Szobaszerviz józanodás után – újra kiadták a Doors híres lemezét

2021.02.26. 08:20

A The Doors Morrison Hotel című lemezének coverfotója a Morrison szállóban készült, Ray Manzarek fedezte fel Los Angeles külvárosában. Viszont a zenekar képzeletbeli hoteljéből sosem kell kicsekkolnod, mindig nyitva a whiskeybár, és legfeljebb a Biblia helyett Jim Morrison dalszövegeit találod az éjjeliszekrényen. Több mint 50 éve jelent meg a Morrison Hotel, ami most újra hívogatja az esztrádblues fáradt vándorait.  

the-doors-1

A Doors fordított sorrendben gyártotta lemezeit: először jelentek meg a „best of” albumaik (az 1967-es bemutatkozó anyag, majd a Stange Days és a Waiting For The Sun), kimondottan magas slágerhányadosokkal. Csak később állt be az egyensúly az energetikai térben, később jelentek meg azok az albumok, melyeken a slágerek nem vonták el a figyelmet a többi dalról. Oké, a vége felé, 1971-ben is becsúszott egy-egy No. 1-es szám (LA Woman, Riders On The Storm), de ezek már nem villanyorgonára írt presszóbluesok voltak. Persze, a No. 1-es hiteknek is megvan a létjogosultságuk, az azonban biztos, hogy

a Doors 1970-ben nem a slágerekben látta az üdvösséghez vezető utat, hanem a bluesban abált pszichedelikus látomásokban.

Bizonyos szempontból 1970-ben már anakronisztikusnak hatott az album, hiszen ekkorra már megváltozott a rock and roll hangképe, olyan lemezek jelentek meg 1970-ben, mint a Black Sabbath első két albuma, a Deep Purple In Rockja és a The Stooges Fun House című albuma. Igaz, a Doors nem akart túllépni a maga alkotta kereteken, és nem állt volna jól nekik sem a hard rock, sem a glam rock. 

A Morrison Hotel kellemes húzású, szélsőértékek nélküli, kiegyensúlyozott album lett a Soft Parade musicalhatású, esztrádrockos modorossága után. A lemezen nincs Light My Fire, nincs Break On Through, viszont ott a markáns nyitódal, a Roadhouse Blues, amit feldolgozott a Frankie Goes To Hollywood (!) is, sőt, ha úgy vesszük, akkor a P. Mobil is, hiszen a Varjúdal ennek a számnak a pattogós riffjére épül. Szóval minden Doors-lemezen vannak törzskönyvezett világslágerek, még a sokak által leszólt Soft Parade-en is (Tell All The People, Touch Me), de valódi, könnyen visszaidézhető popdal nincs a Morrison Hotelen, amit főleg azért szerettek, mert visszatérést láttak benne a Doors gyökereihez.

Az album zaklatott körülmények között született, Morrison óvadék ellenében volt szabadlábon. Miamiban, 1969. március 1-jén adtak egy koncertet, ahol a „Gyíkkirály” vagy elővette a péniszét, vagy nem. Ha előkapta, az a rock and roll talán legerősebb gesztusa volt a gitárok sérelmére elkövetett erőszak (törés, zúzás, felgyújtás) mellett. Ezekben a feszült hónapokban született a Morrison Hotel, ami aztán 1970. február 9-én jelent meg.

Az évfordulóra kissé megkésve a Warner újra kiadta az albumot, és a gyűjtőkre is gondolva hozzágomboltak némi extrát is.

Az újramaszterelt album mellett kiadatlan sessionokat is hallhatunk, amelyek a Queen Of The Highwayhez és a Roadhouse Blueshoz kötődnek. 

A törzsanyag dalaiban főleg a gitáron van a fókusz, amit az első lemezek határérték feletti orgonaszólói miatt ünnepelhetnénk is, és a csilingelő beates püfölésről a Frakk, a macskák réme főcíme is eszünkbe juthatott. A lemez szokatlanságát jelzi, hogy itt szerepel a Waiting For The Sun, aminek nem itt lett volna a helye, hanem az azonos című, 1968-as albumon. A Morrison Hotel bömbölő beatjeit 2021-ben inkább egy Tarantino-soundtracken tudnánk elképzelni, és hát akármilyen izgalmasak is a lemez bluesos groove-jai, a Doors lépéshátrányba kerül az 1970-ben datált újdonságokkal szemben, épp ezért kisebb csoda volt, hogy az album a szerethető koszos soundjával, megadásra késztető slágerek nélkül is sikeres lett.

The Doors

Morrison Hotel

Warner

11 szám 37 perc



  • Hírek
  • Csok