részével, magával a dallal és a klippel, ami évekre kicsinálta a magas értéket képviselő zene iránt érdeklődők idegrendszerét:

Ugye mennyire hihetetlen, hogy valaha egy ennyire bugyuta szám globális gigasláger lehetett? Ahogy az ilyen egyslágeres csodáknál lenni szokott, a Baha Menről azóta sem hallott senki semmit, és a Who Let The Dogs Out a mémesedő popkultúra furcsa enigmája maradt. Kik ezek az arcok? Mit akar ez a dal? Hogy robbant be ez a brit és amerikai rádiókba? És legfőképpen

KI ENGEDTE KI A KUtYÁKAT?!

Mielőtt még a kedves olvasó igazán belelkesedne, egy szomorú hírrel kell kezdenünk: ez a cikk nem fog választ adni az egymillió dolláros kérdésre, és valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, ki engedte ki a kutyákat a Bahamákon. És ezt leginkább egy valószínűleg teljesen őrült szuperrajongónak köszönhetjük, aki az élete nyolc évét áldozta arra, hogy felkutassa ennek a valószínűtlen slágernek a gyökereit.

Woof Woof

Az illetőt Ben Sistónak hívják, ő a főszereplője a dallal azonos című dokumentumfilmnek, amit hatalmas sikerrel mutattak be 2019-ben a SXSW fesztiválon. Sisto 2010-ben munkanélküli volt, és a dal Wikipédia-oldalát nézegette, amikor egy furcsa részletre lett figyelmes. Az eredeti szócikkben azt írták, hogy a Who Let The Dogs Out eredeti felvételét egy londoni fodrász hallotta és rögzítette, akit Keith-nek hívnak, de ennél több nem derült ki. Sisto fogta magát, és unalmában elkezdett kutakodni. Ebből közel 10 éves oknyomozás lett, amiből a dokumentumfilm is készült.

A dal ugyanis nem csak azért lett híres, mert sokáig nem tudták kirobbantani a rádiókból, hanem azért is, mert az évek során egy tucat ember bukkant fel a semmiből, akik mind azt állították, hogy ezt a dalt ők írták eredetileg, és követelik a jussukat. Sisto ezért fogta magát, és a londoni Keith nevű fodrász vonalán elindulva igyekezett felkutatni az igazságot.

Arra valószínűleg ő sem számított, hogy a Who Let The Dogs Out gyökerei egészen régre nyúlnak vissza. Maga Sisto is azt nyilatkozta a Varietynek 2019-ben, hogy a dokumentumfilm alapvetően egy szerzői jogi labirintus felfedezéséről szól, ami így elsőre nem igazán nyomja fel az ember pulzusát. De ha valaki megnézi az alig egy órás filmet (Amazon Prime-on és Vimeón ez pár dollárba kerül), akkor egészen szürreális részleteket ismer meg a dallal kapcsolatban.

A mindenki által ismert dal hivatalosan 2000 július 26-án jelent meg a karibi térségen kívül tök ismeretlen Baha Men előadásában, a szerző pedig egy Anslem Douglas nevű trinidadi zenész, aki 2001-ben a legjobb dance slágerért járó Grammyt is hazavihette a dal miatt. Ahogy az egy csomó nagyon sikeres számnál lenni szokott, felbukkant egy rakás full ismeretlen zenész, hogy eredetileg ők írták a számot, és követelik, hogy őket is tüntessék fel szerzőként. Ez azért nagyon fontos, mert szerzőként részesednek a jogdíjból, és egy ekkora sláger még 2020-ban is képes annyi pénzt termelni, hogy abból többen is vígan eléldegélnek életük végéig.

A dokumentumfilm parádés módon, kronológiailag visszafelé haladva keresi a dal eredetét.

  • 2000: A Baha Men kiadja júliusban a dalt, ami megasláger lesz pillanatok alatt. A dal egyik producere a magyar származású Desmind Child.
  • 1997: Anslem Douglas kiadja a Doggie c. számot, ami szinte egy az egyben a Who Let The Dogs Out, csak több benne a karibi országokra jellemző soca és calypso. Ezt a dalt hallotta Európában a Baha Men menedzsmentje, és megvették Douglastől. A férfi azóta elárulta, hogy a dalnak semmi köze nem volt a kutyákhoz, hanem egy kifejezetten feminista, férfiakat kritizáló dalszöveget írt, ami arról szól, hogy a nők egészen addig baromi jól érzik magukat és buliznak, amíg meg nem jönnek a férfiak elrontani az egészet. Trinidad és Tobagóról származik a "who let the dogs out?" mondás is, amit nagyjából úgy lehet fordítani, hogy "ki szabadította el a férfiakat?".
  • A Baha Men menedzsmentjéhez úgy jutott el a Doggie, hogy a londoni Smile fodrászszalon vezetője gyakran járt a karibi térségbe, és hozott haza onnan helyi zenéket. Egyik alkalommal egy trinidadi karneválon hallotta a dalt, amit megszerzett kazettán, majd a szalonjában játszani kezdte. Így került Jonathan King, majd Steve Greenberg látókörébe is a szám, hiszen a Smile-ba rendszeresen jártak hajat vágatni kiadói A&R-osok, akiknek az új zenék és zenekarok felkutatása volt a dolguk.
  • King fedezte fel a Genesist, benne volt a Chumbawamba legnagyobb slágerének létrehozásában, Greenberg pedig olyan előadók karrierjét egyengette már akkor, mint a Hanson vagy Tom Jones, később pedig a Jonas Brothers. Vagyis a dal korábbi verziója a popzenei sztárcsinálók közelébe került.
  • 1998: King a felvétel alapján azt feltételezte, hogy ez a szám így önmagában még nem lett felvéve stúdióban, ezért Fat Jakk and his Pack of Pets néven rögzítette a saját verzióját, ami aztán szépen eltűnt a süllyesztőben. Greenberg azonban komoly potenciált érzett a dal refrénjében (pontosabban a hookban), és megszerezte a kiadójához igazolt Baha Mennek.
  • A Seattle Mariners baseballcsapat zenei felelőse elkezdte játszani a Baha Men számát a stadionban, ami aztán a klub állandó zenéje lett egy időre. A szám akkora siker lett, hogy egy idő után minden stadionban ez szólt, még a 2000-es olimpián is erre vonult az amerikai férfi kosárválogatott. Sisto szerint ez a jelenség tette igazán nagy slágerré a dalt az Egyesült Államokban.

Itt akár vége is lehetne a sztorinak, de bőven nincs. Kiderült, hogy Anselm Douglast megelőzte egy buffalói rádióműsor és annak két műsorvezetője, akik közül az egyik történetesen Douglas sógora. Leroy Williams és Patrick Stephenson a Wreck Shop Radio nevű műsort vezették, amelyhez 1995/96 környékén készítettek egy szignált. Mit ad Isten, a szignál a Who Let The Dogs Out refrénje a védjegyszerű ugatással, és az utána belépő dobtéma is nagyon hasonlít az ismert slágerére. Stephenson be is perelte Douglast, mert szerinte a sógora ellopta a szignáljukat, és úgy csinált belőle slágert a saját nevén. A páros azt állította, hogy ők találták ki a refrén+ugatás kombinációt, ezért jogosan várják el, hogy szerzőként tüntessék fel őket a dalban. Végül ezt nem tudták elérni.

A buffalóiak mellett Douglas perben állt egy korábbi barátjával, Ossie Gurley producerrel is. Gurley azt állítja, hogy Douglas csak a szöveget írta és adta elő, a zene teljes egészében az ő munkája. Aztán felbukkant egy újabb játékos, méghozzá a Wingspan Records, akik azt állították, hogy az előadójuk, Chuck Smooth írta meg először a dalt 1998-ban. Ami azért nagyon furcsa állítás, mert a dalban szerepel Douglas hangja és refrénje:

Gyakorlatilag annyi történt, hogy Gurley még azelőtt eladta a Douglassal közös daluk jogait a Wingspan kiadónak, hogy náluk is kijött volna ez a szám Chuck Smooth előadásában, majd utána Gurley Douglast perelte be, hogy őt is tüntesse fel a dalban szerzőként. Nehéz követni? Nyugalom, a buli csak most kezdődik!

Egyik kutya, másik eb

Eddig legalább nagyjából lehetett követni a szálakat, és abban mindenki biztos volt, hogy valamilyen módon Anselm Douglastől származik a szám, és a gyökerei a Karib-szigetekig követhetők vissza. Igen ám, csak akkor ez a refrén mit keres ebben az 1994-es eurodance dalban?!

A Who Let The Dogs Out története itt válik igazán szürreálissá. A chicagói 20 Fingers nevű eurodance formáció egyik producere azt állítja, hogy szeretett volna egy olyan számot írni a Gillette nevű énekesnőnek, amelyben az erő a nőké, amely felszabadítóan hat a nőkre, és egy nő is énekli. Ez lett a You're a Dog című szám, amelynek annyi a refrénje, hogy

Who let them dogs loose?

vagyis majdnem szó szerint ugyanaz, amiből a Baha Men slágert csinált 2000-ben. A dal producere szerint a szám az ő munkája, de azt bevallja, hogy a '90-es években hatalmas kultúrája volt a mixtape-eknek, és főleg Miamiból jött rengeteg a dance műfajon belül, és a többség szemérmetlenül mintázott bármiből (mintázás=egy dal 1-2 másodperces részletét felhasználni egy saját zenéhez). A dokumentumfilmben a megkérdezettek állítják, hogy soha életükben nem hallották ezt a verziót.

De itt még nincs vége, ugyanis még ennél is régebbi a dal. Sistónak sikerült egészen 1992 novemberéig visszavezetni a szám gyökereit. A floridai (ebben az államban található Miami is) Jacksonville-ben két fiatal fehér srác megírta és felvette a Who Let The Dogs Out? c. számukat, ami így hangzik:

A produkció szerencséje, hogy nem csak a demót tartalmazó kazetta maradt meg, hanem a dalszöveg eredeti kézirata, sőt

két flopilemez is, amelyen a dalhoz használt hangminták, illetve a kórust tartalmazó fájl is található.

Mindehhez megmaradt a flopilemezek megvásárlásáról szóló blokk is, vagyis a két jacksonville-i ürge hivatalosan is bizonyítani tudja, hogy 8 évvel megelőzték ezzel a számmal a Baha Ment. A két rapper és a producer a dokuban fájlalják, hogy az ő nevük máig nem szerepel a szerzők között.

Sisto viszont itt nem állt meg, és elvitte a két flopilemezt egy Fábián István nevű magyar szoftverfejlesztőhöz, aki a KryoFlux nevű "flopiadatmentő" cég alapítója, hogy nyerjen ki minél több információt a két adathordozóról. Fábián munkájának köszönhetően (aki egyébként megjegyzi, hogy nem igazán érti, miért pont ezután a szám után nyomoznak ennyire) kinyomozták, hogy a kutyaugatás és a kórus egy E-MU SP-1200 nevű régi samplerből/dobgépből származik, amit még 1987-ben kezdtek el gyártani. A masina lényege, hogy képes vele az ember kivágni és tárolni más zenék részleteit, vagy akár rögzíteni vele a saját hangját. A dokuban megszólaló szakértő szerint a két említett hangminta (a kutyaugatás és a kórus) 1980/82 között készülhetett, de nem járt gyárilag hozzá az összes SP-1200-as géphez.

Normál esetben a két jacksonville-i férfinek lenne a legtöbb joga magáénak tudni a slágert, bár a hangminták miatt ez még mindig elég macerás ügy. Mielőtt valaki megpróbálna igazságot tenni, hadd lőjük le gyorsan a poént: az, hogy

Who Let The Dogs Out? Woof-woof-woof-woof!

nem egy névtelen kisvárosi rapper és nem is egy nagyvárosi szobaproducer találta ki.

Vissza a sporthoz

Sistóval ugyanis felvette a kapcsolatot egy férfi, aki a Michigan állambeli Dowaigic városában él, amelyet néha "dog patch-nek" csúfolnak. A férfi elmondása szerint, amikor a helyi középiskola amerikai foci csapata meccset játszott, és éppen az utolsó utáni dobásukra készültek, akkor az emberek elkezdték azt kántálni, hogy

Ooh, let the dogs out!

Vagyis "uhh, engedjétek ki a kutyákat!". Azt a meccset egy hail maryvel megnyerte a helyi csapat, és utána a szurkolók és a csapat kedvenc rigmusa lett az, amiről ez a hosszú cikk már jó ideje szól. A két jacksonville-i rapper egyik tagja soha nem hallott erről, de mivel Michiganben nőtt fel, elképzelhető, hogy onnan ragadt rá valahogyan a kórus. Persze a helyzet nem ennyire egyszerű, mert aztán az is kiderült, hogy nem is a Dowaigic városának iskolai csapata kezdte ezt el, hanem Sistónak sikerült egészen 1986-ig visszavezetni a dolgokat. Pontosabban 1986-ból származik a legrégebbi felvétel, amelyen azt látni, hogy a texasi Austin városának egyik középiskolájában hergeli a közönséget egy férfi a jól ismert rigmussal 5 perc 19 mp-től:

Mint kiderült, ez a rigmus vissza-visszatérő motívuma az amerikai sportéletnek, és a '80-as évek végétől az ezredfordulóig találni olyan cikkeket, amelyben egyes középiskolai vagy egyetemi csapatokkal kapcsolatban felhozzák a már ismert rigmust. És ez nem csak pár államra vonatkozik, hanem New Jerseytől Ohión át Kansasig, rengeteg helyen fellelhető volt ez a rigmus kisebb csapatoknál.

Vagyis Sisto majdnem 10 évig tartó nyomozása során azt tudta kideríteni, hogy nem igazán érdemes egy tucat embernek is évekig tartó szerzői jogi perekbe kezdenie, mert a dal alapján, hookját adó részt nem egy zenész találta ki, hanem az az amerikai sportfolklór része. Abba meg már fölösleges is belemenni, hogy igaz, hogy a Seattle Mariners tette igazán ismertté a dalt, a Mississippi State egyetemi csapata már használta Chuck Smooth 1998-as verzióját, a New Orleans Saints pedig Jonathan King 1999-es verzióját játszotta a Baha Men előtt a hazai mérkőzésein.

A Baha Men azért nem járt annyira rosszul ezzel az egésszel, hiszen a Grammy mellett a dal megfordult a Fecsegő tipegők-filmben, a Simpson családban, a Men In Black II-ben, de még a Másnaposokban is, illetve maga a zenekar felbukkan az 1994-es Apám, a hős c. filmben is Gerard Depardieu főszereplésével. A Baha Men egyébként (hivatalosan 1977 óta!!!) máig aktív, összesen kilenc jelenlegi, és tíz korábbi tagjuk van.  Csak az nem derült ki soha, hogy ki engedte ki a kutyákat.

És valószínűleg most már jobb is ez így.

(Borítókép: Pillanatkép a Who let the dogs out c. dokumentumfilmből / Fotó: youtube)



  • Bérelnék
  • Személyi kölcsön