Hogyan legyünk halhatatlan rocksztárok, kétszer?

2021.11.07. 20:32

Tényleg, hogyan is?

Kevés ember van, akinek feltehetjük ezt az egyáltalán nem összezavaró kérdést, de szögezzük most neki a híres-neves Dave Grohlnak, aki megélte ezt egyszer mint a Nirvana dobosa, idén pedig újra, a Foo Fighters frontembereként. Dave az idei Rock and Roll Hall of Fame-es beiktatása után tagja lett annak a szűk, ám annál díszesebb társaságnak, amiben huszonhat személlyel osztozik a kétszeresen is a világ legnagyobbjai közé avatott rocksztárok listáján. Jól olvasták, vannak (huszonhatan), akiket kétszer is beiktattak a hírességek csarnokába.

Általában (18 esetben) egyszer mint zenekar, egyszer pedig szóló előadóként kapják a kitüntetést, amennyiben a különválást követően – vagy épp a zenekarba belépést megelőzően – olyan egyéni teljesítményt tettek le az asztalra, ami örök nyomot hagy a rock and roll történelmében. A maradék nyolc esetben pedig az a helyzet, mint Dave Grohllal, hogy emberünk oly szinten csapatjátékos, hogy két külön zenekarral is a zenei kultúránk sarokköve lett.

Rajtuk kívül vagy ezeken felül pedig megemlíteném Eric Claptont, az egyszeri és egyedüli embert, akit háromszor is beiktattak: először a The Yarbirds tagjaként, majd a Creammel, végül szóló előadóként.

A listán 23 férfi és 3 nő szerepel, utóbbiak közé tartozik a duplázók listájára szintén ebben az évben megválasztott Tina Turner, aki első alkalommal exférjével, Ike-kal közösen (akivel a jól ismert Proud Mary-verziójukat készítették) lett először halhatatlan, idén pedig szóló karrierje ékköveként kapta meg az elismerést.

De kanyarodjunk vissza Dave-re és az eredeti kérdésre!

Hogyan legyünk halhatatlan rocksztárok, kétszer?

Dave Grohl talán azért is speciális eset – a duplás listán szereplő tagok többségével egyetemben –, mert nem csupán széles körben elismert szakmailag, amelybe most belevenném a közönség és a zenészszakma általi elismertséget, hanem emberileg is köztiszteletnek örvendő személy. Neki is, mint mindenkinek, megvannak a botlásai az életben, de ő nem ezekre koncentrál. Emberként viselkedik a többi emberrel, ez a közvetlensége és a féktelen rock and roll életérzés, amit megtestesít, teszi őt különlegessé. Nem látjuk nagyon celebkedni, nincsenek dramatikus kirohanásai, a szenvedélyének, a családjának és a barátainak él. Neki ez a fontos, zenéjében is ezt közvetíti, ettől lesz Grohl őszinte, igaz és önazonos, ezért szeretik őt, ezért szeretjük őt.

Persze nem szabad elfeledni, ha valaki kétszer is eléri ezt a szintet, akkor amögött remek slágerérzékenység és borzasztó jó marketingmegérzések lapulnak. Viszont mint minden művészeti ág, ez is részben üzlet. Nem elég jónak lenni, azt el is kell tudni adni, hiszen nemcsak az ügyvéd, az ács meg a bárpultos él pénzből, hanem a zenész is. Ha meg valakinek napi 10-12 órát kell dolgozni – mert az igazi, profi zenész ennyit beletesz –, akkor azt csak pénzért teheti (hacsak nem fényevő, akinek nem derogál a hobólét). Voltaképp a hírességek csarnokában minden hely 70 százalék zene, 30 százalék marketing, de talán így is van jól. A tiszta művészet szubjektív, a hírnév már kevésbé.

Dave egy kis szerencsével vált a hálószobájában punkot gitározó srácból a Nirvana ritmusfelelősévé, ahol egy dobintróval újraértelmezte egy évtized lüktetését és energiáját. Talán nem esem túlzásba, ha azt mondom, Dave Grohl nélkül ma nem tudnánk, milyen illata van a Teen Spiritnek, ki a manó az a Kurt Cobain, és talán a grunge is megmaradt volna underground műfajnak.

1994-ben a Nirvana szétesett, de Dave nem. A zenekarban töltött évei során megannyi saját dalt írt (tekintve a tényt, hogy ő maga eredetileg gitáros volt, mielőtt a dobok mögé került), amelyeket hat hónappal a feloszlás után egy stúdióba bevonulva fel is vett. Az egyik nóta gitártémáját leszámítva minden hangszeren és sávon ő játszott, és ebből a termésből született meg a Foo Fighters első albuma. Dave nem akart szólóban indulni, egy igazi zenekart szeretett volna, ezért társakat gyűjtött maga mellé, így a lényegében supergrouppá (már alapvetően híres zenészekből összeállt bandává) formálódott zenekar megkezdhette utazását, amely idén, a Rock and Roll Hall of Fame-ben nem áll meg, csupán fontos mérföldkövet datál.

Dave Grohl az az ember maradt a Nirvanától a mai napig, akivel szinte bárki szívesen dolgozik együtt a zenében, stílustól és arculattól függetlenül, mert amit hozzátesz, az érték, ahogyan hozzáteszi, az emberi (tényleg nincs rá jobb szó). A mai napig az ő életrajzi könyve az egyik személyes kedvenc, mert szemben a legtöbb ilyen művel, nem egy híresség hánykolódásáról vagy küzdelméről lehet benne olvasni, hanem egy kis srácról, aki rocksztár akart lenni, és megtudjuk, hogyan érte el végül az álmait, miközben ugyanaz a gyerek maradt, aki a nappali kanapéján írogatta dalait egy ütött-kopott gyakorlógitáron. Ez az őszinteség, amire egy rockzenésznek szüksége van, ez az, amit várunk tőlük, ez az, ami talán hiányzik a mai világból. Dave Grohlból nem kell még egy, de ilyen előadóból még szükség volna párra.



  • Hírek
  • Hírek