Laza naplemente, fűvel és tequilával

Kellett hozzá némi nyugati parti country-rock, vokális harmónia, polírozott hangkép, azaz kell hozzá az Eagles, amely a napokban jelentette meg a Live From The Forum MMXVIII című dupla koncertlemezét.

Vannak, akik szerint az Eagles-féle perfekcionista, fényesre csiszolt country-rockhoz itt, Európában külön érzékenyítő program szükséges, amihez bizonyára találnánk egy képzeletbeli nonprofit szervezetet. Viszont ha adnánk az Eagleshöz egy afféle „olvasási javaslatot”, talán beljebb lennénk. Ha úgy hallgatjuk a zenekar egészséges, D-vitaminnal teli, napfényes, de némiképp melankolikus zenéjét, mint afféle lounge-muzsikát, akkor azok is kedvüket lelhetik benne, akiket ki lehet kergetni a világból az egy vonalban felálló zenészek statikus látványától. Mert annak ellenére tudjuk átadni magunkat a naplementében érlelt country-rocknak, hogy a Live From The Forum MMXVIII koncertlemezen túl sok a konferanszszöveg.

Az is egy jó ajánlat lehet, hogy hallgassuk úgy az Eaglest, mint a hangszerelés művészi szintre emelt, egyedülálló mutatványát.

A zenéjük ugyanis: szép, jelentsen ez bármit is. A vinylveteránoknak nem kell mondanunk, hogy tökéletesen alkalmas tesztelésre, amikor hangszedőt cserélünk, ugyanis mást hoz ki a cuccból, mint az unásig hallgatott The Dark Side Of The Moon. Ez a tökéletességre törekvés később olyan előadók munkáin hagyott nyomot, mint a Dire Straits, az indie-popban utazó Travis, és rengeteg alt-country- és ún. szobapopzenekar is rajong értük.

A popban számos hitelesített csodát tartanak számon, ilyen volt az is, amikor annak ellenére állt újra színpadra az Eagles, hogy Glenn Frey 2016-os halála után feloszlottak. Viszont a zenekar az Egyesült Államok identitásának része, ugyanúgy, ahogy a Wrangler farmerben rodeózó cowboyok vagy a kamionok dísztárcsáinál is fényesebb Chrysler Building tornya.

Talán az Egyesült Államok alkotmányának preambulumából is ki lehet olvasni, hogy az Eagles örök, így aztán a zenekar sem szűnhetett meg.

Szóval Don Henley visszavonta a nyilatkozatát, és Glenn Frei fiával, Deaconnel és Vince Gill-lel kiegészülve turnéra indultak. A turnénak volt egy Los Angeles-i állomása is a The Forumban, ahol „hazai pályán” három koncertet adtak.

Aztán jött a koronavírus-járvány, leállt az utazócirkusz, viszont most megjelent ez a Covid előtti, 33 számos életjel, amivel a rajongók könnyebben átvészelik a várakozás nem is olyan könnyű hónapjait. Bár az Eaglesszel kapcsolatos kötelező hívószavak a country-rock, a bluegrass, mégis a country inkább afféle ízfokozó a zenéjükben, hiszen a stílus nem üli meg a dalokat, amelyekre többek között a jól karbantartott melankólia és a soft-rock a jellemző. Ezzel a 33 dallal nehéz mellényúlni, van itt számos, Billboard Hot 100-as listára felkerült bravúrdarab, a Take It Easy, a Tequila Sunrise, a Take It to the Limit, a Desperado, a Hotel California stb...

Az Eagles 2021-re már afféle főállású emlékzenekar, amely a saját maga emlékkönyvét, utazási naplóját lapozza fel újra és újra, és ezzel nincs semmi baj. Ahogy azzal sem, hogy ennek a veteránpopnak az elhunyt hősök miatt már inkább krizantémillata van, mint szárazjeges füstszaga, de ennek ellenére Don Henley, Joe Walsh, Timothy B. Schmit, Deacon Frey és Vince Gill műsora korrekt, tisztességes és persze kockázatmentes produkció. A Hotel California meglehetősen talányos, füvezős-filozofikus dalának zárlata szerint bármikor kijelentkezhetünk a hotelből, de sosem mehetünk el. Ha így van, akkor legalább próbáljuk meg jól érezni magunkat. És ez az Eaglesszel nem is olyan nehéz.

Eagles: Live From The Forum MMXVIII

Magneoton/Warner, 33 szám