Sting és a The Police: szadomazó vagy parlamentarizmus?

Ha a csúcskategóriás hangfalak a boldogtalan családapák sírkövei, akkor a half-speed mastering technikával megjelent vinyl hanglemezek spiritiszta szeánszok meghívói, ahol aztán feltűnnek a régen látott családtagok, tehát a popsztárok. Újra kiadták a The Police 40 évvel ezelőtt publikált, Ghost in the Machine című albumát, ezúttal a különleges, úgynevezett félsebességű vágási technológiával.

A produkció hangzása káprázatos, mintha megjelenne előttünk az a bizonyos láthatatlan nap, amiről a lemez egyik legnagyobb slágere, az Invisible Sun is szól.

A Ghost in the Machine 1981. október 2-án jelent meg, és azonnal az Egyesült Királyság albumlistájának élére került, az amerikai Billboardon pedig a második helyen végzett, olyan világslágerekkel, mint a Spirits in the Material World, az Every Little Thing She Does Is Magic és az Invisible Sun. És ott az energikus reggae-punk dal, a Demolation Man is, és még mindig csak az A oldalt hallgattuk. Utóbbit Sting eredetileg Grace Jonesnak írta, aztán a The Police is némi átértelmezés után felvette a repertoárjába.

Máig tart a vita, hogy az ostort idéző kép, az I'm a three-line whip sor a szadomazóra utal vagy a brit parlamenti képviselőknek kiadott szavazási utasításokra, azaz hogy a pártvonalnak megfelelően adják le a szavazataikat. A dalt Sting többször feldolgozta (legutóbb a 2019-es szólólemezén, a My Songson), amin nem is csodálkozunk, az eredeti, 1981-es felvételen nem ő játssza a basszusszólamot, hanem a roadja, Danny Quatrochi.

De nem csak Stinget foglalkoztatta ez a bonyolult ritmusképletű felvétel: nem sokkal az album megjelenése után feldolgozta a Manfred Mann's Earth Band is. Ezt a budapesti közönség is hallhatta még akkor, amikor a The Police létezett. (A szám szerepel a Manfred Mann's Budapest című hivatalos koncertlemezén, amit 1983. április 6-án és 7-én rögzítettek a BS-ben. A lemeztasakon – dagadhatott a honfikebel – a különleges köszönet blokkjában ott találjuk a Multimédiát alapító Laszlo Hegedves, azaz Hegedűs László nevét is.)

Az Invisible Sunt Sting Írországban írta, akkor, amikor Bobby Sands éhségsztrájkba kezdett, hogy politikaifogoly-státuszt kapjon. (A felvételek ideje alatt éppen bombázták Bejrútot, azt a várost, ahol Stewart Copeland a gyerekkorát töltötte. Az apja a közel-keleti város CIA-s állomásfőnöke volt.) A dalról Sting azt nyilatkozta, hogy meg akarta mutatni a fényt az alagút végén. Úgy gondolta, hogy kell lennie egy „láthatatlan napnak”, ami fényt sugároz az életünkbe. Nem a The Police volt az egyetlen zenekar, amelyik áttételesen ugyan, de megénekelte Bobby Sands küzdelmeit, hanem a magyar Krettens is – ők már egészen konkrétan az IRA-aktivista nevét mantrázva a refrénben –, még a nyolcvanas évek első felében.

A Ghost in the Machine az első angol címmel ellátott The Police-lemez az Outlandos d'Amour (1978), a Reggatta de Blanc (1979) és a Zenyatta Mondatta (1980) után. Az album A oldala csupa sláger, ehhez képest a B oldal „csak jó” dalokból áll, azaz itt nem találunk hatalmas slágereket, „csak” remek – a korábbi albumok nyersebb hangzását idéző – dalokat, olyanokat, mint amilyen a Too Much Information, a Rehumanize Yourself vagy éppen az Omegaman. Az utóbbit választotta az A&M Records az album első kislemezének, de Andy Summers, a dal zeneszerzője szerint Sting ezt nem engedélyezte. A végtelenül hiú Sting az Invisible Sunt preferálta, és neki lett igaza: a dal második lett a brit kislemezlistán.

A lemez az új hullám egyik legfényesebb évében, 1981-ben jelent meg, de a The Police ekkor már elfordult az első három lemez irányától; a Ghost in the Machine volt az első Police-album, amelyen vastagon megjelentek a billentyűs hangszerek, olyannyira, hogy mindhárom tag játszott szintetizátorokon. A változás talán Peter Gabriel producerének, Hugh Padghamnek köszönhető, aki Nigel Grayt, az első három album hangmérnökét váltotta.

Summers visszaemlékezése szerint csalódott a Ghost in the Machine irányvonalában, mert a szintik miatt elveszett a zenekar dinamikus, nyers trióérzése… Az összkép persze közel sem ilyen rossz, sőt az album szerepel számos „minden idők legjobb lemezei listán” is. A különleges, félsebességű vágásnak köszönhetően olyan érzésünk lehet, mintha ott lennénk a felvétel helyszínén, George Martin Karib-tengeren található, híres, montserrati Air stúdiójában. Egyébként olyan lemezek készültek itt többek között, mint a Brothers in Arms (Dire Straits), a Quartet (Ultravox), a Seven and the Ragged Tiger (Duran Duran) és a Steel Wheels (Rolling Stones).

Az albumot jórészt Arthur Koestler The Ghost in the Machine című műve ihlette. Azt írja Koestler a magyarul is olvasható, A szellem a gépben című könyvében:

Isten minden látszat szerint mellétette a telefont, az időből pedig lassan kifutunk.

Talán ez az időmotívum ihlette Mick Haggerty kvarcórák kijelzőjét idéző albumborítóját is. Lehet, hogy kifutunk, arra mindig van időnk, hogy meghallgassuk ezt a reggae-rockon túllépő mesterművet.

The Police:  Ghost In The Machine

Universal,  11 szám, 41 perc