Újabb Disney-csillag lenne tinipopsztár

2021.07.13. 09:15

Ezzel egyetemben egy új Disney-popsztárt is bekértek, akit félig-meddig készen már le is szállítottak pár hónapja a népnek. Ünnepélyes keretek között, kérjük, fogadja mindenki sok-sok-sok szeretettel Olivia Rodrigót és debütáló albumát, a Sourt!

De vissza picit a kezdővonalra!

  • Minek is kell nekünk még egy Disney-popsztár?
  • Hozzáad valamit a zenei kínálathoz?
  • Egyáltalán jó az, amit csinál, csináltatnak vele?

Hát igen, ezek olyan kérdések, amelyeket az előző húsz évben megállás nélkül tesz fel magának a zenei közösség újra és újra, miközben a televíziós és filmstúdiók az arcunkba nyomják (a teljesség igénye nélkül) Selena Gomezt, Miley Cyrust – meg az egész Hannah Montana-kultuszt –, Demi Lovatót, Ariana Grandét, aztán még megannyi rövidebb-hosszabb életű, zenei tinicsillagot. Persze közöttük akadtak jó húzások is, hiszen Ariana Grande énekesi tehetsége figyelemre méltó (függetlenül a zenéjétől, ami már más lapra tartozik), valamint Demi Lovatónak nem egy fantasztikus dala született, mint például a Stone Cold.

No de hol is foglal helyet Olivia ebben a díszes társaságban? Erre szerintem még kristálygömbbel sem tudnék válaszolni, de nézzük most szigorúan a dolgot, aztán maximum jön egy „pozitív” csalódás.

Jó a marketing.

Ezzel vitázni sem tudnék.

Egyszerű karakter, középsulis lány, kicsit a divatos mean girl, mégis van egy belső küzdelem, ami a legtöbb ilyen lányra jellemző.

Dolgoznak a közhellyel, plusz akarnak tenni mögé is, utóbbi még azért elég sovány. Ennek a vitatható része, hogy ez most okés, de mi lesz három év múlva? Dobják egy következőért, mert ha egyetemre megy, akkor már nem lesz ez elég, vagy zeneileg fogják átvariálni? A kérdés adott, de ha csak egy album erejéig akarják kipréselni belőle a pénzt, akkor az elég kemény, ámbár megtörténik. Köszöntük szépen, de már láttunk ilyet, mégiscsak ez az egyik legmocskosabb szakma…

Hogy mi van a zenével?  Igen és nem. Lehetne benne potenciál, de nem élnek vele. A hangja enyhén tompa érzést kelt, olyan, mintha lelki fáradtság fizikai megnyilvánulása lenne. Ezzel sok érdekes dolgot lehet kezdeni, de csak annyit érzünk, hogy az előző 20 év zeneiségét gyúrták benne össze. Van benne egy kis Billie Eilish, egy kis alter rock, a tipikus Disney-hercegnő meg az indie énekes csaj a szomszédból. Ezeket bedobták egy nagy fazékba, véletlenül hozzáadták az „X vegyszert” (esetünkben 12 tonna mainstream púdert), és megszületett Olivia Rodrigo.

Ariana Grande, Miley Cyrus és Demi Lovato erős karakterek voltak, kiharcolták maguknak a helyet a zenei piacon egy-egy különleges tulajdonsággal. Oliviánál ezt még nem lehet látni, de hé, ez a lány még csak 18, ne írjuk le egy középszerű első albumért! Pláne azért sem, mert valószínűleg több pénzt pumpáltak bele az elmúlt fél évben, mint az összes gorillavédő szervezetbe ebben az évtizedben.

A terep sem könnyű, hiszen kortársai mind erős karakterek a szakmában. A pénz és a kapcsolatok idővel megfogynak, és kell valami, ami továbbra is fenntartja az embert a víz tetején, vagy az egész csak egy légbuborék. Mindettől függetlenül az első albuma elég eklektikus. Slágeres, elnyűtt és kizökkentő dallamok váltogatják egymást. Innen bármerre lehet haladni.

Nem egyszerű egy Disney-hercegnő élete a zenében. Megbélyegzés, megtévesztés, húspiac. Ráadásul mindannyiukat fiatalkorban sorozzák be, így akkor még nemigen tudják, hogy hogyan kezeljenek egy-egy hasonló szituációt. Fogják a kezüket, és arra vezetik, amerre csak akarják, aztán mikor jön az új delikvens, a szerencsétlen kegyvesztettek nem értik az egészet, és még csak egy iránytűt sem kapnak búcsúajándékba. Szomorú, de ez van.

Persze lehet ekézni is őket, hogy minek mentek bele egy hasonló szituációba, nevetni rajtuk, rosszmájúan, irigykedve szidni őket, de legyünk őszinték. Tegyük fel, hogy tinédzserek vagyunk, az az álmunk, hogy popsztárok legyünk, imádjuk a zenét és imádunk énekelni, és jön egy kivételes ajánlat, hogy mindezt valóra váltják. Nem sokat hezitálnánk, és nem az az első gondolatunk, hogy mi lesz, mondjuk, öt év múlva.

Nem fogom azt mondani, hogy tetszett ez az album, sem szakmailag, sem magánemberként, ettől függetlenül nem fogom Oliviát a földbe taposni. Az útja elején tart, és szeretném, hogy találjon egy olyan hangot, amellyel ő is boldog, a közönsége is az, és a következő cikket már úgy írhatom róla, hogy „ez a zene zseniális”.

Nem kell mindig köntörfalazni, viszont ne csak a rosszat, hanem a jót is lássa meg az ember. Oliviában van valami érdekes potenciál, a hangja is többet tartogat, mint amennyit építenek erre. Szeretném, hogy ne csak egy túltolt tévés díva maradjon belőle, akit ugyanúgy el fognak felejteni, mint pl. az Olsen ikreket, akikről a nálam tíz évvel fiatalabbak már azt sem tudják, hogy kik lehetnek. Ez részben rajta, részben a mögötte álló csapaton múlik. Az ember legyen nagyon jó, vagy nagyon rossz, de sose legyen középszerű. Abból már így is van elég.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön