Magyar zenekar kazettája után kutat a Ghost frontembere

2022.05.13. 12:45

Május 18-án a Papp László Budapest Arénában koncertezik a Ghost. A Grammy-díjas svéd metálzenekar frontembere érkezésük előtt telefonon nyilatkozott az Indexnek. Tobias Forge amellett, hogy minden kérdésünkre készséggel válaszolt, egy kéréssel fordult a közönséghez.

A Ghost gyakorlatilag bombaként robbant be a metálzenébe a 2010-es évek elején. A zenekar a különleges hangzásvilágával és a meghökkentő vizuális elemeivel hamar a műfaj kedvence lett. Tobias Forge, a Ghost szellemi atyja és frontembere a márciusban megjelent, IMPERA című új lemezük mellett arról is mesélt az Indexnek, milyen érzés végre újra útnak indulni a pandémiás lezárások után. 

Nemrég új lemezzel jelentkeztek. Mi inspirálta, amikor az album dalait írta?

Nem tudnék egy kifejezett dolgot mondani, ami inspirálta az albumot. A dalokat mindig is azok a zenék, illetve zenekarok befolyásolták, akiket nagyon szeretek. Az album anyaga egyfajta egyvelege a sötétebb zenének, mint a death metal és az underground műfajok, illetve a popzenének, amibe beletartozik a diszkó és a 60-as évek „brit invázió” irányzata is. Ez a lemez kicsit pop-rockosabb lett, mert a dalok ilyenre írták meg magukat – szerzőként néha úgy érzem, beszélnek hozzám, mondani akarnak valamit. Ennél a korongnál gyakran éreztem, hogy a dalok szinte kérik az egyszerűséget, miközben van olyan is köztük, mint a Respite on the Spitalfield című szám, ami inkább grunge-os, alig van benne popos hatás, és sokkal progresszívebb, mint a többi.

Nem gondolt még arra, hogy musicalt vagy rockoperát írjon a Ghost-sztoriból és a zenéjükből?

Mindig is akartam musicalt vagy rockoperát csinálni, de nem a Ghostból. Ha valaha ilyesmit írnék, akkor valószínűleg egy régebbi, már létező sztori adná az alapját.

Melyik történet?

Most azt mondanám, hogy a Dracula, amely az irodalomban az örök kedvencem.

A koncertjeiken fontos szerepe van a vizualitásnak. Hogyan találja ki az új jelmezeket és a maszkok kinézetét?

Általában egy kedves tervező barátommal ötletelünk, abból építkezve, hogy mit csináltunk előzőleg. Amikor elkezdünk majd dolgozni a következő vizuálon, amire egyébként hamarosan sor kerül, minden arra épül majd, amit most csinálunk. A nagylemezeket is valahogy így szoktam megírni, szinte reakcióként az előző albumra. A jelmezeket, amiket a hatodik lemezhez csinálunk majd, abból alkotjuk meg, ami a mostaniból kimaradt. De mindkettőnket inspirálnak például a filmek és meglepően a „haute couture” (magas minőségű divattervezés – A szerk.). Talán azzal is megkülönböztetjük magunkat az átlag metálzenekaroktól, hogy nem utcai ruhákat viselünk a színpadon, hanem valami teljesen mást.

Az, hogy maszkot visel, nem nehezíti meg a dalok előadását?

Az igazság az, hogy már hozzászoktam. Nem annyira szeretek maszkon keresztül énekelni, szóval teljesen fölöslegesen nehezítettem meg a dolgomat. Gondoltam is arra, hogy egy kicsit megváltoztatom.

Legutóbb pont a pandémia előtt, 2019-ben jártak Magyarországon. Milyen érzés a hosszú kihagyás után visszatérni a színpadra?

Mióta januárban elkezdtünk turnézni, minden koncertet győzelemnek éltünk meg, hiszen két évig azt hallgattuk, hogy a showbiznisz és a zeneipar a halálán van, és semmi nem lesz olyan, mint régen. Minden este, amikor játszunk a rajongóknak, úgy érzem, hogy mindenkit boldoggá tudunk tenni csak azzal, hogy újra vannak koncertek.

Elképesztően jóleső érzés, hogy olyasmit csinálhatunk, amit sajnos a legtöbb zenekar most nem tud megtenni. Sokan arra várnak, hogy jól álljanak a csillagok, és minden visszatérjen a régi kerékvágásba, de az igazság az, ha tényleg ezt akarjuk, akkor muszáj koncertezni és turnézni. Nemcsak beszélni kell róla, hanem csinálni is. Hogy jobb legyen a helyzet, arra az egyetlen megoldás, hogy megyünk és játszunk. Ha focista akarsz lenni, akkor fociznod kell, és ugyanez van a zenével. Ha zúzni akarsz, akkor zúznod kell, nincs kiskapu.

De nemcsak annak örülök, hogy megint koncertezhetünk, hanem annak is, hogy újra eljuthatunk Magyarországra.

Kétszer is voltunk az országban, de sok idő eltelt a két koncert között, ezért ezen a turnén mindenképp vissza akartunk jönni. Az egész turnénak Budapesten lesz vége, ami nagyon király! Jó lesz újra a magyar közönségnek játszani, Budapest amúgy is egy gyönyörű város, szeretek ott lenni.

Mennyire zajlik zökkenőmentesen a mostani körútjuk?

A turné első felében, amikor Amerikában voltunk, még elég sok helyen voltak korlátozások, így nem tudtunk sok mindent csinálni. Leginkább együtt lógtunk a saját kis buborékunkban. De most, hogy Európában folytatjuk, nagyon király, hogy mindent úgy csinálhatunk, mint régen. Ez hatalmas megkönnyebbülés, és sokkal jobban is élvezzük. Ha valakit botrányos sztori érdekel, olyasmiről nem tudok beszámolni, mert semmi durva nem történt. Örülünk, hogy újra úton lehetünk, mindenki jól viselkedik, és nem csinál őrültségeket. Jó, hogy újra dolgozhatunk, nagyon jól érezzük magunkat közben, és vigyázunk egymásra.

Mire számíthat a magyar közönség a mostani koncerten?

Egy hatalmas show-ra! Imádom, hogy egy elképesztő és gigantikus produkciót vihetünk el az összes állomásra, és ezáltal mindenki részese lehet a Ghost-show-nak! Ha lehet egy kérésem a magyar rajongóktól: őrülten nagy zenegyűjtő vagyok, és

ha bárkinek megvan a Tormentor magyar zenekar Anno Domini demójának eredeti kazettája, és szívesen eladná nekem, akkor kérném, hogy mindenképp szóljon!

25 éve keresem az eredeti felvételeket.