Mentsd meg a Földet, hallgass metált!

2021.05.10. 12:10

A metálban is van eredetvédelem, egészen másképp szól a brazil Sepultura, mint a Los Angeles-i illetőségű, de örmény felmenőkkel rendelkező System of a Down, ahogy szintén összetéveszthetetlen az 1996-ban alakult francia Gojira hangzása.

Az oltalom alatt álló metálvidékeket ismerni hazafias kötelességünk és egyben világpolgári minimum is. Érdemes elutaznunk a francia Bayonne városába, hogy a Gojirától megtudjuk, hol tart a metál 2021-ben.

A Gojira rajongói kerek öt évig böjtöltek, de pár hete megjelent a Fortitude, ami talán az év legjobban várt metálalbuma. A tavaly augusztusban publikált Another World című daluk óta lobbant fel mindenkiben a vágy, hogy igen, történjen már végre valami a metálban, ami éppúgy hozzátartozik majd az általános műveltséghez, mint a Metallica harminc évvel ezelőtt megjelent Black albuma. Hiába születtek izgalmas produkciók az elmúlt évtizedekben (System of a Down: Mezmerize/Hypnotize, Tool: Fear Inoculum, Mastodon: Hunter, Deftones: White Pony), valahogy a műfaj nem termelt ki globális világsztárokat. 

A Gojiraval szemben is volt ilyen igény, de szerencsére a zenekar nem a Black albumát készítette el, azaz nem ugrotta meg a piaci elvárásokat. Ott van például a lemez második dala, az Amazonia, a kapitalizmussal, a környezetszennyezéssel és a fogyasztással szembeni perirat, ráadásul a fiúk nem álltak meg itt, támogatnak egy nonprofit szervezetet, amely az amazóniai őslakos törzsek környezeti és kulturális jogaiért küzd.

A metál molekuláris konyhájában számos izgalmas menü készült az elmúlt években is, de vagy túl elszállt produkciók születtek, vagy csak ügyes műfaji felülírások, illetve önidézetek.

A Gojira hetedik stúdióalbuma, a Fortitude azzal emelkedik ki a prémium metálprodukciók közül, hogy jók az arányai, hogy alkalmas arra, hogy tízezreket hozzon el a koncertekre úgy, hogy gyakorlatilag a zenekar nem tett populáris gesztusokat, nincs Unforgiven vagy Nothing Else Matters, de nincs elszállt, tudományos és fantasztikus gitározás sem, csak egy kellően melodikus, organikus, kiforrott, zeneileg nagyon is kompakt, atmoszférikus album, ami tele van olyan perfekt rockdalokkal, mint amilyen az Into The Storm, a Hold On, az Amazonia vagy a tavaly nyár óta ismert Another World...

A Fortitude dalai olyanok, mintha egy ősi, frekvencián szólalnának meg, mégis megtaláljuk benne a death és a thrash vízjeleit, a kompozíciós ívekben ott a műfaj elmúlt 50 éves története, mégsem idézetek szintjén, hanem csak jelzésszerűen: azaz Joe Duplantier zenekara ismeri a műfaj társalgási nyelvét, de ők mégis inkább a saját terveiket hajtják végre. (Ebbe volt némi beleszólása a legendás producernek, Andy Wallace-nak is, akinek a portfóliójába többek között ezek az alaplemezek is beletartoznak: Slayer: Reign in Blood, The Cult: Electric, Nirvana: Nevermind, Sonic Youth: Dirty, Sepultura Chaos A.D., Linkin Park: Hybrid Theory, System of a Down: Mezmerize & Hypnotize.)

A Fortitude talán a legjobb dolog, ami a metállal 2021-ben történhetett. Igaz, a rajongóknak éveket kellett rá várnunk, hiszen a 2016-os Magma óta – amellyel a Gojira az első ligába került – nem jelent meg új sorlemezük. A deathkarakter és a súlyos doomhangzás mára már a nagybetűs metál alaptartozéka; a Gojirára inkább annyit mondhatnánk, hogy nagybetűs, súlyos rock vagy egyszerűen csak metál.

A rock a sztereó hangszedők és a sztereotípiák története. A rock and rollban a legtöbb előítélet és félreértés talán a súlyos zenékhez kötődik, de a Fortitude-ot hallgatva világos: ezután másként kell gondolnunk a rockra. Vagy: reménykedj a világban, de készülj a legrosszabbra – ahogy Joe Duplantier énekli az Another Worldben. Amíg olyan lemezek készülnek, mint a Fortitude, addig az előbbit javasoljuk.

Gojira:  Fortitude

Warner /Roadrunner,  11 szám, 45 perc



  • Tippek
  • Lakáshitel