YouTube-diszkó 28. hét: Kár, hogy nem voltam részeg többet, hogy nem voltam lustább

youtube disco szerk 28
2021.07.16. 19:58

ByeAlex még a kicsit is lekicsinyíti és Hiroval együtt jól megmetoozza. Nekem most már fogalmam sincs, hogy milyen törvénymódosítás mit enged, de gyanús, hogy ez azért fennakadna. Azahriah ezen a héten sem tud hibázni, de a hét befutója ezúttal nem ő, hanem minden idők legjobb Dalfutár száma, a Kinyílik az égbolt. Az Elefánt megírta az antimotivációs himnuszt, ami minden kanapé előtt tespedőt feloldoz, Berkes Olivér pedig egy számban és klipben mutatja meg, mi az a 25 hiba, amit nem szabad elkövetni a popzenében, még akkor sem, ha éppen Despacitot másolunk. 

  ByeAlex és a Slepp x Hiro - Hullik

 

Metoo tényállást kell jelentenem nyomozatilag, ugyanis abúzusra utaló jeleket szúrtam ki a sorok között. Pontosabban nem is a sorok között, hanem a sorokban magukban. 

Először is abuzálták a magyar nyelvet: „kislányka”. Kicsinyített alakja a kicsinyített formának, csakúgy, ahogy az előadó formátuma is kicsinyítő képzőt kap. Lehetne kislánykácska is akkor már, hiszen kicsire nem adunk, igaz?

Aztán érdemes elgondolkodni azon, hogy egy kislánykával érdemes-e sugdolózni, illetve figyelni a lábát. De nézzük, mi is a szöveg, amit amúgy 230-szor hallunk a számban:

De a lába meg nem áll a véres ütemre

Ha tudnád, mit súg a fülembe

Gólya, gólya, gilice, mitől véres az ütemed? A ByeAlex megvágta, aztán gyógyítja, aki csak akarja! Fogalmam sincs, mitől lehet egy ütem véres, nekem sokkal inkább a fülem, vagy még inkább a szívem vérzik, miközben a számot hallgatom. De nézzük, mi történik még az abúzus során a továbbiakban:

Kikötöztem, ki én, ki én

Lehet, hogy engem kellett volna kikötözni

 

Így ByeAlex, akinek az az egy szerencsére, hogy nem nézem ki belőle, hogy lenne elég fizikai ereje akárcsak egy kislánykát is kikötözni. Mindenesetre fáj hallgatni a szöveget, kicsit olyan ez, mint az anális szex a pornóban: azok a tinik, akik valamiért ByeAlexet hallgatnak, mostantól azt fogják hinni, hogy ilyen a természetes kapcsolat? Kikötözés, még véres ütemek? Na, de mit álszenteskedek itt, az vesse rám az első követ, aki még nem kötözött ki kislányokat véres ütemekre, na!

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy lesz olyan szám a világon, amit Hiro fog megmenteni. Nomen est omen, de valóban, itt valamennyire sikerült políroznia a kontextust, és megértjük, hogy ez a szám csak simán paraszt:

Én vagyok Neymar

Nyugi baba, nálam tele van a paypal

Belemászott a fejembe ez a szép lány

Reggeltől reggelig megy a facetime

Oké, ha létezhet olyan szám, amiben betörnek, bankot vagy embert rabolnak, akkor beleférhet egy ilyen is. Majd azt mondjuk, csak vicc volt.

  Azahriah x Desh - EL BARTO

 

Azahriah most annyira forró, hogy a teljes album (csak borítóval, videó nélkül) hetekig trónolt a trendingben, ilyen nem szokott lenni, de, ahogy a Jurassic parkban is mondták: „Az élet utat tör”. 

Klipnek ezt sem nevezhetjük, de legalább színes az animáció. De nem is ez a lényeg, hanem a zene. Ez a magyarok válasza a Despacitóra. Bizony, mucsácsók, spanglish helyett spagyar nyelven. 

iBuenos Dias, Dias!

Többé ne írjál, írjál

Tiltom az instát, instát

Muchacha engem 

Ne hívjál, nincs hívom

Nincs hívom..

Azahriahnak megint sikerült az, ami csak nagyon kevés magyar popzenésznek sikerül: úgy levenni egy hangulatot, hogy nem erőszakolja meg. Egyszerűen csak jól áll neki minden, amit csinál. 

A refrén szövegét sokszor hallhatjuk még kocsmai panaszkodások során: 

Ez a nő engem megölne, ölne

Hogy szabadulhatnék meg tőle, tőle?

Ó ez a nő engem megölne, ölne

Hogy szabadulhatnék meg tőle?

Aztán ezt se tessék komolyan venni, ahogy ByeAlexet sem, mert különben fel kellene jelentenem az egész átkozott bagázst a héten!

Ma még áldom az eget de holnap

Esküszöm hogy átkot szórok rá,

Mert szeretek meredek lejtőn járni

Leszarom hogy hányan szólnak rám

DALFUTÁR 5 - KINYÍLIK AZ ÉGBOLT - Második csapat, klip, 2021

EZ ANNYIRA TÖKÉLETES, HOGY CSAK NAGYBETŰVEL VAGYOK HAJLANDÓ ÍRNI RÓLA. LEHETNE ANDERSON .PAAK, VAGY MARVIN GAYE, VAGY BÁRMI, AMIT AKARTOK, BÁRMELYIK KORBÓL, A VILÁG BÁRMELYIK PONTJÁRÓL, DE INKÁBB CSAK A NAPOSABBIK FELÉRŐL. HA NEM MŰVÉSZI IGÉNYESSÉGGEL ÍRT VALÓDI DALSZÖVEG LENNE ÍRVA A SZÁMHOZ, ÉNEKELHETNÉ AZT IS RÁ DÁRDAI BLANKA, HOGY „KAPJA BE MINDENKI, LÁTJÁTOK, SZERENCSÉTLEN BARMOK, ÍGY KELL DALT ÍRNI, AHHOZ SZÖVEGET, ÍGY KELL PRODUCERELNI, ELŐADNI, ÉNEKELNI, KEVERNI, MASZTERELNI, ÚGYHOGY MOST MINDEN MAGYAR ZENÉSZ SZÉPEN MENJEN HAZA, TEGYE FEL A HANGSZERÉT A MARKETPLACE-RE, ÉS TÉNYLEG KEZDJEN EL KAPÁLNI”. 

DE NEM EZ A SZÖVEG. HUJBER SZABOLCS EHELYETT EGY ÉRZÉKEKKEL JÁTSZÓ, A POPZENÉBEN GYAKORI KÉPEKET IZGALMAS, ÚJ SZÍNBEN BEMUTATÓ KÖLTEMÉNNYEL HOZTA A ZENEI ALAP MINŐSÉGÉT:

A filmzene ez legyen

Ha lepereg az életem

Nevetéstől dőlt

Betű fut a főcímben

A DALSZERZŐ LÁSZLÓ ATTILA JAZZGITÁROS, AKI NEM FUKARKODIK A HARMÓNIÁKKAL, ÉS KI MER LÉPNI A POPZENE DESPACITO SZABTA SZŰKÖS KERETÉBŐL. MIT ÉRDEKLI ŐT? MAJD A REFRÉNBEN MEGMUTATJUK, HOGY KELL POPZENÉT (IS) CSINÁLNI. 

AZ AMOEBA ZENEKAR A KÖVETKEZŐ LEGJOBB DOLOG, AMI EZZEL AZ AMÚGY IS JÓ SZÁMMAL TÖRTÉNHETETT. KIVÁLÓ STÍLUSÉRZÉKKEL, SZUPER TEMPÓVAL, LÉLEGZŐ DINAMIKÁVAL, INTELLIGENS ÉS ÉRZELMES HANGSZERELÉSSEL FARAGTAK SLÁGERT AZ AMÚGY ROMKOCSMÁKBAN MERENGŐ ÉRTELMISÉGIEK PLAYLISTJÉN TALÁN ELVESZŐ DALBÓL. ÍGY VISZONT NINCS AZ A PLAYLIST, AMIRE NE KERÜLHETNE FEL A KINYÍLIK AZ ÉGBOLT EZEN A NYÁRON.

VÉGÜL MÁR CSAK DÁRDAI BLANKA KELLETT, AKI KÉPES VOLT ARRA, AMIRE CSAK NAGYON KEVÉS ÉNEKES: HOGY ALÁRENDELJE MAGÁT A SZÁMNAK, ÉS AZT SZOLGÁLJA, NE PEDIG MAGÁT PRÓBÁLJA MUTOGATNI. EZT HÍVJÁK PROFIZMUSNAK. AZ ELKÉSZÜLT DALT PEDIG MESTERMŰNEK. AZ AZT SZERZŐ ÉS ELŐADÓ EMBEREKET PEDIG ZENÉSZEKNEK. 

Jól beleszőttük

A fénybe az életünk

És ha eljár az idő

Akkor az éj újra nő

Olvad a lét

Ha te vagy, aki fent van még

Többé nem csapva zajt

Oltsad le majd

A lámpát

Elefánt - KÁR

Antimotivációs tréning minden önmarcangoló esendő sorstársunknak. Végre valaki feloldoz bennünket, és nem hagyja, hogy a sok zsebcoelho, pua tanácsadó, életmód coach megőrjítsen bennünket, és az életből egy verseny legyen, a telefonunkból számláló, belőlünk pedig lájkokért küzdő gladiátorok. 

Kár, hogy nem voltam részeg többet,

hogy nem voltam lustább.

Kár, hogy nem keltem később,

és kár, hogy nem haragszol rám…

Nagy fel, elefánt méretű köszi és hála, és ezzel a nyári szinti poprockos hangszereléssel, és az elmaradó Balaton sounddal talán sikerül egy-két fehérjeturmixot halászlére cseréltetni. 

A klip nem fogja megváltoztatni az életünket, de bőven elég, ha ezt csak a szövegtől várjuk. 

A kötelezően elvárt teljesítmények helyett inkább Elefánt:

Majdnem semmi sem történt meg,

bármi megtörtént,

éppenhogy csak megbotlottunk,

átestünk a nehezén.

A kötelező fomó helyett inkább Elefánt:

Kár, hogy elkéstél egy percet,

kár, hogy épp az elejét,

éppenséggel pont belépett,

te meg éppen elmentél.

A ‘mi lett volna, ha’ okoskodás helyett inkább Elefánt:

Talán máshogy kezdtem volna,

talán, talán, talán,

talán mégis jókor szóltam,

talán, ha nem találsz.

Berkes Olivér - Volt, ami volt

Túl jó volt ez a hét, és túl kevés Despacito volt benne, így óriási felelősség terhelte Berkes Olivért: vissza kellett ráncigálnia a magyar popzene színvonalát a megszokott szintre, emellett a Despacito állandóság pozitívba rugdosása is az ő feladata volt. Nélküle a magyar popszakma kezdi felejteni az örök iránytűt? Honnan tudhatnánk ezután, merre van Reggaetonia? Még a végén önálló ötletek, különböző harmóniamenetek és dallamok fogják elárasztani a YouTube-ot? Nem hagyhatjuk! Aki a magyar popzenébe belép, nem veheti el a munkánkat. Így gondolhatta Berkes Olivér, akinek sikerült megugrania a feladatot, ugyanis a zene gyakorlatilag a Despacito alapja, ami hatalmas bátorságra vall egészen pontosan 4 évvel az eredeti megjelenése után (ami szintén lopás persze). Így Olivérnek ezernégyszázhatvan napja volt, hogy kiköltse mesterművét, és bebizonyítsa, hogy képes ellopni a szomszéd lopott biciklijét. Bátran megüli az utcában, de senki sem szólt neki, hogy már néhány alkatrészt leloptak róla az elmúlt négy évben, így már csak egy szopóroller maradt, amit ő ilyen büszkén hajt. 

De ne legyek ilyen szigorú és részrehajló, említsem csak meg szépen a szöveget is, ne hagyjam, hogy egy bicikli lopási ügybe keveredés felborítsa a józan ítélőképességemet. Tehát a szöveg: annyira semmitmondó, hogy egyik fülünkön be, a másikon ki (ha mázlink van, nem okoz odabent túl nagy kárt), kár is lenne idézni belőle. 

És végül a klip: igazi magyar ötlettelen megúszós strandos kabriós. Legalább a ruhás szakosztály készülhetett volna egy plusz inggel.

Volt, ami volt, de inkább ami elmúlt, elmúlt.

A nyár közepére felébredt a magyar YouTube, üdítő színfoltok és színes üdítők, szerencsére a minőség visszajött a szabadságról. Talán a jövő hétre a Despacito is elfogy?

 



  • Hírek
  • Bankszámla