Nem az a kérdés, ki szereti a hülyeséget, hanem hogy mennyit bírunk belőle

Januárban érkeznek az eszkimók, hogy befűtsenek Budapesten. Akinek értelmetlen lenne ez a sor, annak szeretném párhuzamosan bemutatni a minőségi hülyeséget képviselő német formációt, amely mély gondolatok helyett az abszolút szórakoztatás pártján foglalt állást.

A formáció tavaly új énekessel frissült, azóta pedig két nagy slágert is alánk toltak, talán az eddigi legjobban teljesítő dalaikat. Közülük az egyik, a fent hallható Hypa Hypa a YouTube-on fellelhető további fél tucat verzióban különféle előadókkal párosul, mindegyik másik stílusban megvalósítva a klasszikus western countrytól a görkoris lávsztorin át az avantgárd értelmezhetetlenségig. Picit olyan, mint mikor kapsz 10 millát egy klipre, forgatsz belőle a feléért valami low-budget dolgot, majd azon gondolkodsz, hogy mit csinálj a maradékkal:

• Fektessem be?
• Legyen még egy dalhoz klip?
• Esetleg egy új album?
• Némi jótékonykodás?

Francokat! Csináljuk meg ezt a dalt még hatszor!

A másik új daluk, az orosz hard bass stílust a saját őrületükkel és gyomorkitaszító frizurákkal fuzionáló We Got The Moves szintén nagyot futott. Valószínűleg kellően megágyazott neki az a sikercunami és dilikampány, ami a Hypa Hypa után ömlött. Bár maga a dal nem múlta fölül az azt megelőzőt, ahogyan a klip sem a sortban riszáló gót csajt (a mai napig nem találkoztam senkivel, aki meg tudná mondani, hogy a lány borzalmas vagy vonzó), ennek ellenére a zene szórakoztató, a videó pedig kellően gyalázatos (a szó jó értelmében, ha létezik olyan).

Akinek ezután is kell még némi értelmezési kisokos a bandához:

A banda tagjai úgy döntöttek, hogy náluk nem a komoly gondolatok és drámai érzelmek állnak a célkeresztben, mint a core műfaj jelentős tömegénél. Elrugaszkodnak a stílus mainstream alapjait lefektető Asking Alexandria és Bring Me the Horizon által képviselt cuki tinifiúk, depressziós húszasok és laza rockerek érzettől. Nekik a gátlástalan mértékű baromság, slágeresség és látványosság vált a vesszőparipájukká, amit a dalok nagy többségében, a klipekben és a koncerteken egyaránt hoznak. Egy biztos, aki az ő koncertjükre betéved, az nem fog unatkozni.

Első nagyobb sikerük, ami széles körben elismeréshez juttatta őket, az Mc Thunder című daluk volt. A szövegében és vizuális világában is komikus hatású nóta szinte azonnal adott egy keretet a zenekar mivoltának.

Ezt nem sokkal később követte az Mc Thunder II (Dancing Like a Ninja), aminek a mai napig megkérdőjelezhető a tematikai kötődése nagy testvéréhez, ettől függetlenül mint különálló Dancing Like a Ninja joggal van a banda top 5-ös listáján. Több dalt így első körben nem ajánlanék, ha valaki szeretne mélyebben elveszni a dallamos delíriumban, akkor csak tessék, rendelkezésre áll a kalandhoz a YouTube és a Spotify (utóbbin elég jól is teljesítenek a srácok).

2022. január 12-én érkezik hidakkal tarkított fővárosunkba, a Barba Negra színpadára a csapat, hogy hosszú távú idegkárosodást okozzon nekünk, olyan koncertélményt, amiben nem nagyon volt eddig részünk – és egy darabig nem is lesz. Az early bird jegyek természetesen már elkeltek, esélyes, hogy az elővételes csomag is hamar kifut, így ha karácsonyra szeretne sokkot ajándékozni párjának, lepje meg egypár papíros eszkimóval a téli forróságban. Itt már nem az a kérdés, hogy ki szereti a hülyeséget, és ki nem, hanem az, hogy mennyit bírunk még belőle. Egy új albumot, mondjuk, én még elszenvednék, biztos, ami biztos.