Meghalt Alan Lancaster, a Status Quo alapító basszusgitárosa

2021.09.27. 09:55

72 éves korában meghalt Alan Lancaster, az angol Status Quo zenekar alapító basszusgitárosa. Lancaster 1962 és 1985 között játszott a bandában, majd visszatért egy turnéra 2013–2014-ben. Halálának hírét a banda menedzsere, Simon Porter erősítette meg.

Alan Lancaster 1949-ben a dél-londoni Peckhamben született, a Status Quo énekesével, Francis Rossival iskolatársként ismerkedtek meg. 1962-ben döntöttek úgy, hogy zenekart alapítanak, 1963-ben került a bandába John Coghlan, 1967-ben pedig a 2016-ban elhunyt énekes-gitáros, Rick Parfitt. A Status Quo nevet Roy Lynest billentyűs belépése után vették fel, első zenei sikerüket a Pictures of Matchstick Man című kislemezzel érték el. A pszichedelikát és beatet keverő hangzást a hetvenes évek elején kezdték a boogie és a rock felé tolni, ezzel érték el legnagyobb sikereiket.

 

„Alan szerves része volt a banda hangzásának, szerepe a Caroline, a Rockin' All Over The World és a Whatever You Want megalkotásában, a banda sikerében hatalmas” – idézi Francis Rossi szavait a Guardian. „Bár az utóbbi években eltávolodtunk egymástól, őrizni fogom az együtt töltött idők kellemes emlékét”, tette hozzá az énekes, utalva a tagok között a nyolcvanas években kialakult feszültségre, melynek következtében az 1985-ös, Wembley Stadionban adott Live Aid-fellépésük után az eredeti felállásban nem zenéltek többet.

A Status Quo nevet azonban újra használni akarták, ezzel Lancaster nem értett egyet, ám 1986-ban ellene döntött a bíróság, így a Status Quo neve alatt, de már Alan Lancaster nélkül jelent meg az In The Army Now című lemez, illetve az azonos című EP. A Status Quo egyike a valaha volt legsikeresebb brit rockzenekaroknak, több mint hatvan dallal szerepeltek a brit slágerlistán. Az eredeti felállásból már csak az énekes Francis Rossi maradt a bandában.

A zenekar eredeti felállásban egy 2013–14-es turnén zenélt utoljára. A basszusgitáros Lancaster egészségi állapota már akkor sem volt a legjobb, de a zenész eltökéltséggel végigcsinálta a koncertsorozatot, emlékezett vissza a banda menedzsere, hozzátéve, hogy egy élmény volt együtt dolgozni Lancasterrel.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport