Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLezuhanni mindennap ugyanarról a szikláról
További Stenk cikkek
A rejtelmes sziget című Verne-regény a Levegő hajótöröttjei című léghajós fejezettel indul, amelyben az utasok kidobnak minden nehezéket a kosárból. Ugyanezt teszi Nick Cave és Warren Ellis is a Carnage című albumon. Ők is kidobnak minden nehezéket, ami a klasszikus rock and rollt jellemzi, főleg a súlyos hangfalakat, hogy aztán olyan hangszerek domináljanak, mint a zongora, a szintetizátor, a hárfa, a harmónium, a brácsa, a hegedű és a fuvola.
Cave és Ellis is a levegő hajótöröttjei, Cave nem tudja feldolgozni tizenéves fia, Arthur 2015-ös halálát, Ellis pedig a tökéletes gyászterapeuta. Verne regényének fontos kérdése, hogy a szereplők szigetre vagy kontinensre vetődtek (Szigeten vagyunk! – állapította meg Pencroff). Fontos kérdés az is, hogy Cave és Ellis albuma szigetre emlékeztet, vagy vannak-e az életművel szorosabb kapcsolódásai?
Nos, ott van Cave 2019-es albuma, a meditatív Ghosteen, ami Carnage közvetlen előképe. És jogos a kérdés: lehet-e a pop felől közelíteni a Carnage-hez?
Nos, nem, hiszen semmi nincs az albumon, ami a megidézné a rock & rollt, se refrének, sem visszahívható melódiák, sem groove-ok,sem a riffek. Sokkal inkább egy filmzenés hatásokkal teli verslemezzel van dolgunk, amelyen inkább a narratív szövegmondás a jellemző, mintsem a hagyományos ének.
A megváltás igézetében fogant lemez semmi mást nem akar, csak a fájdalom zsigeri ábrázolását. Nem akarja a sikert, nem akarja a tapsot, Cave hol perlekedik az Istennel, hol hazatalálna hozzá. Egyedül a hangkép, a hangszín lehet ismerős a Bad Seeds életművéből, például a gospel-rockos harmóniák foszlányai. Viszont ezúttal a zongoraballadákat idéző motívumokat filmszerű zörejek, disszonánsan örvénylő hangok, szakítják meg. Olyan ez, mint egy színházban bemutatott költői est, erős zenei aláfestéssel, olyan visszatérő motívumokkal, mint az égi királyság, az erkélyek, a szarvasok.
Az Ószövetséget sűrűn idéző szövegek kompozíciós szerkezete is arról árulkodik, hogy egyetlen mű nyolc tételét halljuk. De visszatérő motívum a menekülés is, többször hallunk arról, hogy egy-egy szereplő a kocsijába dobja a táskáját, és azt reméli, hogy elmenekülhet. (A mennyei királyság először a nyitó dalban, a Hand of Godban tűnik fel, majd a White Elephantban halljuk ismét, hogy aztán nyomatékot kapjon a Lavender Fieldsben.)
Az album megidéz egy szarvast, amely visszalép az útról a fák közé, ha gyermek születik. Cave is mindig visszalép a sűrűbe, amikor éppen dalszerűvé válna egy-egy felvétel, nem ad esélyt a harmóniának. Talán az Albuquerque című tétel az, amely leginkább megidézi a Bad Seeds világát, és utal a covid miatti karanténra („És nem jutunk el sehova, drágám"), de Cave fiának elvesztésére is:
Egy gyermek úszik két csónak között
Az anyja integet a partról, drágám.
A Scott Walker érzelmes és avantgard zajköltészetét megidéző album dalai személyesek, vallomásszerűek, Cave még arról is beszél, hogy annyira szerette Flannery O'Connort, és ceruzával a kezében olvasta a novelláit. (Magyarul megjelent könyvei: Alig akad ma jó ember, Minden összefut, ...és erőszakosak ragadják azt magukhoz)
Cave 20.000 nap a Földön című dokumentumfilmjében mondja Ellisről, hogy segített neki leküzdeni a dalszerzés magányosságát, és hogy sokkal élvezetesebbé és gyümölcsözőbbé tette ezt a folyamatot. Ellis és Cave együttműködése 1993-ban kezdődött, amikor Ellis vonós együttesével játszott a Let Love In című album több dalában, aztán a zenekarban maradt, kezdetben inkább hegedült, de fokozatosan más hangszeren is bemutatkozott. Ellis később számos Bad Seeds-dal társszerzője, majd Nick Cave talán legfontosabb munkatársa lett.
A meditatív, hidegen izzó album egyik magaslati pontja a White Elephant, ami némileg eltér a többi dal személyes hangütésétől, többek között azzal is, hogy erős utalásokat találunk benne a 2020-as Black Lives Matter demonstrációira is:
Egy tüntető egy szobor nyakán térdel
A szobor azt mondja: 'Nem kapok levegőt'
A tüntető azt mondja: most már tudod, milyen érzés
És belerúgja a tengerbe.
A rejtelmes szigetben Cyrus Smith számos problémára talál megoldást, ott van az emlékezetes tűzgyújtás két karóra üveglapjának felhasználásával, de megmutatta, hogyan kell szappant főzni dugong zsírjából, és azt is, hogyan lehet juharnedvből cukrot előállítani. Egy dologra viszont biztos nem tanít meg a túlélésben bajnok Cyrus Smith: mit csináljunk, ha a fiunk lezuhan egy szikláról, és meghal. Azt Nick Cave-től tanulhatjuk meg.
Nick Cave & Warren Ellis: Carnage
Goliath, 8 szám, 40 perc
Rovataink a Facebookon