Jelenleg Papa Emeritus IV-ként áll a közönség elé, de ez hamarosan változni fog

2022.01.30. 21:24

Horrorfilmek és hard rock szerelmesei, figyelem! Májusban, a turnéjuk záró helyszíneként csöppnyi hazánkba is ellátogat a Ghost, a Budapest Arénát szeretnék megtölteni. A banda nyugat-európai turnéjának legkeletibb pontja Magyarország lesz, ahol fantasztikus szellemidézésre számíthatunk a többszörös Grammy-díjas zenekartól.

Akiknek a név új lenne, a Ghost egy lényegében 2010 óta futó zenekar, amely látványban a klasszikus horrorfilmek érzetét keverik a 70-es évek hard rock zenéjével. A bandának eddig négy lemeze jelent meg és múlt héten dobták ki az idén márciusban debütáló ötödik stúdiólemezhez kijött kedvcsináló nótát, a Call Me Little Sunshine-t.

A világ legjelentősebb rock és metál fesztiváljainak visszatérő vendégei már évek óta és olyan nevekkel turnéztak együtt és léptek fel egy színpadon, mint az Iron Maiden, az Avanged Sevenfold, vagy a Guns N' Roses. A szakmai elismerésük is kérdésen felüli, hiszen 2014-től 2016-ig, három éven át ők nyerték a legjobb Hard Rock/Metal albumnak járó Grammy-díjat is.

A zenekar stílusa főként a hetvenes évek hard rockját használja, de érezhető benne a hatvanas évek előadóinak kevert és pszichedelikus hangzásvilága, valamint a nyolcvanas évek metálzenéjének lenyomata is. A szövegek javarészt a korai black metal dalok rímeit idézik, míg a hangzatok a Black Sabbath, a Judas Priest, néhol pedig a kezdeti Metallicához nyúlnak vissza. Utóbbinak Blacklist-feldolgozáslemezén is szerepelnek, ahol a híres Enter Sandmanből kaphatunk egy ghostosított verziót.

A banda egyik legjellegzetesebb tulajdonsága az élő fellépéseken megszokott egyedi és grandiózus látványshow. A zenekar átlagosan öt-hat tagból szokott állni, közülük egy kivétellel mind névtelen ghoulok, ami annyit takar, hogy a kilétüket elfedő, egységes, fekete zubbonnyal és maszkkal állnak a színpadra. A korábbi zenészek kilétére sokszor fény derül, de az aktuálisak személyazonosságát igyekeznek titokban tartani.

Az egyetlen kivétel ez alól a zenekar alapítója és frontembere, Tobias Forge, aki rendjére sötét pápa vagy vallási személy jelmezében jelenik meg. Az ő színpadi perszónája is sokszor változik. Általában egy adott albumhoz tartozó turné végén szokták kirúgni az aktuális frontembert, majd Tobias az új lemezre és új turnéra friss karakterként reinkarnálódik a színpadon. Így volt korábban ő Papa Emeritus I, II és III, valamint Papa Nihil. Jelenleg Papa Emeritus IV személyében áll ki a közönség elé, ami valószínűleg hamarosan változni fog.

Viszont a látvány és téma, ami a kezdetben előnyt jelentett számukra, és amiért kapkodott utánuk több kiadó is, hátránnyal is járt idővel. A templomot idéző díszletek, ördögöt megelevenítő dalszövegek és a csontvázpápára emlékeztető frontember sokakból váltott ki ellenszenvet. Bár a Ghostnál nem vallásgyalázás volt a direkt szándék, ahogy az rengeteg keresztényellenes vagy black metal zenekarnál felmerül, érzékeny téma ez, amire a mélyen vallásos emberek sokszor negatívan reagálnak.

Amikor a második albumuk után kiadót váltottak, és az Universal Music Group egyik divíziójához kerültek, Nashville-ben próbálták felvenni a lemezt. A zenekar több dalban is operál gótikus kórusokkal, amihez viszont – köszönhetően a dalszövegeknek – nem találtak vállalkozót egész Tennessee államban. Egészen Hollywoodig, a kontinens másik végéig kellett menniük azért, hogy találjanak egy csapatot, akik biztosítják a testes háttérvokált.

Másik esetben egy rock- és metalzenét promotáló, burgerező franchise nevezett el egy hamburgert Ghost néven a banda tiszteletére, amelynek receptjében kecskelapocka, vörösbor és áldozati ostya szerepelt. Egy helyi keresztény ételblogger ezt felrótta nekik, miszerint hiába a zene szeretete ide vagy oda, szerinte ez a kereszténység elveivel szembemegy. Erre válaszul az étterem 1500 dollárt adományozott keresztény jótékonysági szervezeteknek, megmutatva, hogy nekik fontos a közösség, de a burger nevét nem változtatták meg az Egyesült Államok alkotmányára hivatkozva.

Hiába kezdtek betörni az USA-ba, anno rengetegszer megvonták a bandától a rádiós lejátszást a kontinensen, sok lemezgyártó cég nem is volt hajlandó elkészíteni az albumokat, és televíziós megjelenést sem kaptak. Ez végül 2015-ben tört meg, amikor egy halloweeni különkiadásban szerepelhettek a Late Show-ban.

Mindettől függetlenül ez nem törte meg a csapat szellemét, ennek hála mára Európában és Amerikában is hatalmas népszerűségnek örvendenek, és nem esik nehezükre tizenöt ország huszonhárom arénáját megtölteni. Erről az erőről május 18-án mi is megbizonyosodhatunk. Márciusban visszatérek egy velős albumkritikával az új lemezről, addig is pörögjön az eddigi négy korong a Ghosttól!