Neil Youngnak elege lett abból, hogy Trump használja a dalait
Neil Young szerzői jogsértésre hivatkozva nyújtott be keresetet kedden Donald Trump kampánystábja ellen, két dalának, a Rockin' in the Free Worldnek és a Devil's Sidewalknak a jogosulatlan használatáért.
"Ennek a keresetlevélnek nem célja elvenni az amerikai állampolgárok jogát, hogy szabadon támogathassák az általuk választott jelöltet. Ugyanakkor a felperes nem tudja nyugodt lelkiismerettel engedni, hogy a zenéjét himnuszként használják fel egy megosztó, az amerikai értékekkel szembemenő kampányban, amely tudatlanságra és gyűlöletre épül" – idézi a keresetet a Deadline.
Young jogi képviselői szerint Trump kampánystábja mindkét érintett dalt lejátszotta idén júniusban az oklahomai Tulsában tartott választási nagygyűlésen, noha erre nem volt engedélye és a zenész sem egyezett bele dalainak bármilyen politikai eseményen való felhasználásába.
Az amerikai elnök kampánystábja egyelőre nem reagált a keresettel kapcsolatos megkeresésre.
A Kaliforniában élő, amerikai állampolgársággal is rendelkező Young meggyőződéses demokrata. Amikor Trump 2015 júniusában bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, a zenész tiltakozott az ellen, hogy Rockin' in the Free World című számát felhasználják a kampányban. A stáb azonban azt állította, hogy engedélyt szerzett az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Társaságán (ASCAP) keresztül.
A művészeknek azóta lehetőségük van jelezni a szervezetnél, ha nem akarják, hogy dalaikat politikai célokra használják fel. Young állítása szerint Trump kampánystábja "szándékosan figyelmen kívül hagyta" kérését, hogy ne játsszák a dalait.
A kereset hivatalos végzést kér arról, hogy a dalokat nem használhatják fel a kampányban, továbbá 750 dollár és 150 ezer dollár (218 ezer-43,6 millió forint) közötti kártérítést igényel mindkét szerzői jogsértésért.
Más zenészek is rendszeresen panaszkodnak arra, hogy a politikusok kampányfellépések során jogtalanul használják fel dalaikat. Kritizálta emiatt Trumpot már Elton John, Ozzy Osbourne, Adele és a 2017-ben elhunyt Tom Petty családja is. A Rolling Stones júniusban perrel fenyegette meg az amerikai elnököt arra az esetre, ha továbbra is felhasználja zenéjét újraválasztási kampányában.
(MTI)
Rovataink a Facebookon