Vinylen jelent meg a Beatrice 1979-es demófelvétele

2022.05.09. 11:52
Először jelent meg vinylformátumban a Beatrice 1979-ben készült felvétele, amelynek dalai az együttes első (ki nem adott) stúdiólemezét alkothatták volna. A mostani változatban Topis Rok ’79 című anyag a Moiras Records gondozásában látott napvilágot – adta hírül az MTI.

A Beatrice 1979 nyarán, a Magyar Rádió 6-os stúdiójában rögzítette a tízszámos demófelvételt. 

Az egypártrendszer kultúrpolitikája által fekete báránynak tekintett együttes első aktív korszakában lemezt nem készíthetett, koncertezési lehetőségeit korlátozták, az 1979-es demófelvétel is csaknem másfél évtizedig kiadatlan maradt

– írják. 

A zenekar az 1978–1981-es periódusában szókimondó szövegeivel és kemény, egyszerre punkos és bluesos zenéjével keltett a botrány határát súroló feltűnést, ugyanakkor a magyar rocktörténet egyik meghatározó fejezetét írta – szerepel a mostani kiadvány ismertetőjében.

A Beatrice közreműködésével ekkoriban kizárólag az 1980-as kisstadionbeli, az LGT-vel és az Omegával közös koncertlemez jelenhetett meg. Az első – rögtön dupla – stúdióanyag az újraindulás után az 1988-ban kiadott ’78–88 című anyag volt.

Az 1979-es demófelvételt 1992-ben Betiltott dalok (A megkerült hangszalag) címmel CD-n és audiokazettán jelentette meg az EMI Quint, az eredeti, sztereóváltozat azonban egészen napjainkig kiadatlan maradt. Ezt a hiányt pótolja a mostani vinyl-LP, amelyre

a dalok technikailag felújított változatban, eredeti sorrendben kerültek.

A felvételen a Beatrice klasszikus felállása hallható: Nagy Feró énekel, Lugosi László gitározik, Miklóska Lajos játszik basszusgitáron, Donászy Tibor pedig dobol. Az együttes legismertebb dalai közül szerepel az anyagon a Nagyvárosi farkas, a Térden állva, a Jerikó, a Motorizált nemzedék és a Nem kell is.