A Live azon a napon jelent meg, amikor Lennon meghalt

2021.05.18. 20:48

Ha egy sajátos popmeccset rendeznénk Magyarországon, aminek keretében olyan zenekarneveket kéne felsorolni, amelyeket mindenki látott már leírva, de a zenekarról semmit nem tud, a versenyen a Fleetwood Mac bizonyára dobogós lenne. Pedig ott van az 1977-es Rumours, minden idők egyik legnagyobb példányban eladott albuma, és az 1979-es Tusk című dupla lemez, amelynek megjelenése után már valóságos népi hősök voltak, és kisvártatva bele is vágtak egy 18 hónapig tartó világ körüli turnéba.

Mindezt dokumentálta a szintén hírneves Live című album, amelynek a napokban jelent meg díszdobozos, remaszterizált kiadása, ahogy kell, vásárfiával, 14 kiadatlan demófelvétellel, egy klasszikus kislemezzel, amelyen a Fireflies és a One More Night eddig kiadatlan demófelvételei hallhatók.

A Live 1980. december 8-án jelent meg, azon a napon, amikor John Lennont lelőtték. A zenekar legjobb felállását (John és Christine McVie, Mick Fleetwood, Lindsey Buckingham, Stevie Nicks) halljuk, a dalok nagy részét tehát a Tusk turnéján rögzítették, azt a korszakot dokumentálva, amikor nemcsak a lendület, hanem a kreatív energiák is vitték a zenekart.

A Fleetwood Mac iskolapéldája annak, hogy akkor is lehet ihletett dalokat előállítani és elő is adni, amikor a tagok között – Lindsey Buckingham szavaival – „komoly kulturális különbségek” vannak. Ez persze afféle eufemizmus, hiszen a Rumours felvételének idején a McVie házaspár éppen válófélben volt, ahogy Fleetwood is, és Buckingham és Stevie Nicks is szakítottak...

Fapofával, hideg profizmussal írták meg az érzelmi tűzijátéknak sem utolsó Tuskot, amelynek felvételei többe kerültek, mint a Hungaroton ötéves költségvetése volt 1980 és 1985 között. És hát az volt a különös, hogy a „kulturális különbségek” ellenére belefogtak egy olyan, 18 hónapos utazó cirkuszba, amelyhez képest egy Formula–1-es szezon csak terepasztal-bajnokság.

És ha már Formula–1... A zenekar azt is megengedhette magának, hogy lehagyja a hivatalos koncertlemezről a Chaint (a díszdobozos CD-mellékleten viszont hallható), amely mindenkibe úgy beleégett, mint az aszfaltba a kövér féknyom, hiszen a dal riffje a BBC Forma–1-es közvetítéseinek szignálja lett.

A Fleetwood Macnek jobban állnak a koncertek, mint a stúdiófelvételek, jobban áll nekik a levegős west coast a visszhangzó arénákban, mint a lemezeken. A hetvenes évek végén a zenekar egy afféle terápiás csoport volt, de ez nem látszott meg az előadásokon, olyan élvezettel és látszólag meghitten játszottak,hogy – az Eagles mellett – komoly alternatívát jelentett a hetvenes évek végén a fénykorát élő új hullámnak, amikor olyan lemezek jelennek meg, mint a Japan Quiet Life-ja, a Joy Division Unknown Pleasuses című gyászjelentése, a Talking Heads Fear of Musicja vagy a Gang Of Four Entertainment!-je.

A Fleetwood Mac egyik nagy erénye, hogy szalonképessé tette a West Coast-féle AOR countryt, és azok is örömmel hallgatják, akiknek a műfajról egy rodeóshow-val egybekötött texasi kombájnvásár jut eszükbe. És hogy mennyire nem lehet azt mondani, hogy a Fleetwood Mac csak egy, az ISO-szabványnak megfelelő stadioncountry zenekar, annak itt van Stevie Nicks dala, az 1975-ös Rhiannon, amelyet Mary Bartlet Leader Triad című regényének szereplője, Branwen ihletett, akit megszállt egy másik nő, ez a bizonyos Rhiannon...

De itt van minden idők egyik legjobb szakítós dala, a Go Your Own Way is, amely a Rolling Stone magazin szerint minden idők 120. legjobb popdala. A szerzeményt – amelyet Buckingham tudatfolyamnak nevezett, és ritmikájában idézi a Rolling Stones Street Fighting Manjét – egykori szerelmének és zenekartársának, Stevie Nicksnek írta. De beszédes a Ry Coodert idéző Never Never Going Back Again című, szintén Buckingham-szerzemény, amelyet azután írt, hogy zakított Nicksszel, és összejött egy másik nővel... A Live a Tusk után egy újabb dupla album, egy pazar válogatás a Fleetwood Mac legsikeresebb korszakából, olyan nagyszerű slágerekkel, mint a Dreams, a Fireflies vagy az One More Night.

Chris Callis emblematikus coverfotóján a zenekart látjuk, amint épp meghajolnak egy koncert végén. A fekete-fehér kép elmosódott, így nem látjuk a zenészek közötti különös viszonyt, de nem is kell. Hogy mindent értsünk, ahhoz ott vannak a dalok.

Fleetwood Mac:  Live

Deluxe Limited Edition,  Warner,  35 dal



  • Tippek
  • Lakáshitel