Az Anna and the Barbies dala immunerősítő szerelmes nóta

Ez most rendhagyó lesz. Minden szempontból. Mert hogyan is lehetne bemutatni egy olyan klipet, amihez a dal már ismert, mondhatni közkincs? Az Anna and the Barbies Lábon kihordott szerelmek című dala remek nóta, pörög, zakatol, bebújik a bőrünk alá,

E gy klip mindig olyan, mint egy regény alapján készült film – feltéve, ha a könyvet már olvastuk. Merthogy a zene is szöveg, avagy a betű is hangjegy, minden csak nézőpont kérdése, és ami számít, ami fontos, az a lenyomat, az élmény, amit a dallam, egy refrén maga után hagy.  Az persze ízlés kérdése, hogy milyen képi világ születik egy dalhoz, és ebből a szempontból a Lábon kihordott szerelmek klipjére nem lehet azt mondani, hogy a színpadi környezet ne illene hozzá.  Ettől mégis inkább olyan, mint egy koncert.

De elvégre koncertklipek is vannak. Nem is rosszak. Ez a dal pedig pontosan azt hozza elénk, amire minden rajongó vagy érdeklődő régóta vár. Élményre. Arra, hogy ott álljon a küzdőtéren, üljön lehajtható műanyag széken, billegjen kezében pohár, mert ha ez a dal megszólal, akkor arra mozdulni kell.

Minderről így vall Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekese, amit lényegében változtatás nélkül adunk közre, hiszen a szavak mögött megbúvó gondolatok éppolyan lendülettel robognak, mint a vér az erünkben, amikor lábon hordjuk ki a szerelmet: 

Századfordulós fekete-fehér képeket nézegetve rájöttem arra, hogy teljesen mindegy, melyik évszázadban, évezredben vagyunk, az emberi karakterek nem változnak. Ugyanúgy vannak punkok, lázadók, ribancok, ellenállók, bölcsek, szentek. Ismétlődik az élet körforgása.

Hatalmas játék az egész, és ebben mi buzgó főszereplők vagyunk minden egyes életben, ha ezeket lehet egyáltalán életeknek nevezni, és nem egy összefüggő nagy társasjáték az egész világegyetem. Az a csoda, hogy ér hibázni, ér újrakezdeni a startmezőről, onnan megint nekiiramodni, elkövetni ugyanazokat a hibákat teli szájas mosollyal.

A Lábon kihordott szerelmek az élet csodájáról és annak csodálatos hibásságáról szól, ahogy masírozunk végig életről életre, és küzdünk és játszunk. Mint amikor apa vagy anya beteg, de nem állhat ki a sorból, és munkába kell mennie, vinni a szívfájdalmát, a betegségét, és mégis végigdolgozni az életet.

Egy picit ilyen az, amikor az ember akár a nyugdíjasklubban is egy keserédes vigyorral nyugtázza, hogy élete során milyen kalandokban és csibészségekben vett részt, és egy-egy fekete-fehér kép láttán csak elröhögi magát, hogy

Jézusom, mikbe' voltam benne.

A Lábon kihordott szerelmek az élet igenlése, a játék igenlése, a szerelmek létjogosultsága. A szerelem mint kapaszkodó egy életen keresztül, főleg ezekben a kórságos időkben, amikor kell valami, ami gerincet ad nekünk, valami, amivel meg lehet tölteni az emberi létet.

Amikor megyünk ebben a végtelen életben tovább, körülöttünk robbannak az aknák, vírusok visznek el világrészeket, átváltoznak a kontinensek, kataklizmák gyűlnek körülöttünk vészjóslóan, és bennünk mégis ott él belül a szerelem, elképesztő humorral közölve, hogy

Én még az utolsó dobbanásig menetelek, mert azt a csókot még el kell érnem.

Ez a dal a második, ami a karantén alatt íródott. Nagyban hozzájárult a túlélésünkhöz. Ironikus módon három vagy négy mélyrepülésalbumot írtunk, amikor még óriási csapatás volt a zenekar körül. Amikor pedig ketrecbe voltunk zárva, akkor a túlélés egyetlen eszköze az maradt, hogy boldogságot keressünk valahol a hangjegyek közt, amit meg is találtunk. Az egyik a Ha egyszer ennek vége, a másik pedig a Lábon kihordott szerelmek. Mindkettő végtelenül pozitív popsláger lett.

A dalhoz elkészítettük a zenekar első olyan videoklipjét, amely tematikájában teljesen letisztult. Azt csináljuk, amit koncerten is csinálunk, és úgy szólunk, ahogy élőben is szólunk.

Feltankolunk, és úgy, mint nagyanyáink, befőttesüvegekben fölrakjuk az élményeket a polcra, aztán ha megint otthon ülünk, elővesszük és kanalazunk belőlük.

A Lábon kihordott szerelmek egy immunerősítő szerelmes nóta a XXI. században, ebben a furcsa, feje tetejére fordult világban.